Színigaz

2010. június 22.
Belvárosi veszélyes övezet

A belváros sétálóutcái elvileg olyan helyek, ahol nyugodtan sétálhat, kávézhat, bámészkodhat az ember. Elvileg. Hiszen az egyre növekvő autós és motoros forgalom miatt két percig sem lehet zavartalanul élvezni a városrészek barokk hangulatát. Az előző héten egy kávézó napellenzőit is megrongálta a Városgondozás Kft. egyik épp arra közlekedő autója.

Naponta 1000 adag meleg étel az árvíz sújtotta térségben
2010. június 9.
Az egri Krisna-tudatú Hívők Közösségének tagjai együttérzésüket fejezik ki az árvíz áldozataival. Önkéntes munkával, ételosztással, valamint fuvarszervezéssel támogatják a munkát. Kedden Felsőzsolcán segítettek a rászorulóknak.
Magyarország külpolitikai helyzete és kapcsolatai
2010. március 24.Radar
Alábbi írásunkból megtudhatják, hogy Magyarország milyen szerepet tölt be és mely kérdésekre tud hangsúlyt fektetni a NATO-ban, hogy halad a felkészülés a soros EU elnökségre, és hogy miért fontos a magyar külpolitikában a szomszédságpolitika.
Eger testvérvárosai
2010. március 13.Radar
Bemutatjuk a hevesi megyeszékhely 10 testvérvárosának mindegyikét. Megtudhatják hogy milyen programok, rendezvények valósulnak meg a 2010-es év során az együttműködések keretében és megnézzük, hogy a városok közül melyek azok, amelyekkel a legjobb kapcsolatokat ápolja Eger.
Rendőri intézkedésre zárt be az Egrix
2010. március 4.
Csütörtökön hajnalban rendőrségi intézkedés vetett véget az egri Széchenyi utca végén található gördeszkás sportpark bárjában rendezett diszkónak. A hely éjszakai nyitvatartását hétköznapokon Eger város jegyzője és az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal korábban jogerősen betiltotta.
Hová tűnik a Tourinform?
2009. június 14.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése legutóbbi ülésén döntött az egri Tourinform Iroda intézményi státuszának megszűntetéséről, egyúttal egy 2008. év eleji döntés alapján, a helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezet létrehozásáról. Hozzájárul egy nonprofit kft. működéséhez, ami átveszi a Tourinform eddigi feladatait, és a Tourinform iroda jelenlegi dolgozói is – az előzetes egyeztetések alapján – átkerülnek a megalakuló nonprofit Kft-be.
A fekvő rendőr se pihenjen!
2009. február 25.
(Csak) súlyos testi sértés és garázdaság alapos gyanújával indult eljárás azon két elkövető ellen, akik február 7-én, a szombat esti órákban minden előzmény nélkül bántalmaztak négy személyt két, a Szépasszony-völgyben található szórakozóhelyen.
Emberbarát borbarát
2009. február 3.
A szőlész-borász diplomával megáldott fiatalember 1998-ban fogott szőlőtelepítésbe. Néhány évvel később már komolyan is megcsapolta a hegy levét, mert az úgy szép, ha nem csak szőlőt termel, hanem bort is. A családban nincs hagyománya a borkészítésnek, így mint első generációs bortermelő 2003-ban készítette az első évjáratú nedűt. Bolyki János 2005-ben egy speciális projektbe fogott, amelynek eredményeként megszületett a „Nem lát, nem hall, nem beszél” címzésű bor.
A Nato és az Európai Unió
2008. október 26.Radar
A Radar 2008. Radio 1 Eger hullámhosszán futó sorozathoz kapcsolódva folytatjuk a NATO jelenkori aktuális tevékénysének rövid bemutatását. Ma az Európai Unióval kapcsolatosan.
A Nato és Koszovó
2008. október 11.Radar
A magyar katonák balkáni békefenntartó szerepvállalása 1902-ben kezdődött, éppen Koszovóban és Albániában. 1995-ben hazánk, honi területeinek átadásával támogatta a NATO erőket a balkáni konfliktushelyzetben. A Magyar Honvédség egy Műszaki Kontingens felajánlásával járult hozzá az IFOR műveletekhez.
Egri a kormányban
2008. május 15.
Korózs Lajos (MSZP) volt szociális államtitkár másfél év után ismét betölti korábbi pozícióját. Kinevezéséhez törvénymódosítás szükséges, mely lehetővé teszi, hogy a héten letegye esküjét a Köztársasági elnök előtt.
AGORA, hogy legyen
2008. április 17.
Agoráról, közösségi térről álmodnak Egerben. Adva van ugyanis egy megyei jogú városok számára nyitott pályázati lehetőség, melynek keretében multifunkcionális központok létrehozására lehet pénzt szerezni, ráadásul önerő nélkül. Eger is ki akarja használni a 100 %-os támogatást, jól jönne az 1-1,7 milliárd.
Alibi koncepció
2008. április 17.
A következő három év kulturális koncepciójának vitájára hívták a városi kulturális és közművelődési intézmények képviselőit, meg néhány civilt a Városháza dísztermébe. A vita előtt bemutatták az Agóra projektet, a víziót, amiről oly könnyű vitázgatni, hiszen nincs.
Fogy a gyerek
2008. április 7.
Úgy tűnik az általános iskolába készülő gyereksereg - a március végi adatok szerint- mind a 419 tagja elkelt az első fordulóban. Utolsó simítások gyurmából, még egy kis délutáni pihi-szuszi, de szeptembertől a ’Tantónénik’ veszik át az uralmat, a dadusok korszaka lejár.
A szotyi mellett megfér a hímzés
2008. április 3.
A kecske jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon. Ezzel a céllal módosítják a Szépasszony-völgyi árusításra vonatkozó feltételeket. Megszűnik a zsibvásár-kép, elfogadható feltételekkel árulhatnak a kereskedők és kézművesek, sőt, még azt a kormányrendeletet is kicselezték, mely a minőségi portékákat csak rövid időszakokban engedné kínálni.
Főszerepben a civilek
2010. március 30.Radar
Milyen szerepet tölt be a város életében az Egri Civil Kerekasztal, mennyi civil szervezet létezik Egerben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak, valamint bemutatunk két egri szervezetet is az aktualitások figyelembe vételével.
Magyarország és Szlovákia külpolitikai kapcsolata
2010. március 20.Radar
Magyarország és Szlovákia külpolitikai kapcsolata tulajdonképpen az önálló Szlovákia megalakulásához tehető. 1993-ban a korábbi Csehszlovákia szétvált Csehországra és Szlovákiára, ekkor Magyarország elsőként ismerte el az új államalakulatot. 1995-ben már egy átfogó megállapodást, az úgynevezett alapszerződést is megkötötte a két ország. Ez hivatalos nevén a Magyar Köztársaság és Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés.
Az EKF külföldi tanulmányi lehetőségei és az EVS program
2010. március 6.Radar
Az Erasmus program a felsőoktatásnak teremt pályázati lehetőségeket. A program a neves filozófusról, teológusról, humanistáról Rotterdami Erasmusról kapta a nevét. Az Erasmus az EurópaiBizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, mely mostanáig több mint 1,7 millió egyetemi hallgató mobilitását segítette elő Európában. Az egykori Erasmus hallgatók szerint az Erasmus tapasztalat, a végzés utáni munkakeresést is megkönnyítette számukra. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán is nagy népszerűségnek örvendő programról dr. Tarnócz Andrást, az amerikanisztika tanszék vezetőjét kérdeztük.
Állják a havat a tűzoltók
2010. február 2.
A rendkívüli időjárásban is helytálltak a tűzoltók az elmúlt napokban. A lehullott nagy mennyiségű hó az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság működési területén jelentősen megnehezítette az oltási és műszaki mentési feladatok ellátását, de a lakosság védelmét nem rontotta, ellátatlan terület, eset nem volt, derül ki a Tűzoltóság hivatalos közleményéből.
Lecsupaszított végzet
2009. március 2.
Elszomorító, ha bántják azt, amit szeretünk. Ha nem is direkt, szándékosan, de sérül, ami szívünknek kedves. A minap belépve a Széchenyi úton található épületbe, baljós kép fogadott. Üres, megtépett falak. Az egykori Ifjúsági Házat ma már megnevezni se tudjuk biztosan. Egyre inkább igaz a felirat: Fati Partus – A végzet szülötte.
Képzés nélkül a Jelképző
2009. február 14.
A „Jelképző, a Szépművészetekért és Oktatásukért Közhasznú Alapítványt” 2004-ben hozták létre azért, hogy elindulhasson egy olyan oktatási intézmény, ahol a tehetséges gyerekek rendszeres művészeti oktatásban részesülnek, pótolva a hagyományos iskolai munkából egyre inkább kiszoruló vizuális nevelést. Az alapfokú művészetoktatási intézmény kereteiben folyó pedagógiai feladataik mellett, szakköri műhelymunka, kicsiknek és nagyoknak szervezett ünnepi játszóház, alkotó délutánok, kiállítások, táborok jelentik tevékenységüket. A magas színvonalú munka ellenére, több ilyen típusú szervezethez hasonlóan, a JELKÉPZŐ is finanszírozási gondokkal küzd. Az elmúlt év őszén, a Jelképző Iskola egy évre felfüggesztette működését. Az egyetlen ok, a pénz. Minden más, a szellemi tőke, a gyerekek érdeklődése, a felszereltség, és az intézmény kiváló minősítése, adott.
A Nato és Oroszország
2008. november 6.Radar
A hidegháború végével az Észak-atlanti Szövetség már nem tekinti ellenségnek Oroszországot. A terrorizmus elleni harcban pedig együttesen lépnek fel. A keleti blokk megszűnésével azonban sorra felmerülnek a problémák a NATO és Oroszország között.
A Nato és Afganisztán
2008. október 26.Radar
A Magyarországot érintő NATO események idén ősszel   megnövekedtek.  Ennek kapcsán részletezzük a hazánkat is érintő eseményeket.
Transzatlanti kapcsolat
2008. szeptember 13.Radar
Magyarország NATO-tag. Vannak magyarok Koszovóban, Afganisztánban. Bükki radarállomás, Zengő. Hallottam a hírekben valamit… Az egyik ismerősöm szolgál valamelyik misszióban… Igen, ennyit tudunk, általánosságban.
Nyitott kapun döngetnek
2008. május 8.
A Belvárosban járva pár évvel ezelőtt láthattuk, hogy a főiskola mellett, a taxi állomás felől a már meglévő közlekedési korlátozásoknak látványos nyomatékosítását vezették be. Az utat leszűkítették és egy beléptető rendszert állítottak fel. A forgalom is egyirányúvá vált, mert aki bement a „kapun”, visszafelé már nem tudott jönni. Az autósok kiküszöbölték a dolgot: a főiskola előtt hajtanak ki a Kossuth Lajos utcára.
Hasít a turizmus
2008. április 17.
Ismét csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, az egri azonban más vidéki intézményekhez képest viszonylag kis veszteséget könyvelhet el. Pozitív hozzáállással annak örülhetünk, hogy az Eszterházy Károly lett a vidék legnépszerűbb főiskolája.
Zsúfolt bölcsik
2008. április 14.
Országszerte túlzsúfoltak a bölcsődék, nincs ez másképp Egerben sem. A város négy -3 év alatti gyermekeket fogadó- intézményében 134 %-os a feltöltöttség, mégis sokan kimaradnak az ellátásból. Van olyan csemete, akit –a biztonság kedvéért- már most beírattak szülei a bölcsibe, pedig csak jövő szeptembertől látogatja majd az intézményt, persze ha minden jól megy. Várólista van.
Panelpénz csökkenés
2008. április 7.
Az Egri Közgyűlés a napokban különített el 8 millió forintot az új panel program keretében az egyedi fűtésmérőket igénylő lakások támogatására. Városunkban ez lakásonként mintegy 15 százalékos megtakarítást jelentene azon 2300 távhővel fűtött otthonban akik benyújthatják igényüket erre a támogatásra.