Oroszbarát trollok és egyebek Egerben

Egerben, az Egri Újságíró Egylet szervezésében rendezték azt a konferenciát, amelyen a Moderal.hu projekt záróeseményeként arról értekeztek a résztvevők, hogy miért elviselhetetlen olvasmány Magyarországon a cikkek alatti komment szekció. A meghívott vendégek és felkért előadók elsősorban a Freedom House jelentése alapján, a „részben szabad” magyarországi sajtóviszonyokat elemezték oly módon, hogy fókuszban a sajtószabadság egyik újszerű eszköze, a közvetlen párbeszédes „olvasói levél”, a komment került, illetve a bíróság, a közvélemény és a médium viszonya a kommentekhez. Ez a kérdéskör indította útjára a Moderal.hu kampányt is, jelesül, hogy milyen eszközök lehetnének a kommentek között elszaporodott gyűlöletbeszéd visszaszorítására, de legalább tágabb kontextusba helyezésére, hogy ily módon, ha nem is elfogadhatóbb, de megérthetőbb legyen a szennybeszéd létezése.
 
HTML Editor - Full Version

   A részvevők többek között Tamás Ervin (Népszabadság) Csarnó Ákos (Egri Ügyek) Kácsor Zsolt (Népszabadság) Porcsin Zsolt (Vagy.hu, Heves Megyei Hírlap) Komlósi Csaba (Egri Ügyek) Weil Zoltán (Egri Szín) voltak.

   Különös aktualitást adott a beszélgetésnek, hogy a konferenciával csaknem egyidőben látott napvilágot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntése, amely kimondta, hogy a magyar bíróságok megsértették a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogot, amikor az Index kiadóját és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületét felelőssé tették a cikkeik alatt megjelent kommentekért. Ez az ítélet teljesen megváltoztathatja a tartalomszolgáltatók hozzáállását a kommentelés kezeléséhez.

   A dolog azért is fontos, hiszen a Moderal.hu kampány elindítása alatt a magyar médiumok radikális változásokat vezettek be az előzetes moderálás terén, pontosan a magyar bírói gyakorlat miatt, amit az EJEB megsemmisített. Ennek az lett az eredménye, hogy a mértékadó magyarországi orgánumok vagy letiltották a kommentelési lehetőségeket, vagy olyan szabályokat vezettek be, amelyek szerint csak előmoderálás után jelenhettek meg a hozzászólások. Ezek a reakciók a részvevők szerint kilúgozták a vitát, pontosan a spontán „bekiabálásoktól” tették mentessé a kommentelést. Ugyanakkor érdekes észrevételt tett több hozzászóló azzal kapcsolatban, hogy az így kialakult helyzetben milyen hozzászólásokat kellett rekommentelnie a Moderal.hu projekt résztvevőinek.

Oroszbarátok, trollok

A Moderal.hu alapvetése az volt, hogy relevanciával bíró, ám nem komilfó módon megfogalmazott hozzászólásokat fordít le „magyarról, magyarra”. Ezzel szemben azzal kellet szembesülni, hogy a 2015 decembertől, március végéig tartó időszak alatt a botrányosnak nevezhető hozzászólások három fő kategóriára voltak oszthatók:

  1. Oroszbarát propaganda szövegek, nyíltan, vagy bújtatva Oroszország külpolitikai üzenetei köszöntek vissza a hozzászólásokban. Az Unió gyengeségéről, jövőtlenségéről elmélkedtek. A migrációs válság gyűlölethullámait lovagolták meg, amit szerintük a hanyatló nyugat maga okozott elő. Az erő kultuszának mindenhatóságát sugallták. 

  2. Kormányzati propagandaszövegek. Itt a fenti időszakban az volt a jellemző, hogy már nem annyira a kormányzat sikereit, hanem az ellenzék alkalmatlanságát, mint politikai váltótárs hangsúlyozták, általában alpári, becsmérlő stílusban. A hozzászólások a veszélyhelyzet fenntartását biztosították, a migránsválságról és egyéb apokaliptikus kilátásokról szóltak, amelyben a kormány megvédi az embereket, az ellenzék pedig külföldi zsoldban állva elárulja őket. Ezekben a hozzászólásokban kivétel nélkül tetten érhető, hogy a kormány aktuális politikai üzenetét hordozzák egy-egy ellenzékre károsnak tartott ügyről, vélekedésről. Ezeket a toposzokat ismétlik folyamatosan érvek helyett, lényegében a témától függetlenül a hozzászólások.

  3. Kőkemény trollok. Ők azok, akik a szélsőjobboldal fésületlen stílusában, az „egyik kutya, másik eb” logikája mentén offolják a topikokat, azaz goromba, illetlen megnyilvánulásokkal illetik a többi hozzászólót, és minden helyzet megoldására a radikális szélsőjobboldal válaszát adják, követelik. Hozzászólásaik rasszisták, homofóbok, gyűlölködőek, amelyekben saját magukat és a magyar népet áldozatként mutatják be.

Hamar világossá vált a hozzászólók szerint is, hogy a Moderal.hu eredeti elképzelései nem tarthatóak, mert alig akad releváns komment ami érdemleges tartalommal bír és amit érdemes lenne rekommentelni.

   Porcsin Zsolt előadásában kifejtette, hogy például Szlovákiában, ahol szerinte sokkal magasabb színtű a sajtó munkája és a politikai vitakultúra, a szeriőz lapoknál postai levélben kell jelentkezni ahhoz, hogy valakit regisztrálhassanak kommentelőnek. Ennek megfelelően igazán minőségi és élvezetes viták alakulhatnak ki, amelyek nem taszítják, hanem vonzzák a cikkek olvasóit.

   Csarnó Ákos a helyi médiumok fontosságáról beszélt. Kifejtette, hogy nagyon érdekes, hogy helyben a gyűlöletbeszéd egyáltalán nem nyert teret oly mértékben, mint az országos orgánumokban. Ennek az is lehet az oka, hogy azok, akik nem értenek egyet a világ dolgaiban, azért még egymás szomszédjai maradnak, naponta találkoznak az utcán, gyerekeik egy iskolába járnak stb. Ezért például a helyi lapok moderálási terhe jóval kisebbnek látszik, mert néhány szélsőséges megnyilvánulástól eltekintve helyben a helyzet még elviselhetőnek mondható.

   A részvevők és a hozzászólók abban egyetértetek, hogy a közösségi média nem csak a szabadságszerető emberek véleménycseréjének a terepe lehet, hanem a különböző propagandagépezetek (kormányok, ideológiák, termékreklámok stb.) által megszállt médium is. Elhangzott, hogy a 14 év alatti gyerekek több mint 87,5 %-a hitelesnek fogadja el a világhálón talált állításokat, ha azok megfelelő környezetben vannak tálalva, és ez a felnőtt lakosság tekintetében sem csökken jelentősen. Az Internet a bennfentesség érzését kelti és hamar találhat bárki megerősítést a legvadabb elképzelésinek alátámasztására is. Az így megerősített elgondolásait később már egyre kevesebb gátlással képviseli hozzászólásaiban, ráadásul egy csoport tagjaként. Ez a mechanizmus vezethet oda, hogy például az ordas eszmékkel szembeni védekezőképesség látványosan gyengült, hiszen az ingerküszöb jelentősen emelkedett az elmúlt években. Ráadásul az Internet csoportképző platform is lett, így az elszigeteltségben élő jelentéktelen számú, ám eltökélt, torz gondolkodású emberek maguk és a külső szemlélő számára is erős csoport benyomását képesek kelteni. Ehhez használják a kommenteket, mint csupán emberi erőforrást igénylő platformot. Így képesek új híveket szerezni, illetve elbizonytalanítani az egy-egy témában nem túl járatos olvasókat.

Szellemi börtönőrök

   A nem várt eredmény, amelyet a zárókonferencián hozzászóló újságírók megfogalmaztak az volt, hogy lényegében fogva tartja egy jól körülhatárolható kör a kommentszekciókat. Ők azok, akik meghatározzák a diskurzust, tematizálják, vagy offolják a kommentfolyamot. Mélyebb kutatással talán igazolható lenne az a sejtés is, hogy kesztyűbáb userek (olyan profilok, akik valójában egyetlen emberhez tartoznak) sokasága tevékenykedik a posztok alatt. Lényegében mindegy is a motiváció, hogy fizetett, megszállott, vagy éppen a napi rutinból kitörni akaró ventillációs célzattal géphez ülő kommentelők-e a fogva tartók. A projekt során az világossá vált, hogy léteznek és befolyásuk meghatározó. Ők felelnek a cikkek alatti gyűlöletbeszédért, a hamis információk futótűzszerű elterjesztéséért. De még ennél is nagyobb kárt okoznak azzal, hogy elriasztják a valódi gondolatcserére érkezőket. Sok portál (pl. 444.hu) a projekt időtartama alatt vezette be, hogy a cikket olvasók már csak külön kérésre szembesülnek a kommentekkel, mert néha már a cikk olvasását is gátolta, hogy rögtön utána szellemi diszkomfort érzést keltő szövegek következtek. Az Index a projekt alatt megszüntette a kommentelési lehetőséget.

A megoldás

   Bár a Moderal.hu projektnek nem volt része, a záró konferencia résztvevői a helyzet megoldásán is gondolkodtak. Nyilvánvaló, hogy a szeriőz lapok nem engedhetik meg, hogy ellenőrizetlen, sőt volt aki szerint, szerkesztettlen hozzászólások megjelenjenek. Az olvasói levelek minden komoly lapban csak szerkesztői munka után kerülhettek a publikum elé. Ennek megfelelően a résztvevők egyetértettek abban, hogy a magukra és színvonalukra adó médiumoknak csak olvasószerkesztő bevonásával (moderátor) szabad üzemeltetniük kommentszekciót. A hamis profilok kiszűrésére minden hozzászólást engedélyező médiumnak olyan autentikációs eljárást kellene alkalmaznia, amely képes megakadályozni a kesztyűbáb profilokat, illetve a kommentelők valódi azonosságát is ellenőrizni képes. A tapasztalatok szerint, ahol ezeket a kívánalmakat figyelembe veszik, a diskurzus normális mederbe terelődik.

  A projekt végén például láthatóvá vált, hogy a szennybeszéd a 444.hu-ról eltűnt, míg a 888.hu-n soha nem látott burjánzásnak indult. Ez akár bizonyíték is lehetne arra, hogy a kormány propagandagépezete közpénzekből táplálja a gyűlöletet.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!