Négymeccses hazai sorozat kezdődik!

A PVSK legyőzésével ráadásul akár a második helyig is előrerepülhet a ZF-Eger férfi csapata.                                                               
 
 

Négymeccses hazai sorozat kezdődik!

A PVSK legyőzésével ráadásul akár a második helyig is előrerepülhet a ZF-Eger férfi csapata.                                                               
 
 
 
 
 

Négymeccses hazai sorozat kezdődik!

A PVSK legyőzésével ráadásul akár a második helyig is előrerepülhet a ZF-Eger férfi csapata.                                                               
 
 
 
A Brescia elleni Bajnokok Ligája siker után ismét hazai környezetben láthatjuk a ZF-Eger férfi együttesét, és újra az E.ON OB I-ben. Az ellenfél ugyanakkor ezúttal már nem képvisel olyan erőt, mint a szerdai rivális, ezért is kötelező a három pont begyűjtése.
     
A PVSK-Mecsek Füszért jelenleg a bajnokság tizenkettedik helyét foglalja el, vagyis hátulról harmadik. Ezt csak azért jegyeztük meg, mert a mieink meg éppen elölről foglalják el ezt a pozíciót, vagyis ebből is látszik, két teljesen más célokért küzdő alakulat csatáját láthatja a Bitskey-uszoda közönsége szombat este hét órától.
     
Ebben a tekintetben tehát nem a szezon legfontosabb meccsére készülünk, de a forduló szempontjából mégis érdekes lehet ez a szombat. Az őszi pontvesztéseknek köszönhetően (Szolnok, UVSE), az egriek arra az útra tévedtek, amelyen már nem elég csak saját magukra figyelni, a riválisok eredményei is nagy jelentőséggel bírhatnak.
 
forrás:egrivizilabda.hu 
  
 
 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!