Hírek » Sport »
2009. szeptember 22.
Holló MiklósEzren a Critical Mass rendezvényen
Egri séták egrieknek, ezúttal két keréken
Közel ezren tekertek kerékpárral végig Eger utcáin, az „Autómentes Nap” alkalmával rendezett Critical Mass akción ma délután. Az egyébként nagyon forgalmas útszakaszokat, rövid időre a fiatal és idős bringások százai vették birtokukba.
A szervezők becslése szerint minden eddiginél többen, körülbelül ezren vettek részt a hagyományos kerékpáros demonstráción. A Dobó térről indult felvonulás Kistályai úton és a K2-n át megkerülte a várost, majd a Kanadából a Mátyás király és a Deák Ferenc úton tért vissza a kiindulási ponthoz. Az akció legalább egy órás tekerést jelentett, a mit a gyerekek is örömmel teljesítettek.
|
|
A Part Egyesület által mozgósított, nem hétköznapi csődület gördülékeny volt, mert a rendezvényt rendőri felvezetés, bringás (EHSE Team) és civil szervezői gárda, valamint a Közterület Felügyelet biztosította.
Az örvendetesen nagy érdeklődés a most is kerékpár városi létjogosultságának szólt, mindehhez a legfiatalabbaktól az idősebb korosztályig széles skálán járultak hozzá a résztvevők, élvezve az együtt bringázás felemelő örömét.
| This text will be replaced 1. 1 1234 |
| This text will be replaced 1. 1 1234 |
| This text will be replaced 1. 1 12345 |
Hozzászólások
Nincs bejelentkezve, így hozzászólásai csak moderálás után jelennek majd meg. Hozzászólásának azonnali megjelenéséhez be kell jelentkeznie. Ha még nem regisztrált felhasználónk, akkor regisztráljon!


