Erős kezdés

Nem kell többet várni, végre elindul a 2014/2015-ös szezon a ZF-Eger férfi együttesénél. A hétvégén Magyar Kupa-selejtezőt rendeznek az OB I-es, illetve néhány másodosztályú csapat számára, a bajnok egriek pedig Debrecenbe látogatnak. Az egriek trénere biztos továbbjutást vár a hétvégétől, és a három tétmérkőzés biztosan jól szolgálja majd a további felkészülést.
 
A jövő heti magyar bajnoki rajtot megelőző hazai kupaselejtezők négy csoportban zajlanak körmérkőzéses formában, s a kvartettekből az első kettő jut tovább a legjobb nyolc közé.  
 
ZF-Eger – A-HÍD OSC-Újbuda (13-6)
 
Meglepően simán, hét góllal győzte le a bajnoki címvédő Eger az új szezonra alaposan megerősített OSC-t a férfi vízilabda Magyar Kupa szombaton és vasárnap, négy városban zajló selejtezőjének leginkább várt összecsapásán, Debrecenben.
 
A szombat déli csata a világbajnok magyar válogatott oszlopos tagja, a végül négy találatig jutó Szivós Márton akciógóljaival indult. A nagy elánnal kezdő hevesi alakulat lendületben maradt, s 4-0 után 7-1-re elhúzott úgy, hogy a fővárosi gárda a második negyed közepén tudta csak megszerezni második gólját.
 
Az Eger a folytatásban sem lankadt, 10-2-re húzott el, amikor az OSC részsikerként 10-6-ra felzárkózott. Ekkor megint megrázta magát a bajnok, s meghökkentően nagy különbségű, rendkívül magabiztos diadallal zárta a mérkőzést a múlt heti Bajnokok Ligája-selejtezőjét marseille-i négyesében felettébb meggyőző játékkal, csoportelsőként letudó OSC ellen.
 
A mérkőzés különös pikantériája volt, hogy a tavalyi bajnokcsapatból idén heten is az Orvosegyetemistákat erősítik.
 
UVSE-Hunguest Hotels – ZF-Eger (9-15)
 
A nap második találkozóján az OB I-ben újoncként szereplő UVSE-Hunguest Hotels következett, és a papírforma itt sem borult. A végeredmény 9-15 lett, és ezzel az is száz százalékosan eldőlt, hogy már az első napon továbbjutott a bajnok a legjobb négy közé.
 
ZF-Eger – DVSE (14-6)
 
A Debrecen ellen a 3–0-s rajtot követően a hazaiak 5–3-ra még képesek voltak felzárkózni. A góldús első negyedet gól nélküli második követte – a következő találtra a harmadik elejéig kellett várni, akkor Szivós Márton volt eredményes. A folytatásban fokozatosan húzott el Dabrowski Norbert együttese, az utolsó negyedet már 6–1-re nyerte meg, így harmadik győzelmével százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább a csoportból.
 
A hétvége menetrendje:
Magyar Kupa-selejtező, B-csoport

Október 4., szombat
11.00.: ZF-Eger – A-HÍD OSC-Újbuda
12.30.: DVSE – UVSE-Hunguest Hotels
18.00.: A-HÍD OSC-Újbuda – DVSE
19.30.: UVSE-Hunguest Hotels – ZF-Eger
       
Október 5., vasárnap
09.30.: UVSE-Hunguest Hotels – A-HÍD OSC-Újbuda
11.00.: ZF-Eger – DVSE 
 
A végeredmény: 
1. ZF-Eger 9 pont 
2. A-Híd OSC-Újbuda 6 pont
3. Debreceni VSE 1 pont
4. UVSE-Hunguest Hotels 1 pont

Továbbjutott: ZF-Eger, A-Híd OSC-Újbuda
 
forrás: egrivizilabda.hu; waterpolo.hu; MTI
 
    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!