SzinErgia

2010. május 8.
Száguldás, Pneumobil szerelem - VIDEÓKKAL

Borulások, extrém külsejű járműkülönlegességek, légből kapott varázslatok és nagy debreceni és kecskeméti fölény Egerben a Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen. Ma délután az Érsekkertben a díjkiosztóval befejeződött a kétnapos rendezvény.

Sporthálózatok
2010. június 25.
Letöltés
TV vízió a közeljövőből
2010. június 4.
Letöltés
Bemutatták a pneumobilokat, holnap jöhet a verseny
2010. május 7.
Harmadik alkalommal rendezik Egerben a hétvégén a pneumobilok, vagyis a sűrített levegővel hajtott járművek versenyét. A szombati megmérettetés előtt ma délután vonultak fel az emberi leleményesség csodái a Dobó téren.
CD öregedés
2010. április 23.
Letöltés
3D-s mozi Egerben
2010. április 5.
A Magyarországon működő két nagy 3D szolgáltató hálózat szinte minden mozijában kiépítettek már egy-egy 3D-s termet. A 2009-ben kezdődött technikai váltással minden fennmaradni kívánó mozinak tartani kell a lépést.
Néznek, mint a moziban
2010. március 12.
Letöltés
A NASA kilövése
2010. február 26.
Letöltés
45 éves a Heves megyei MTESZ
2010. február 10.
A Városháza dísztermében tartott emlékünnepséget a 45 éves Műszaki  és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Heves Megyei Szervezete. A rendezvényen Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntőt.
Netképes TV
2010. január 29.
Letöltés
Atomenergia
2010. január 15.
Letöltés
Napenergia
2010. január 1.
Letöltés
Alternatív üzemanyagok
2009. december 4.
Letöltés
Robotokat a gyerekeknek!
2009. november 20.
Letöltés
Kié a tudás?
2009. október 25.
Letöltés
Biometrikus zárak
2009. szeptember 25.
Letöltés
A vágány mellett kérjük, vigyázzanak!
2009. május 15.
Nemcsak a gyerekek és a szenvedélyes gyűjtők nagy örömére, hosszú idő után ismét vasútmodell kiállítás nyílt Egerben. A tatabányai TnT Vasútmodell Baráti Társaság és a hatvani Liszt Ferenc EC Vasútmodell Klub által szervezett rendezvényen a városi közlekedést bemutató villamos mellett alpesi tájat, mozgó vidámparkot, hajókikötőt és 20 méter hosszú terepasztalt is láthatnak az érdeklődők május 15-e és 17-e között, az EKMK Művészetek Házában.
Ubuntu, a kőbunkós támadás
2008. november 28.
A Microsoft kétségkívül háziasította a számítógépet. Az addig hexadecimális utasításokat értõ, tojásfejûek által használt holmiból háztartási tömegcikket fabrikált. A szabványosítás olyan jól sikerült, hogy a magyar érettségi rendszerben is a Microsoft programok használatáról kell a gyerekeknek beszámolniuk.
Lézerek otthon
2008. november 4.
Aki azt gondolja, hogy az Orion ûrhajó lézerfegyverei, vagy a Luke Skywalker fénykardja hasonlítana a ma használatos lézerfegyverekre, az igencsak téved. Sõt, igazából lézerfegyverek sincsenek, mert ha lennének, akkor harci körülmények között használhatatlanok volnának, óriási lenne a méretük és egyszerû lenne a védekezés ellenük.
Kurtább sávszélesség
2008. október 3.
Szűkítenék, mert nekik jó

Amerikában az Internetszolgáltatók jó része azon töri a fejét, hogy a sávszélességet hogyan tudná megkurtítani. Na, nem úgy általában, hanem azoknál a renitenseknél, akik nyakra-főre töltik a tartalmakat a Netről, és akik az erőforrások nagy részét lefoglalják. Elemzők szerint az Internet forgalmának 70%-át a netezők 5%-a bonyolítja. Ráadásul az ő „éhségük” is egyre nő, hiszen a videó- és fájlmegosztó rendszerek terjedésével, a HD, a nagyfelbontású filmek megjelenésével egyre nagyobb adatmennyiség cserél gazdát az Interneten.
Drága vagy olcsó?
2008. augusztus 8.
A topmenedzserek előszeretettel hordanak karjukon vagyonokat érő órákat, ezzel is mutatva: az ő társadalmi
státuszuk nem akármilyen. Mutasd az órádat és megmondom mennyit érsz! 
Vista - a gyökerekhez
2008. május 8.
Most már kijelenthetjük, hogy a Microsoft nagy dirrel-dúrral beharangozott operációs rendszere, a Vista nem rengette meg a számítógépes világot. Az Apple eladásai egekbe szöktek, a Linux, mint alternatív operációs rendszer népszerűsége töretlen, Kínában eddig 244 darab Vistát vásároltak, és valószínű, hogy nem csak az illegális másolatok miatt. A Microsoft eddig csak promóciós nyomás alatt tartotta a felhasználókat, a hírek szerint azonban komolyabb kényszerre is készül: először a készen vásárolt számítógépekhez nem szállít tovább XP-t, majd a boltok polcairól is eltűnik a régi operációs rendszer.Az üzletpolitika hatása kiszámíthatatlan. Vannak, akik az alternatív megoldások előretörését látják a piaci reakciókból.
Konzolium
2008. május 8.
Dúl a konzol háború. A számítógépes játékok új generációja ver hullámokat a nappalikban. Az már eldőlni látszik, hogy a PC, mint olyan kidőlt a sorból. Nem bírja, és nem is akarja felvenni a versenyt az egyre népszerűbb és olcsóbb célgépekkel. Hol van már az az idióta mondat, hogy „nem kell valami drága gép, mert csak játszani lesz”. A játékhardver, ha „csak úgy” a PC-be vesszük megfizethetetlen. Ráadásul az irodánk nem a nappaliban van, pedig a játszásnak ott a helye, az a lakás közösségi tere, jó esetben.
PC vs. MAC
2008. május 8.
Az az igazság, hogy mostanában már fel sem tették nekem ezt a kérdést azok az ismerőseim, akik számítógép vásárlás előtt álltak. Régebben még csak-csak felmerült a választás lehetősége, de a világnak ezen a táján értelmét vesztette.
Home Video
2008. május 8.
Hódit a plazma, nyomul az LCD, terjed a projektor, kelleti magát a képcső
AUTOMÉDIA
2008. március 29.
Energiatakarékos izzók
2010. június 18.
Letöltés
Űrszemét veszély
2010. május 21.
Letöltés
Memória lemezek
2010. május 7.
Letöltés
Léghajók
2010. április 9.
Letöltés
3D TV
2010. március 26.
Letöltés
Újratervezés Műszaki Klub
2010. február 26.
2010. február 20-án az Egri Lokálpatrióta Egylet és az Építésügyi Iroda összefogásával megalakult az Újratervezés Műszaki Klub, melynek célja az Egerben érettségizett, jelenleg más városokban műszaki egyetemen és főiskolán tanuló fiatalok összefogása, nyomon követése.
Forradalmi változás előtt a számítógép piac
2010. február 12.
Letöltés
Biztonsági rés az Exploreren
2010. február 4.
Berlin után Párizsban is óva inti a kormány polgárait az Internet Explorer használatától, miután a Microsoft böngésző programjának egyik biztonsági résén át támadás érte a Google-t.
Perspektívát lát Heves Megyében a Bosch
2010. január 20.
A németországi központú Robert Bosch ipari csoport áttelepítené hamarosan bezárásra kerülő walesi járműalkatrész-üzemének gyártókapacitását Magyarországra.
Csak +36-tal telefonálhatunk
2010. január 14.

Péntek éjféltől megszűnik a hálózaton belüli hét számjegyes előfizetői számmal tárcsázható mobilhívás.

Szél, vajon mit visz el?
2009. december 18.
Letöltés
Tech-Day #19: Windows 7
2009. november 25.
Immár 19. alkalommal tartotta meg tegnap Tech-Day nevű előadását a főiskola Matemetikai és Informatikai Intézete a „C” épületben. „Windows 7 – felhasználói és fejlesztői szemmel” cím alatt a Microsoft munkatársai ismertették új termékeiket az érdeklődőkkel.
Génháború
2009. november 6.
Letöltés
Nem kell atom, ha van vákuum
2009. október 25.
Letöltés
Galileo
2009. szeptember 11.
Letöltés
Új dobozban jön az interaktivitás
2009. február 16.
Egerbe is elérkezett a digitális televíziózás. A legnagyobb hazai kábelszolgáltató sajtótájékoztatón mutatta be, hogyan leszünk passzív nézőkből aktív befogadók. Április 11-ig 7700 háztartást keresnek meg.
Adataink már a spájzban vannak
2008. november 17.
Először adatot lopnak, aztán pénzt. Körülbelül ez az egyszerű receptje azoknak a tolvajoknak, akik a bankszámlákat dézsmálják a Neten. A számítógépes csalás, olyan mint minden egyéb rosszaság, csak kicsit misztikusabbnak tűnik. Ha a tolvajnak aránytalanul sokat kell fáradozni, hogy betörjön, akkor inkább keres egy könnyebben elejthető vadat. Amikor az autóinkat, lakásunkat védjük, akkor ezt a logikát ismerjük, használjuk. Ha a számítógépes adatainkról van szó, sokszor úgy teszünk, mintha nem is ebben a világban élnénk.
A HD technika jövője
2008. október 21.
Megkezdõdött a High Defi nition-videók forradalma. Mi a HD DVD? A HD DVD a HighDefinition formátumú tartalom DVD-n történõ tárolásának, illetve arra történõ másolásának egy módja. 
Virtuális agóra
2008. szeptember 5.
Terjed a WEB 2.0, amiről mindenki beszél, de nehéz definiálni. Általában a kifejezés használói az olyan megoldásokat nevezik webkettesnek, ahol a felhasználók nem passzív élvezői, hanem aktív részesei az internetes tartalmaknak.
Tipikus példája a WEB2-nek a közösségi oldalak működése. A magyar IWIW az elsők között jelentkezett ezzel a szolgáltatással, így nem csoda, hogy elterjedtsége óriási.
Venni, vinni
2008. július 30.
Az a tény, hogy az USA-ban a hordozható gépek eladásai több éve megelőzik az asztali szerkezetekét - és ez a tendencia szerte a világban érezhető - azt sejteti, hogy a jóvágású számítógéptornyok nemsokára a különcök szobabútorává válnak. Unokáink nem fogják felismerni, hogy az egy számítógép volt valaha. A laptopok eddig az árukkal és a bővíthetetlenségükkel riasztották az átlag vevőt. Mára a helyzet megváltozott. A laptopok teljesítménye elérte, esetleg meghaladja az asztali gépekét, az áruk, meg akkorát esett, hogy az LCD monitorra vágyók olcsóbban beszerezhetik, mint egy különálló megjelenítőt. Előnye, hogy mobilis, időnként hálózatfüggetlen, hardvere összehangolt, általában jogtiszta szoftverekkel forgalmazzák. Nem igényel különösebb installálást, rendszergazdai törődést. Hátránya, hogy nem bővíthető, játékra kevésbé alkalmas.
Társ a bajban: ANDROID
2008. május 8.
Évekkel ezelőtt a mobilozó ember nevetség tárgya volt. Kigúnyolták az újgazdag drótnélküli telefonálót és megvetették kivagyiságát. Ma a mobil a szegényebb embereknél is a függőség tárgya lehet. Társ a bajban, elvesztése sokszor lelki sérelem. Unalom elleni orvosság, az elérhetőség és elérni képesség eszköze. A szabadság szimbóluma, amivel szemben rohamosan megváltoztak az elvárások.  A mobil telefonokat is elérte az, ami a PC ipart: a felhasználókat nem érdekli, mi zümmög a belsejében, nem szeretne aláfeküdni és bütykörészve tölteni a napjait, és kiváltképp nem szeretné elolvasni a háromszáz oldalas használati utasítást, hogy telefonálni tudjon. Se agya, se kedve nincs az átlag felhasználónak ilyesmire.
E-papír, E-tinta
2008. május 8.
Na, most már tényleg vége! Emlékszem, egyszer egy nagyhírű könyvtárigazgató azt mondta, hogy a számítógépes adattárolás SOHA nem fogja helyettesíteni a papírt. Válaszul kértem, had kölcsönözzek a könyvtárából néhány kőtáblát és papirusz tekercset.
Felvétel indul
2008. május 8.
Akiknek vannak régi VHS felvételei azok rémülten tapasztalhatják, hogy a kép színei villognak, a teteje ugrál és nemritkán az egész felvétel szétesik. Ne aggódjanak, ez természetes. Senki nem mondta, hogy az örökkévalóságnak készülnek ezek a felvételek. Igaz, azt sem említették, hogy tíz év után ennyit veszítenek az élvezeti értékükből. Pedig ez sajnos normális. A mágnes szalagra rögzített felvételek egy idő után, ha nem használják őket, akkor átmágneseződnek, ha meg használják őket, akkor elkopnak.
Színes a világ
2008. április 30.
Egyre több és egyre olcsóbb színes nyomtató kínálattal bombáznak minket nap, mint nap a gyártók. Nem ritka, hogy néhány bevásárlóközpontban olcsóbb a nyomtató, mint a hozzávaló tinta. Az ilyen eseteket látva nem árt résen lennünk.
Házunk a hálón
2008. március 29.
Interaktív ház, távfelügyelet a Neten, meteorológiai állomás a kertben és egyéb technikai megoldások, amellyel elkerülhetjük a hazamenetelt, pontosabban mindig otthon lehetünk anélkül, hogy hazamennénk.