Kötelező biztosítás díjemelkedés várható!

Annak érdekében, hogy biztonságosan guruljunk az utakra, számos területen tehetünk. Fontos, hogy a gépjárművet rendszeresen nézessük át, ne feledkezzünk meg a szervizelésről, az évszaknak megfelelő gumihasználatról, és persze a sebesség megfelelő megválasztásáról sem. Mindez azonban még korántsem jelenti azt, hogy valóban baj nélkül megérkezünk úti célunkhoz. Ha a személyi sérülés lehetőségétől el is tekintünk, akkor is mindenképpen odafigyelést igényelnek a kárral járó szituációk, hiszen a tapasztalatok is azt mutatják, hogy már egy egészen kicsi javítás is nagyon sokba kerülhet. Nem véletlen tehát, hogy minden esetben rendelkeznünk kell autósként kötelező gépjármű- felelősségbiztosítással.
 
HTML Editor - Full Version

A piaci kínálatban több biztosító társaság jelen van, és igyekeznek minél kedvezőbb ajánlatokkal az autósok rendelkezésére állni. Abban az esetben, ha egy másik biztosító ajánlata a korábbinál jobbnak bizonyul, természetesen lehetőség van váltani, de fontos, hogy a határidőkre mindig figyeljünk. Ami a díjakat illeti, olyan hírek járják mostanában, miszerint a várható díjemelkedés hátterében a társaságok közötti egyeztetés állhat. A biztosítók ezt az opciót azonban egyértelműen tagadják, és az üzemanyag árak, valamint a károk gyakoriságának növekedésével magyarázzák a várható plusz kiadásokat.

A Biztoshely portál szerint magasabb kötelező biztosítási díjakra lehet idén számítani, mint egy évvel korábban. Az év elején még 20 ezer forint körül mozgott az átlagdíj, márciusban ez már 24 ezerre emelkedett, a hatodik hónapban pedig elérte a 26 ezer forintot.

A szakemberek hangsúlyozzák a társaságok egyeztetésének lehetőségét, hiszen ha egyetlen biztosító emel csupán díjat, akkor a kereslet iránt valószínűleg drasztikusan csökken majd. A kötelező biztosítás esetében az autósok egyértelműen ár alapján választanak, hiszen a szolgáltatást mindig az veheti igénybe, akinek az ügyfél kárt okoz. Nem véletlen tehát, hogy ellenben a Casco-val, itt nem érdeke az ügyfélnek a magasabb díj, sokkal inkább szeretné minél olcsóbban megúszni az egyébként kötelezően választandó biztosítást.

A biztosítók a dráguló benzinárak mellett azzal indokolják a díjemelkedést, hogy az elmúlt években nagyon sokan fordultak kárrendezés végett a társaságokhoz, és a ráfordított összeg rendkívül magas. Ennek fedezésére a díjfizetések nem bizonyultak elegendőnek, tehát az egyetlen út a talpon maradáshoz az, ha az árakat emelik. A társaságok azzal védekeznek, hogy az egyeztetés már csak az eltérő időpontokban zajló díjemelések miatt is lehetetlen, sőt, az árak is eltérő mértékben drágultak. A biztosítási szakemberek azon az állásponton vannak, hogy ennyi drágulás elkerülhetetlen napjainkban, és még így is messze alacsonyabbak nálunk a kötelező biztosítás díjai, mint a környező országokban.

Érdekes tény, hogy korábban arról nyilatkoztak a biztosítók, hogy éppen az olcsó benzin indokolja a drágulást. S hogy milyen összefüggésben van a kettő? A korábbi alacsonyabb üzemanyag árak miatt az autósok többet gurultak az utakra, ami magával hozta a gyakoribb baleseteket, s ezáltal a kárrendezés sűrűbbé válását. Legyen akárhogyan is, autósként arra mindenképp számíthatunk, hogy az elkövetkező hónapokban dráguló díjakkal találkozhatunk a biztosítóknál. Online kalkulátorok segítségével összehasonlíthatjuk az egyes biztosítók ajánlatait, így sikerülhet megtalálni azt, amelyik a leginkább megéri számunkra. Biztosító váltásnál ne feledkezzen meg a határidőkről sem!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!