Megbánta tettét a 68 éves férfi

Mint arról már korábban hírt adtunk egy mátraderecskei férfi 2015. január 29-én 12 óra 25 perc körüli időben Mátraderecske Polgármesteri Hivatalának melléképületében késsel a kezében bántalmazott egy helyi lakost.
 
A bántalmazás következtében a 49 éves helyi féri orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

A nyomozók a bevezetett azonnalos intézkedéseknek köszönhetően rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit lakásán elfogtak és előállították a Pétervásárai Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

K. Sándor ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.

(police.hu)
 
    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!