Adómentes üdülési csekk a rászorulóknak

Továbbra is adó- és járulékmentes a szociális helyzet alapján igényelhető üdülési csekk.
 
 

Adómentes üdülési csekk a rászorulóknak

Továbbra is adó- és járulékmentes a szociális helyzet alapján igényelhető üdülési csekk.
 
 
 
 
 

Adómentes üdülési csekk a rászorulóknak

Továbbra is adó- és járulékmentes a szociális helyzet alapján igényelhető üdülési csekk.
Ez év januárjától érvényes adó- és járulék fizetésre vonatkozó jogszabályok továbbra is kedvezményezik a hátrányos helyzetben élők számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által, pályázat útján nyújtott Üdülési Csekket. Az Alapítvány 1,2 milliárd Ft keretösszegű pályázatot írt ki az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a legalább két kiskorú gyermeket nevelő munkavállalók, a fogyatékossággal élő személyek, és a szakiskolai tanulók részére Üdülési Csekk juttatásra. A rendelkezésre álló forrás közel 120 ezer rászorult honfitársunk üdülését, pihenését, kikapcsolódását segíti elő. A pályázati feltételeknek megfelelő személyek vagy az Őket képviselő szervezetek 2010. január 31-ig nyújthatnak be kérelmet. A pályázati feltételek és a kérelem űrlapok megtalálhatók a közlönyökben, az érdekelt civil szervezeteknél, a szakszervezeteknél, az önkormányzati ügyfélszolgálati irodákban, Tourinform irodákban, valamint a www.udulesicsekk.hu honlapon. Az Alapítványtól szociális alapon kapott Üdülési Csekk a magánszemély részére továbbra is adó- és járulék mentes.

 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!