Iskolai és óvodai módosítások, átszervezések

Az egri óvodai és általános iskolai hálózat átszervezéséről májusban tárgyalt először a közgyűlés. Azóta a szükséges lépésekről a Polgármesteri Hivatal szakirodájának munkatársai széleskörű egyeztetést folytattak az érintettekkel. A mai ülésen több intézkedéssel kapcsolatban is döntés született.
 
 

Iskolai és óvodai módosítások, átszervezések

Az egri óvodai és általános iskolai hálózat átszervezéséről májusban tárgyalt először a közgyűlés. Azóta a szükséges lépésekről a Polgármesteri Hivatal szakirodájának munkatársai széleskörű egyeztetést folytattak az érintettekkel. A mai ülésen több intézkedéssel kapcsolatban is döntés született.
 
 
 
 
 

Iskolai és óvodai módosítások, átszervezések

Az egri óvodai és általános iskolai hálózat átszervezéséről májusban tárgyalt először a közgyűlés. Azóta a szükséges lépésekről a Polgármesteri Hivatal szakirodájának munkatársai széleskörű egyeztetést folytattak az érintettekkel. A mai ülésen több intézkedéssel kapcsolatban is döntés született.

A mai ülésen a képviselők többsége az alábbi intézkedéseket támogatta szavazatával:
3 óvodai körzet alakul ki augusztus 1-i hatállyal, 10 óvoda kerül a 3 székhely-intézmény irányítása alá. Eger önkormányzata megteremti a feltételeket az intézményvezetési szerkezet átalakításához, előkészíti 1-1 óvodavezető, 1-1 óvodavezető helyettes és 1-1 óvodatitkár kinevezését. A munkát tanügy-igazgatási szakértő is segíti. A közgyűlés a 3 óvodai körzet magasabb vezetői teendőinek ellátására pályázatot ír ki, a pályázati szakasz lezárásig a jelenlegi óvodavezetők látják el a vezetői teendőket. A szükséges tárgyi feltételek biztosítása, a székhely óvodákban a megfelelő irodák, helyiségek kialakítása, felújítása az EKVI bevonásával valósul meg.
Az általános iskolai hálózat átszervezése szintén szükségessé vált. Miután a Lenkey János Általános Iskola Egerszóláti Tagiskolája megszűnt, módosították az Eger-Egerszólát Intézményfenntartó Mikro-társulás társulási megállapodását. A 2011. évi létszám-racionalizálási pályázati lehetőségeket figyelembe véve létszámcsökkentést készítenek elő a vidéki iskola bezárása miatt.
Az egri, Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolánál is átszervezésre volt szükség: augusztus 1. hatállyal létrejön az Eger-Szarvaskő Intézményfenntartó Mikro-társulást. A felsővárosi 8 tanulócsoportot helyeztek át a Balassi Bálint Általános Iskolába. Módosítani kell az intézmény 2011. évi létszámkeretét is.

Az átszervezéssel a 2012-es évre is felkészül az önkormányzat. Az intézkedések számos egri családot, gyermeket, pedagógus szakembert érintenek, épp ezért előre gondolkodnak: nem tűzoltó munkáról van szó, hanem arról, hogy a változásokra fenntartóként átgondolt módon, tudatosan készül fel Eger önkormányzata.

NINCS JELENTŐS VÁLTOZÁS AZ OKTATÁSI MUTATÓSZÁMOKBAN


A közoktatási intézmények 2011/2012. tanévi mutatószámainak várható változásairól, valamint az ezzel összefüggő előirányzat módosításokról is tanácskozott június 30-án Eger képviselő-testülete. A Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Irodája minden év júniusában teljes körűen áttekinti az önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények gyermek- és tanulólétszámának várható alakulását, valamint a tanulócsoportok, osztályok számában bekövetkező változásokat. Ezt a munkát a szakiroda elvégezte, s az óvodáknál megállapítható, hogy a gyermekek létszáma, az óvodai csoportok, illetve férőhelyek száma lényegesen nem tér majd el az előző évitől. A 2011/2012-es nevelési évben 1809 férőhelyen, 77 óvodai csoportban 1854 óvodással foglalkoznak majd az óvópedagógusok.
Az egri általános iskolákban tovább csökken a tanulói létszám, s ezzel együtt kevesebb tanuló- illetve napközis csoport működik szeptembertől. Öt önkormányzati általános iskolánkban összesen 3590 diákot oktatnak ősztől, 150 tanulócsoportban. A napközis gyermekek létszámában nem várható csökkenés.
A középiskolákat illetően 7 önkormányzati intézményben zajlik a munka, itt 1,9%-os létszámcsökkenést mutatnak a felmérés adatai. A városban összességében 4821 tanuló folytat szeptembertől középfokú tanulmányokat, 162 osztályban. A felnőttoktatás mutatói érdemben nem változnak, az egri kollégiumi férőhelyek száma, valamint az elhelyezett tanulók létszáma ugyanakkor kis mértékben csökken.
A mutatószámok alapján szűk körű közalkalmazotti létszámleépítés válik szükségessé. Ezt a feladatot minden esetben a legnagyobb körültekintéssel végzi el az önkormányzat, elsősorban a nyugdíjas korú pedagógusok körében.

 

 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!