szerda, szeptember 8.
ma, csütörtök, szeptember 9.
Vélemény
2010. augusztus 7.
Csak egy tánc és más semmi?
Július utolsó napjaiban oldalunkon megjelent egy írás Nem minden fénylik, ami arany címmel. A cikkben szereplők közül voltak olyanok, akik kifogásolták a szerző megállapításait, így ő egy kis önvizsgálat után újragondolt néhány kérdést.
2008. március 26.
Több mint festék
Hölgyeim és uraim, ne higgyenek a szemüknek.
A politika is meglovagolja a szobrot
|
Karmageddon
|
Lokálpatrióták az áthelyezés mellett és szocialisták az örökség védelmében. Néha vannak fordulatok a fura helyzeteket produkáló helyi közéletben. Lehet, hogy mindennek a szeszélyes nyár az oka, de néha a jelentéktelen dolgokból is a kelleténél nagyobb szél kerekedik.
A napokban Habis László polgármester köszöntötte a Pódium Tánc- és Balettiskola növendékeit és oktatóit a Kaposváron rendezett Magyar Látványtánc Sport Szövetség Európa-bajnokságán elért kimagasló eredményeik okán. Tette ezt egyébként nagyon helyesen. Arról már sajnos nem tájékoztatták, hogy volt Egerből még egy csoport, akik szintén érmekkel tértek haza ugyanarról az eseményről.
Az elmúlt héten a Heves Megyei Közgyűlés egyik érdekes napirendje a kórház és a hitelfelvétel mellet a Heves Megyei Cigány Önkormányzat 3 millió forintos támogatási kérelme volt. Az összeget cigány gyermekek táboroztatására kérte a kisebbségi önkormányzat. Az előterjesztésnek számos több mint vitatható eleme is volt.
Századokkal ezelőtt még akadt, hogy halállal büntették a varázslókat, boszorkányokat, kuruzslókat. Mára már ez megváltozott. A kuruzslás a hülyeséggel párosulva egy kivételesen jövedelmező iparággá nőtte ki magát a kereskedelmi televíziózásban. Ki gondolta volna, hogy még visszasírjuk azt az Uri családból származó Geller mágust?
A vitatott kifejezések magyarázatával vette kezdetét ma Debrecenben az a per, melyet Sós Tamás a megyei közgyűlés elnöke indított Szíki Károly, a Forradalmi Emlékbizottság elnöke ellen. Azért ott, mert Szíki Károlynak Debrecenben van az állandó lakhelye, így a Hajdú- Bihar Megyei Bíróságon lehetett keresetet indítani ellene.
Nem jó hír. Az egri Fidesz barátainak semmiképpen sem, de a Fideszt utálók sem helyes, ha örülnek a döntésnek. Még az sem igaz, hogy egy párt belügyéről van szó, mert az egri Fidesz Egerben kormányoz, meghatározó politikai erő, Habis polgármester elsőszámú támasza, felelős a városban történtekért.
Nyakig vagyunk a jövőben. Tele tervekkel. Építkezünk, szépítkezünk, van rá pénz válságban is. Integrált Városfejlesztési Stratégia, Funkcióbővítő városrehabilitációs program több tucatnyi projekt elemmel, közösségi tér. Az elmúlt félévben szinte csak ezt hallani a beindított előkészítés alatt álló, vagy megnyert pályázatoktól hangos belvárosi szalonokban. 
Digitális tábla, csodaceruza, internet, webkamera. A XXI. század szinte már mindennapos fogalmai ezek, mostanában pedig egyre többet hallunk róluk az oktatásban is. Vitathatatlan, hogy az interaktív oktatásnak jelentős pedagógiai értéke van, sokak szerint elengedhetetlen feltételnek számít a hatékonyabb neveléshez vezető úton.
Úgy néz ki, hogy sajnos vége a nyárnak, a gólyák és fecskék is tovakeltek. Itt maradtak azonban a mi városi gólyáink és fecskéink, akik hasonló lelkesedéssel –néha kifáradásig- keresik helyüket Eger villanypóznáin. 
Motoros találkozók, a motorok szerelmesei, erről szólt a hétvége például Sirokban. Nem elég azonban adózni az élvezeteknek, mindezt úgy érdemes ha közben vigyázunk is egymásra, magunkra és a szembejövőre. A hétvégén ellepték megyénk útjait a nagy- és kisebb motorosok, dübörögtek és visszhangzottak a kisebb utcák is. Azonban ez a két nap sem múlt el úgy, hogy ne lett volna negatív történése a motorosok helyenként felelőtlen száguldozásának.
Hunyjuk be a szemünket egy pillanatra és képzeljük el, ahogy óvodások, mondjuk kettő, egy szép, felújított egri játszótérre megy. Úgy öltöznek, mint az óvodások, úgy is beszélnek. Van náluk kislapát, meg vödör. Beülnek a homokozóba játszani. Piszkálódnak egy kicsit, ahogy az óvodások szoktak, de leginkább várat építenek, meg mosolyognak. Lehet, hogy azért, mert nem tudják, hol játszanak.
Hatvanban már szerződést bontottak a Hospinvest Zrt-vel, valószínűleg ugyanazon okok miatt melyekért Egerben július végéig még haladékot kapott a cég.
Bolondos lett az április vége, nem vitás. Meglehet, csak az időjárás viselte meg a kútfőket, de az sem kizárt: normál állapot Egerben, hogy ami az egyiknek a legjobb, az a másiknak a pokol. Van azonban olyan kettősség, ami üdvözült vigyort csal az egri arcokra.
Egy barátom, aki hónapok óta nem járt erre, érdeklődött: mi újság? Zavaros tekintetemből kiolvasta: sok van. Hiszen az első fokon érvénytelen szerződéstől a vízfoglalásig mennyi csoda történt Egerben, felsorolni is nehéz. Mint a miniszterelnök-jelölteket. Ha belehallgatunk a véleményformálók párbeszédébe, akkor azonban nincs min csodálkozni. Nincs más, csak szidalmak oda-vissza, politikai oldalakról. Nem fizet, szélhámos, hazudik. Az elit örökké kiszervezésről, meg mutyizásról beszél. Fárasztó. Ezért a tavasz jegyében azt javaslom, tekintsünk az új felé.
Ma világszerte a nőket ünnepeljük, legyen ez így mindig. A lányokat, az anyákat, a szülőt, a dolgozó nőt. Mindazt, amit magukban hordoznak, a csábítót, az elérhetetlent, az odaadót. A finomságot, a bájt, a pillanatot és a teljességet.
Na, akkor nézzük: Betiltották a színházi bált, mert valami idióták maguk, és csak maguk akarnak pomádézni puccosan, lurex ruhában, egymás között, de úgy, hogy ne zavarja őket ha máshol is vígadnak. Hogy másvalaki ez alatt jobban szórakozzon, mint ők azt nem tűrik. 
A minap nyílt napra látogattam a Líceumba. Tudtam mire számítsak: érdeklődő arcok és pusztán legálisan lógni vágyó diákok. Nem újdonság ez senkinek, aki járt ilyen eseményen. Aztán megnéztem a főiskola kínálatát, s arra jöttem rá: valami belső motor itt nagyon működik. Olyan gépezet, amit szorgalom, utánajárás meg hozzáértés hajt, különben lehetetlen helyzetben lennének.
Az év utolsó napjai elfogynak, csak órák vannak hátra. Hozzuk ki belőle, amit még lehet. Vessük bele magunkat az egri éjszakába. Ünnepeljünk elegánsan a retró-képeslapok eszköztárából előhúzott giccses elemekkel: csuklástól félrebillent cilinderrel, konfettivel és rózsásan mosolygó malaccal, ami lassan hurkává és kolbásszá nemesedik a torkoskodás kultuszában tobzódó nyugati világban.
Murci kóstolón voltam valamelyik nap. Egri, kézzel szedett, lassan sutult, féltett murci, ami ugyan még nem bor, de ha legurítunk 2-3 bögrével utána már ne üljünk volán mögé. Viszont igazi egrinek érzi tőle magát az ember. A szőlő és a bor városa, ahol mégis különös helyet foglal el a nedű. Merthogy mindenki úgy gondolja, itt aztán emberek ezrei élnek borkészítésből, lőrekutyulásból, meg varázsszavakból, mint borturizmus. Emlékek sejlenek fel kannákról és furcsa folyadékokról, amiket ki kell tiltani – mondták nemrég. Aztán szép lassan beindulni látszik valami.
Vannak ezek a civilek. Néha úgy beszélünk róluk, mint valami mágikus képződményről, földöntúli jelenségről. Pedig jól ismerjük őket. Látunk asszonykórust a Dobó téren, majd’ teltházas nyugdíjasklub-előadást, táncosokat, zenekart, sportegyesületeket és még ki tudja mit.
Eger méltán legfelkapottabb szórakozóhelye a Hippolit Karaoke and Music Club. Igaz, a karaoke már kiszorult a hely kínálatából (sokak szomorúságára, de sokak örömére is), ám még így is az igényes szórakozni vágyók mekkájának nevezhetjük a pici, de annál hangulatosabb klubot városi szinten. 
Vannak dolgok, amelyeket nem lehet tisztán piaci alapon megítélni. Nem azért, mintha manapság nem lenne mindennek ára, hanem mert a véső, meg a kalapács az egyik kézben Dávidot, a másikban törmeléket teremt. Nem azt vizsgálja az ember, hogy jól jár-e, amikor karácsonyi ajándékot vesz, vagy a gyerekére íratja a házát. Ez könyv szerint tiszta bukta. Van olyan egy város életében is, hogy a közösség nem pusztán haszonelvűen közelít valamihez, hanem pillanatnyi hangulatától vezérelve, úgymond értékelvűen. Ez persze egyfelől korrupcióra, egyedi elbírálásokra adhat alkalmat, másfelől, piaci irracionalizmusok révén örömet okoz az itt élőknek. Az egri Szenátor Ház jó példa a megmentendő értékekre.
Mostanság egyre nagyobb hangsúlyt kap a médiában a magukat hirdető, kötéseket leszedő, angyalokat látó, jövőt jósoló, előző életbe visszavivő „szakemberek”. Pusztán kíváncsiságból és némi ezoterikus hajlandósággal (magam is a horoszkópolvasó táborba tartozom) felkerestem egyet közülük.
Összeálltak a rossznevű senkik, akiket Habis László, az egri Fidesz lapátra tett ilyen-olyan okokból. Most rendkívüli Közgyűlést gründoltak, hogy nem ér a nevük. Különben is: sohasem ért. A jó, hogy eddig ez az ügy legalább nem a pénzről szól, hanem az ostobaságról.
Mint lelkiismeretes és álmatlanságban szenvedő ember vasárnap éjjel önellenőrzésből ismét bekapcsoltam az EZO TV-t, életem során már másodszor. Gondolván arra, hogy hátha rájövök arra, hogy csupa badarságot hordtam itt össze néhány nappal ezelőtt, és a vakítás, csalás gusztustalan formái mégsem jelentkeznek oly mértékben, mint ahogy azt gondoltam.
Három nőt alakít a színpadon Varró Emese, a „Vágyaink ritmusa” című zenés monodrámában, melyet május 14-én mutattak be a Zsinagóga Galériában. A darabot az Operettszínház kíváló színésze, Faragó András rendezte.
Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékén országos viszonylatban is elismert, vitathatatlanul magas színvonalú képzés folyik. Díjazott, ismert oktatókkal, és több fórumon is bizonyító hallgatókkal. Mi sem természetesebb, hogy a hallgatók munkáiból is rendszeresen nyílnak kiállítások. Egyéni és csoportos tárlatok is. Ilyen csoportos kiállítás nyílt a Líceum Kápolnájában március 24-én, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, de néhány esetben szó nélkül a képek előtt állni sem.
Így, a keresztféléves képzések diplomaosztóit látván érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon a főiskolai és/vagy egyetemi diploma megszerzése automatikusan jelentheti-e az értelmiségi táborba való belépést. Azt hiszem, nem leszek ünneprontó, ha kimondom, hogy a felsőoktatás és a társadalom jelenlegi állapotából kiindulva az egyetemista/főiskolás és az értelmiségi – bár rokon fogalmak – közel sem fedik egymást.
Amikor egy meleg tavaszi napon néhány mikulás sapkás öltönyös varázsló fajtalankodott a természettel Eger belvárosában, hogy ők lefoglalják a vízkészletet, úgy an blokk, forrásostól, folyóstól, tengerestől, akkor jót derülhettünk. Mára az egyházaknak is feltünt, hogy újpogány látnokok a Korona nevében ráteszik a kezüket erre-arra. Azt, hogy Habis László polgármester is emelte az esemény fényét, csak idült politikai bénaságának lehetett betudni, ami szót sem érdemelt. Máig.
Manapság nem túl sokáig kell kutatni a gondolkodónak, ha Egerről akar némi emlékképet elméjébe vetíteni. Van bőven történés, dolog és jelenet, amiről híres kis városunk egy”Piripócsújfalun” élőnek is eszébe juthat. 
Az ősz az elmúlás kezdetének a jelképe, az iskolakezdés ideje, az arany és a barna színek megtestesítője.
Összekapaszkodnak a belvárosi kereskedők, mert érzik: nem megy a bolt. Látjuk mi is, sok az eladó-kiadó tábla, s tudjuk, nem volt ez mindig így. Szóval, mivel már egy éve elkezdték a kapaszkodást, most megmutatják a kereskedők, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér a belvárosban.
Amikor egy politikus megkérdőjelezi egy parlament legitimitását, amiért az nem fejezi ki a nép hangját, azonnal megérezhetjük ebben az ősfasizmus szagát.
Valljuk be: különös érzés egrinek lenni. Nem elég csak a lakcímkártyát kiváltani, vagy közösségi oldalakon bepipálni lakhelynek a várost. Egrivé válni komoly meló, nem egyenlő a beköltözéssel. Attól még csak „jöttment” az illető. Itt egy kicsit minden más. 
Az a mediatizált világban a jó, hogy nem kell a dolgoknak bekövetkezniük, mert anélkül is tudnak fájni, minden időnket kitölteni, gumicsontként a szánkba akadni. Így van ez a mostani válsággal is. A válság ugyanis még teljes valójában egyáltalán nincs itt, csak jóslófájások formájában nyilallgat, de már mindenki jajveszékel. Pedig a munkahelyek jó része még meg van, pénzt is adnak a munkáért, és a pénzünkért árut is kapunk a boltban. Persze ez a farkas tényleg el fog jönni, de az már kit érdekel. Amikor valóban elárverezik tömegesen a házakat az emberek feje fölül, mert se munkájuk, se pénzük a megemelkedett hiteltörlesztésekre nem lesz, akkor az már nem hír, mert az maga a valóság.
Boldogan gyűlt össze a helyi sajtó a Gárdonyi Géza Színházban. A direktort kitüntették, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta. Olvashattuk, hogy ismét Stúdiószínházi Fesztivál lesz Egerben, és a tánctagozat is erős műsorral készül. Politikusaink jót szórakoztak a nemzeti ünnepen tartott felolvasó-esten. Azonban, ha véget ér az ünnep, inkább vitázni járnak a színházba.
Az év elején röppent fel a hír: Egerbe jön a Real Madrid. Mindenki ujjongott és tapsolt. A szervezők, a madridiak és a leendő nézők. A lelkesedés megvolt. De tudjuk, a futball bizonyos szinten olyan, mint a háború. Három dolog kell hozzá: pénz, pénz és pénz.
Egy kedves barátom még általános iskolában alkalmazta gyakran a következő köszönési formát: győztünk! Mivel kis falunkban egyetlen focicsapat működött csupán, az üdvözlés után általában megkérdeztem: kivel játszottatok? Valójában azonban sosem a helyi labdakergetők eredményeivel büszkélkedett az iskolatárs, hanem kedvenc fővárosi csapata aktuális győzelmét „reklámozta” ezzel a módszerrel.
Nézem a híreket és mondják: emelés, nehéz év. Igazság szerint mióta az eszemet tudom erről szólt a január. Emelni kell, mert drágul, mert így szokás. Józan ember már meg sem lepődik ezeken. Jöhet nekünk akármilyen világválság, hiszen mi januárokon edződtünk. Tudjuk, hogy ha a megmondóember reformot emleget, abból sarc lesz, és hogy hiába csökken az üzemanyag, attól minden mást lehet emelni. De mivel új szokás szerint a január a fogadalmaké is, hát fogadjuk meg: optimisták leszünk.
Nagy vitát kavart nemrég a közgyűlési döntés: átszervezik az irodákat a Városházán. Egyesek látták benne az átgondoltságot, a szakmai érveket, mások kiszervezésről és elbocsátásról beszéltek. Mostanra munkába álltak az új irodavezetők, akik bizonyára a felmérésnél tartanak. Az egyszerű ember várja a csodát, most majd jólét jön. Persze nem jön. Magától, mármint. Mert nem egy ember teszi jobbá az igazgatást, az oktatást vagy az építészetet, de bízzunk abban, hogy nagy segítség lesznek.
Az a jó, ha képesek vagyunk a bendõnkbe követ varrni, és utána
A minap a Városháza tetején különös jelenségre figyelhetett fel az arra járó. A polgármesteri hivatal épületét egy zászlónak látszó tárggyal ékesítették, amely azonban nem a nemzeti lobogónkra, hanem egy operett díszletére hasonlít. 
Nem öröm az, egyetlen lokálpatrióta egrinek sem, hogy városát a híradásokban úgy mutogatják, mint ahol tombol az idiotizmus meg a mutyizás. Szerencsérem ez egyelőre csak a kórházügyre korlátozódik, de a felületes szemlélő ritkán alkalmas efféle finom különbségtételre. Az sem öröm, hogy ez a kép többé-kevésbé valós. Ha valaki beletekint a közéleti történésekbe, láthat szép számmal nyáladzó lényeket, ülve, éhezve, tombolva, full-extra és fapados kivitelben egyaránt. Így jártunk.
Elfogytak a nyári szabadságok, képviselőink boldogan váltották a rövidgatyát öltönyre. Nyárvégi közgyűlésre készültek, nem is akárhogy. Egyesek súlyos papírkötegekkel, előre megír(at)ott beszédekkel, mások a teljes heti sajtóval. A szokásos parola után elővették a tüzes tekinteteket, amit ilyenkorra illik újra begyakorolni, hiszen 3 kamera is dolgozik. A bejelentkezésig mindenki számára élvezhető volt a történet, onnan pedig elindult az, amit az egyhónapos kihagyás miatt sürgősen kellett pótolni. Nyolc és fél órában találtak ők támadási felületet nem csak az előterjesztésekben, vagy a hozzászólásokban, de minden névelőben, sőt a "ki nem mondott félmondatok"-ban is.