A rendész

Nem is mondtam, hogy nekünk meg új rendészünk lett. A régivel bajok voltak, például az, hogy nemigen volt rend. Lopdosták ki a gyárból a szerszámokat, villanykörtéket, meg az is kiderült, hogy hátul a töltésnél, tudod a régi cselédkapu mellett, nyitottak stikában egy másikat, sőt a régihez is volt kulcsuk a rendész haverjainak. Mármint a régi rendészének. A hülye meg azt mondta az állománygyűlésükön, hogy ezeket a kulcsokat adják oda neki, mert ha szétlopják a gyárat, akkor ők, a rendészek is mehetnek vissza melósnak. Na, be is fújták a haverjai, hogy ez tudott a hátsó kapukról, úgyhogy gyorsan elzavarták, és jött ez az új.
 
Ez rögtön eltette a hátsó kapu kulcsait, mondván, hogy őt ezért küldték. Aztán meg láttuk, hogy megszélesíttette a cselédkaput, de akkorára, hogy most már a dobozok, meg ládák mellett egy konténer is kifért. Mert nem is mondtam, hogy vége a doboz-, meg ládagyártásnak nálunk. Most konténereket csinálunk az EU-nak. Ez is jó, de azért a Jencivel dobozolni, majd ládát szögelni jobb volt, igaz fiatalabbak is voltunk.

Szóval ez az új rendész egyszerre csak lecserélte a házirendet, Rendészeti Szabályzatra, mert azt mondta, hogy őt ezért küldték. Másnap a rendészet mindegyik tagjának az övén pisztoly lógott. Mondta a Jenci, hogy mit pisztolyoskodnak itt a dobozgyárban, még lelőnek valakit. Erre ez az új rendész elmosolyodott és azt mondta várjuk ki, hogy mi lesz, nem kell itt előbeszarni. A pisztoly nem ellenünk van, hanem az ügynökök ellen, akik el akarják lopni a konténergyártás receptjét. Különben a pisztolyviselés törvényes, mert benne van a Rendészeti Szabályzatban, az ellenség meg fondorlatos, mint a homoki kígyó. Nem láttunk még homoki kígyót, de ezen az új rendészen látszott, hogy ő már sokat kinyuvaszthatott belőlük.

A diszpécsereknél meg nem is pisztolyt, hanem géppisztolyt viseltek a Rendészet emberei. Ez is a Szabályzatban volt. Amikor jöttek ellenőrizni a diszpécsereket az EU-ból, akkor látták, hogy minden rendben van, bár furcsállották a géppisztolyos őröket, de a rendészeten megmutatták nekik, hogy a Szabályzatban ez így van benne, úgyhogy megnyugodtak és hazamentek. Állítólag az egyik diszpécser hívta őket, mert zavarta, hogy diszpécselés közben géppisztolyt tartanak karban a háta mögött.  Egyszer csak fene nagy durrogást hallottunk az irodáról, majd három véres diszpécsert zsákoltak be a rendészet emberei. Köztük volt az is, aki állítólag hívta az EU ellenőreit. A rendész mondta, hogy a rend miatt, amiért őt ideküldték, kellett a diszpécsereket lecserélnie. Így mondta: lecserélnie. A régi diszpécsereknek egyébként most sokkal jobb. Ezt már az új diszpécserek mondták. Az EU valahogy megneszelte a lövöldözést, és jött megint ellenőrizni. Kérdezték, hogy miért használták a fegyvereket, amikor azt mondták, hogy nem fogják használni? A rendész láthatóan tényleg felháborodott ekkora üzemi szemtelenség láttán, és kioktatta az ellenőröket, hogy a Rendészeti Szabályzatban ott van, hogy mikor kell használni a géppisztolyt, és ők nem fognak véteni a Szabályzat ellen, és meri remélni, hogy a tisztelt ellenőrök sem azt követelik tőle, hogy a Szabályzat ellen vétsen, csak azért, mert a konténereinket ők veszik meg. Az ellenőrök vonogatták a vállukat, mert ott volt a Szabályzatban, hogy „fegyvert használni lehet”. Követelték, hogy kerüljön bele, hogy csak „indokolt esetben lehet”. A rendész ezt megígérte és kiegészítette a Szabályzatot azzal, hogy „Fegyvert használni indokolt lehet.” Mindenki megnyugodott.

A termelés akkor már akadozott. A konténereinket nem vették meg az EU-sok, mert nem volt jó a rendésszel üzletelni, mert mindenért kért egy kis külön pénzt. Időközben a pénztáros Julikát, a kantinost, a belső ellenőrt és az értékesítési osztályt is lecserélte, üzembiztonsági okokra hivatkozva, amit a Szabályzat előírt. Képzeld, a Béci, tudod, a hülye Béci, a dobozragasztóktól lett a vezérigazgató. Még a kultúros Marikát is lapátra tették. Minthogy konténert nem vett tőlünk a kutya sem, így visszatértünk először a ládákhoz, majd néhány hónapja a kartondobozokhoz. Jobb is ezt csinálni. Nem kell hozzá külföldi szög, meg áram. Nem függünk végre senkitől. Nagyon értékesek ezek a dobozok, mondta is a rendész, hogy ebben minden leleményünk benne van. Mostanában a fizetésünk helyett is dobozt kapunk, ami sokkal értékesebb, mint a pénz. Nekem már okoz egy kis gondot a sok doboz tárolása otthon, de a rendész megengedte néhányunknak, hogy a gyárban tárolhassuk, viszonylag olcsón.

Képzeld, tegnap a hülye Béci, miközben a rendész eligazítást tartott, a háta mögött egy colstokkal lemérte a magasságát, meg a szélességét. Persze nem mertünk röhögni, de mindenki látta, hogy mit csinál, csak a rendész nem.

A hülye Béci meg ma reggelre csinált egy pont akkora dobozt, mint a rendész. 

  • 1Dobókatica2012február17.10:51ÚjVálasz

    Jópofa írás. Habár e stílust nálunk Tóta W. Árpád vitte/viszi tökélyre, mert ez az ő nyelvezete. Ettől (is) lett Pulitzer-díjas.
    Ezért hát én ebben a műfajban/stílusban inkább őtőle olvasok ,,jóízűt" leginkább.
    WZ úrnak - érdemeit nem eltagadva - jó szívvel azt ajánlom, hogy próbálja meg aktualizálni e stílust a mi, barokk ékszerdobozunkra. Biztos menni fog.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!