Szombaton repülőtalálkozó és veteránautó túra Egerben
2010. szeptember 7.
Veteránautó felvonulás, repülőgépek a város felett, kígyóbűvölés sárkányrepülővel, 100 gép a levegőben egyszerre, Veres Zoltán, műrepülő Európa-bajnok bemutatója – színes és „felemelő” programokra van kilátás a XI. Apollo Repülőtalálkozón Egerben a hétvégén.
Futással a beteg gyermekekért – Schirilla György Egerben
2010. szeptember 4.
A települések békaszalagjait összetűző kopjafával érkezett tegnap Egerbe Schirilla György. A különleges sportember idén az égési sérült gyermekek megsegítéséért fut.
Egy félidőt játszott az Eger
2010. szeptember 4.Labdarúgás
A szünet után egygólos hátrányból fordított az Egri FC az NB III Mátra-csoportjának negyedik fordulójában. A meccs második felében Kálmán, Hamar és Aranyos is bevette a Tura kapuját.
Itthon tartanák a Dobó kupát
2010. szeptember 2.Kosárlabda
Rangos ellenfelek érkeznek a Leányka úti csarnokba a hétvégi Dobó kupára. Főiskolás kosarasaink szombaton kettő, vasárnap egy meccset játszanak. A cél a tavalyi győzelem megismétlése.
Nem bírtunk a görögökkel
2010. szeptember 1.Vízilabda
Borzalmasan kezdte harmadik csoportmérkőzését a magyar válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon. A görögök három góllal vezettek az első negyedben, s a félidőig is mindössze egy magyar gólt láthatott a közönség. A végén hiába volt nálunk az előny, a görögök 9 másodperccel a találkozó vége előtt kiegyenlítettek.
Hegyikerékpár: Sprintbefutó döntött Parti javára a maraton ob-n
2010. augusztus 30.
Az utolsó augusztusi vasárnapon, a Mátrában rendezett maraton országos bajnokság talán legnagyobb csatáját a tavalyi és azelőtti bajnok Buruczki Szilárd és Parti András vívta; a férfiak hosszútávján, 89 kilométer és sprintbefutó után végül az olimpikon Parti került ki győztesen.
Startol a Honvéd Bajnokság
2010. augusztus 29.Labdarúgás
Hétfőn kezdetét veszi az őszi szezon a Honvéd Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2010-es kiírásában. A mezőnyt kettéosztották, alsó- és felsőházban folytatják a csapatok.
Egri sikerek küzdősportban
2010. augusztus 28.Küzdősport
Az Egri Honvéd Se Tai-Qi Boxing szakosztályának tagjai az elmúlt héten Hajdúböszörményben vettek részt az V.Harcművészet és Életmód Fesztiválon.
A vasárnapi Kékes-hódítás bajnoki trikót ér
2010. augusztus 27.Sportélet
A vasárnapi, kilencedik Mátra Maraton alkalmával rendezik a hegyikerékpárosok maraton szakágának országos bajnokságát. A T-Mobile Top Maraton sorozat 4. állomását 29, 57 vagy 89 km-en lehet teljesíteni; eddig mintegy 1300 előnevezőt regisztráltak.
Harmadszor is megmásszák az Egedet
2010. augusztus 25.Sportélet
A hivatásos teherhordók mintájára idén is megrendezik az Eged-hegyi Sherpa Rallyt Egerben. A korábbi két évben nagy sikert arató verseny távja változatlan, mint ahogy az indulók hátán lévő teher is akkora lesz mint legutóbb, de a mostani sportesemény tartogat újdonságokat is.
Kotula gólja egy pontot ért az Egernek
2010. augusztus 21.Labdarúgás
A hétközi kupasiker után a bajnokságban várt a következő feladat az Egri FC-re. Az NB III. Mátra csoportját győzelemmel kezdő egriek a Balmazújvárost fogadták, s hiába szereztek vezetést, végül meg kellett elégedniük a döntetlennel.
Kosaras toborzó a Kék Oroszlánoknál
2010. augusztus 18.Kosárlabda
Toborzó napot tart az Egri Kék Oroszlánok Kosársuli augusztus 25-én. A Dobó István Gimnáziumban egész napos program várja a sportággal ismerkedő gyermekeket.
Kupasiker szurkolók előtt
2010. augusztus 18.Labdarúgás
Jó hangulatú mérkőzésen kétgólos hátrányból állt fel az Egri FC az NBII-es Diósgyőrrel szemben a Magyar Kupa második fordulójában. A rendes játékidő döntetlent hozott de a hosszabbításban Káposzta fejese egri továbbjutást eredményezett.
Dupla Ultra: Két tábor együtt buzdítja az Egri FC-t a Diósgyőr ellen
2010. augusztus 17.Labdarúgás
Szívesen vették az Ultras Eger szurkolói csoport tagjai az Agria Ultras és az Egri FC labdarúgócsapatának megkeresését. A vízilabdás ultrák már a szerdai Magyar Kupa meccsen is besegítenek a szurkolásban, bízva a további közös élményekben.
Egri siker nemzetközi íjászversenyen
2010. augusztus 14.
Oláh Tibor, az Egri Vitézlő Oskola tagja nyerte az első nemzetközi hagyományőrző íjászversenyt. Az eseményt Törökországban rendezték.
Egri FC-DVTK a Magyar Kupa második fordulójában
2010. augusztus 11.Labdarúgás
Idén az NB II-be visszaesett Diósgyőri VTK csapata lesz a Magyar Kupa második fordulójában az Egri FC ellenfele. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amelyet Egerben játszanak majd.
Szurkolói ankétot tart az Egri FC
2010. augusztus 9.Labdarúgás
A Magyar Kupa első fordulójából továbbjutó, az NB III-as bajnoki címért a hétvégén harcba szálló Egri FC szurkolói ankétot szervez pénteken a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A 18 órától kezdődő eseményre a klub várja a szurkolókat és a támogatókat is. A nézők az olimpiai teremben találkozhatnak az Egri FC vezetőivel és az egyesület játékosaival.
Baszkföldre utazik a válogatott
2010. augusztus 5.Vízilabda
A Bilbao melletti Portugalete nevű tengerparti településen vesz részt egy nemzetközi tornán Kemény Dénes együttese a jövő hét végén. A négycsapatos viadalon az EB-címvédő Montenegróval és a VB-ezüstérmes Spanyolországgal is megmérkőznek a mieink.
Buruczki és Dósa a bükki jubileumon megvédte tavalyi elsőségét
2010. augusztus 2.
A 2009-es bükki versenyen felnőttek közt bajnokságot nyerő Buruczki Szilárd és Dósa Eszter idei győzelmével ért véget vasárnap délután a felsőtárkányi, jubileumi Sintesi Bike Bükk Maraton.
Változik a rájátszás rendszere
2010. július 30.Vízilabda
Az MVLSZ-ben szerdán elkészítették a 2010-11. évi Vodafone OB-1 sorsolását. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a rájátszásban még hat fordulót rendeznek az első négy csapat számára és a két legtöbb pontot gyűjtő együttes jut a fináléba.
Indul a X. Bükk Maraton
2010. július 29.Sportélet
Hét ország mintegy 1400 kerekesét várják a vasárnapi, jubileumi X. Bükk Maratonra. A mezőny a felsőtárkányi Egeres-völgyből rajtol reggel 9 órakor.
Országos Gyermek Bajnokságon az Integrások
2010. július 26.Úszás
Hétvégén a Miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszoda adott otthont a XLIII. UNICEF Országos Gyermek Úszóbajnokságnak. A versenyen az 1998-1999-ben született lányok és fiúk, illetve az 1996-1997-ben született fiúk mérték össze a tudásukat.
Nem bírt az Egerrel a másodosztályú Bőcs
2010. július 23.Labdarúgás
Ezúttal is hazai pályán játszott felkészülési mérkőzést az Egri FC labdarúgócsapata, méghozzá azzal a Bőccsel, amely néhány nappal ezelőtt még a Sampdoriával meccselt.
Integrás sikerek Hódmezővásárhelyen
2010. július 20.Úszás
Az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhely rendezte meg az Országos Delfin Seregszemlét, ahol az Integra Agria Sportegyesület 11 versenyzője is rajthoz állt.
Egri gólzápor az Érsekkertben
2010. július 20.Labdarúgás
Második felkészülési mérkőzésén kiütéses győzelmet aratott az Egri FC labdarúgócsapata a Maklár ellen. A hazaiak már az első félidőben hat gólt rúgtak alacsonyabb osztályú riválisuknak.
|
|
Veretlenül tartotta itthon a Dobó Kupát az EKF
2010. szeptember 5.Kosárlabda
Utolsó mérkőzését is megnyerte az Eger a kétnapos Dobó Kupán a szlovák Rozsnyó ellen. Váczi Péter és Széles-Kovács Gyula legénysége így száz százalékos teljesítménnyel végzett az élen.
Dobó kupa: Eddig hibátlanok az egriek
2010. szeptember 4.Kosárlabda
Két győzelemmel zárta a Dobó Kupa első napját az EKF-Eger HÉSZ. Széles-Kovács Gyula és Váczi Péter együttese holnap a Rozsnyó ellen játszik, és védheti meg címét a hétvégi viadalon.
Megvan a harmadik győzelem
2010. szeptember 3.Vízilabda
Továbbra is veretlen a magyar férfi vízilabdaválogatott a zágrábi Európa-bajnokságon. A mieink az oroszokat győzték le a negyedik fordulóban pénteken kora délután.
Oxigén Túra Egerben is
2010. szeptember 2.Sportélet
A környezetbarát kerékpáros közlekedés által széles körben, tömegrendezvényeken hívja fel a figyelmet a klímaváltozás káros hatásainak következményeire az „Oxigén Túra” elnevezésű programsorozat. A túra szeptember 25-én érkezik Egerbe.
Honvéd bajnokság: Nem hibázott a címvédő
2010. augusztus 31.Labdarúgás
Hétfőn kezdetét vette a Honvéd városi kispályás labdarúgó bajnokság őszi szezonja. A tavasszal hibátlanul zárt Vastigris együttese ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, magabiztos győzelmével ugyanis egyre közelebb kerül a címvédéshez.
Hat év után sikerült: legyőztük a szerbeket!
2010. augusztus 30.Vízilabda
Az előzetesen esélytelenebbnek vélt magyar vízilabda válogatott 6 év után ismét legyőzte a világklasszisokkal felálló szerbeket. A találkozón az egriek közül Biros, Hosnyánszky és Kis Gábor is betalált.
Sikeres nyitány Zágrábban
2010. augusztus 29.Vízilabda
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a zágrábi férfi vízilabda Európa-bajnokságon. Biros Péterék két góllal múlták felül Németország együttesét.
Egri ötös a RAFC ellen
2010. augusztus 28.Labdarúgás
Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését az Egri FC a bajnoki pontvadászatban. Hamar Ádámék öt gólt rúgtak idegenben a RAFC ellen, Illyés Dániel kapuja érintetlen maradt.
Egri FC-Mezőkövesd a Magyar Kupában
2010. augusztus 25.Labdarúgás
Ma délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában kisorsolták a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosításait. Egerbe az NB II-es Mezőkövesd-Zsóry látogat majd.
Módosul a Mátra Maraton útvonala
2010. augusztus 23.Sportélet
Utolsó hetébe érkezett a Mátra Maraton szervezése, mint a pályabejárás alkalmával kiderült, a Mátrát sem kímélte az idei viszontagságos időjárás. A T-Mobile Top Maraton sorozat utolsó állomásán a pálya nyomvonala helyenként változtatásra szorult.
Római kerék és vaságy a Felsőtárkányi tavon – képekkel, videókkal
2010. augusztus 20.
Ma délután rendezték az első Úszó Alkalmatlanságok Világbajnokságát Felsőtárkányban. A versenyt óriási befutóval az egri Római Kerék csapata nyerte.
Öt egri maradt Kemény Dénes keretében
2010. augusztus 18.Vízilabda
Kihirdette a zágrábi Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott keretét Kemény Dénes szövetségi kapitány. A kontinensviadalon a magyar csapatban öt ZF-Eger játékosnak is szurkolhatunk.
Több, mint háromszázan támadták meg vasárnap a Kékest
2010. augusztus 17.
Az előnevezők közül hatvanan távol maradtak, de még így is a tavalyi indulószámot jóval meghaladva, több, mint 300 kerékpáros vágott neki augusztus 15-én hazánk legmagasabb hegyének meghódítására.
Negyedikként zárt a válogatott
2010. augusztus 15.Vízilabda
Döntetlennel fejezte be a magyar férfi vízilabdaválogatott a hétvégi portugaletei tornát. Romániát és Montenegrót követően a házigazda spanyolokat sem tudta legyőzni Kemény Dénes csapata, így a negyedik helyen végzett.
Nyerni kell a közönségért - Nyertek!
2010. augusztus 14.Labdarúgás
Szurkolói ankéton mutatta be az Egri FC a nyáron igazolt labdarúgókat tegnap este a Körcsarnok olimpiai termében. A nézők visszacsalogatásáért is dolgozó klub győzelmekkel teheti a legtöbbet a magasabb nézőszámért, ennek megfelelően mind a három pontot megszerezte László István és Lengyel Lajos csapata Tiszaújvárosban.
Újabb volt NBI-es játékost igazolt az Egri FC
2010. augusztus 10.Labdarúgás
Újabb tapasztalt, NB I-et is megjárt labdarúgót igazolt a bajnoki elsőségre hajtó Egri FC csapata. Az NB III-ban érdekelt gárda keretéhez a legutóbb Pakson foglalkoztatott Zováth János csatlakozott.
Egri FC: Továbbjutás a kupában
2010. augusztus 8.Labdarúgás
Az edzőmérkőzések után első tétmeccsét is lejátszotta tegnap az Egri FC. A labdarúgó Magyar Kupa országos főtáblájának 1. fordulójában Miskolcra látogattak a mieink.
Gyerekrajzok és teniszütők
2010. augusztus 3.
Több mint 220-an vettek részt az egri Érsekkert Tenisz Klub egy hónapos ingyenes tenisz tanfolyamán júliusban. Az idén 114 éves sportklub sikeres akciójának záróakkordjaként az Agria Park által szervezett Sporttoborzó Napok rendezvényén a klub által meghirdetett rajzpályázat keretében ajándék teniszütőket adnak át a legkisebbeknek augusztus 7-én.
Sajtótájékoztatón mutatták be a jubiláló Bükk Maratont
2010. augusztus 1.
A 2009-ben maraton magyar bajnokságnak is helyt adó Bükk Maraton rajt-cél területe az Eger melletti Berva-völgyből idén a felsőtárkányi Egeres-völgybe költözik.
Nemzeti színekben a sportcsarnok nézőtere
2010. július 29.Sportélet
Befejeződött a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok nézőterének felújítása. A lelátó piros-fehér-zöld színekben pompázik, a sportiskola az önkormányzat támogatásával 850 új műanyag széket szereltetett fel.
A Vasas lehet a nagy ellenfél labdarúgásban is
2010. július 27.Labdarúgás
Az MLSZ Amatőr Bizottsága elkészítette a 2010/2011-es bajnoki év NB III-as csoportbeosztását. A harmadik vonalban 95 együttes szerepel, az Egri FC-nek három megyei vetélytárs mellett a Vasas II-vel is meg kell küzdeni.
Történelmi eredmény válogatott mezben
2010. július 25.Labdarúgás
Mindössze egyetlen lépés hiányzott a magyar strandlabdarúgó-válogatottnak, hogy kvalifikálja magát a jövő évi olaszországi világbajnokságra. A Ficsór Dáviddal a kapuban felálló nemzeti csapat ennek ellenére hatalmas bravúrt hajtott végre azzal, hogy bejutott Európa legjobb 8 csapata közé. Ez 1962 óta egyetlen magyar felnőttcsapatnak sem sikerült labdarúgásban. Az Eszterházy Károly Főiskola hallgatóját a bibionei élményekről, a válogatottról és saját pályafutásáról kérdeztük.
Sporttoborzó Napok az Agria Parkban
2010. július 22.Sportélet
A testmozgásé és az egészséges életmódé lesz a főszerep július utolsó és augusztus első hetében az Agria Parkban.
X. Bükk Hegyikerákpár Maraton
2010. július 20.
Új versenyközponttal, a felsőtárkányi Egeres-völgyi rajt-cél területtel – na és új lehetőséggekkel – rendezik meg a jubileumi Bükk Maratont.
Partiban volt a Szolnokkal az Egri FC
2010. július 17.Labdarúgás
Kétgólos vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen az Egri FC labdarúgócsapata a Szolnok ellen. László István és Lengyel Lajos együttese végig egyenrangú ellenfele volt élvonalbeli riválisának.
|