Kivizsgálás

Színfolt

Ma jött egy telefonszámla 617.425 forintról. Felhívtam őket, mert elhatároztam, hogy csak megkérdezem, hogy kivel beszélgetek én ennyit, mert veled csak így mikrofonba, és Kincsőke azt mondta, hogy ez ingyenes, még Kanadába is. A gépnő vette fel és azt mondja, „Ha ön már ügyfelünk, akkor nyomja meg az egyes gombot, ha az akcióinkról érdeklődik, akkor a kettes gombot…” és így tovább 9-ig. Aztán meg külföldiül ugyanez, percenként 107 forintért. De nem hagytam annyiban, megadtam a telefonszámomat, begépeltem a kilencjegyű ügyfélkódomat és a négyjegyű telefonos pin kódomat, ezt kétszer, mert kérték, hogy erősítsem meg, hogy jól írtam-e.
 
Azután már ki is csörgött a vonal, és egy másik gépnő – hogy ezek miért mindig nők? – közölte, hogy az előrelátható várakozási idő kevesebb, mint két perc. Miért nem azt mondta, hogy még egy kiló kenyér és már emberrel is beszélhetsz? De két perc múlva már azt kántálta, hogy „Az előre látható várakozási idő több mint három perc”. Egy protkós befurakodott. Akkor már fejben összeadva ezerötszáznál járhattam, pont Kincsőke osztálypénzénél, amikor minden figyelmeztetés nélkül beleszólt egy férfi – végre férfi! – a telefonba és közölte, hogy üdvözöl és miben segíthet? Mondom, hogy 617.425 forint lett a telefonszámlám. Csönd. Mondom 617.425 forint lett a telefonszámlám, de ezt már lassan és kicsit hangosabban mondtam, hátha nem értette elsőre.

        És? – kérdezte.

        Mi az, hogy és?! – csattantam fel.

        Sokallja? – kérdezte, hallható elutasítással vegyes csodálkozással a hangjában.

        Aha – nyögtem ki, mert erre azért nem voltam felkészülve.

        Vegyünk fel egy panaszt? – enyhült meg a nyögésre.

        Vegyünk! – enyhültem meg én is.

        De azt tudja, hogy az 1780 forint plusz Áfa lesz, ha még sincs igaza? Természetesen, ha jogos, akkor csak 900 forint plusz Áfa, ennyi az ügykezelési díj.

Mondom neki, hogy nem tudtam, de jó hogy mondta. Mire megint megnyugtatott, mert talán megsejtette, hogy üvölteni készülök, hogy még mindig jobban járok, mintha 67 ezret kellene kifizetnem. Mondtam neki, hogy valóban, de nem 67 ezer, hanem 617.425 forint szerepel a számlán. Pláne – vágta rá biztatóan.

Így hát bizalommal tekintettünk a jövőbe. Sanyi mondta, hogy ne aggódjak, igaz ő valamelyik este telefonált Zsoltival, aki Vonyarcvashegyen, de az csak nem lehet, hogy azért a tíz, na jó, húsz percért ennyit.  Kincsőre néztünk, mert ő még nem mondta meg, hogy hozzányúlt-e az össznépi telefonhoz, ahogy mi neveztük, és amitől már tavaly eltiltottuk, amikor Ancsa barátnőjével tizenkétezres számlát trécselt össze. Kincsőke durcás szemrehányással a hangjában kijelentette, hogy ő már nem telefonál, mert Ancsához már bekopog, ha akar valamit, hiszen nem véletlenül lakik a szomszéd lakásban, és hagyjuk őt békén, mert itt már élni sem lehet, és kivándorol Alaszkába, ahol medvét fog enni és tobozokat gyűjt a rászorulóknak. Nemrég láttam a Spektrumon, hogy a medve és a kutya, egy családba tartozó rokonok. Kicsit elszomorított, hogy a lányom kutyával szeretne táplálkozni a messzi Alaszkában. Tényleg, nálatok Kanadában vannak rászorulók?

Sanyi azt mondta, hogy szerinte félreértés lesz, és továbbra is nézzünk bizakodva a jövőbe. A jövő pedig két hét múlva eljött, és a telefontársaság közölte, hogy a panaszunknak helyt adnak, hibás a számla, de fellebbezhetünk 5000 forint plusz Áfa kivizsgálási díj ellenében. Ha azonban elfogadjuk a kivizsgálás eredményét, akkor 3.714 forint lesz a számla, plusz 900 forint plusz Áfa ügykezelési díj.

Sanyival nagyon boldogok voltunk. Nagy kő esett le szívünkről, mindenkit felhívtunk, hogy elújságoljuk a jó hírt, hogy nem kell eladni a Ritmo-t, és minden maradhat a régiben. 

  • 3Bekiabáló2012augusztus19.15:11ÚjVálasz

    KO-val győzött W.Z!

  • 2Bekiabáló2012március15.23:19ÚjVálasz

    Bizonyára csökkentek a forgalmi díjak, s ez az új bevételi forrás...ügyfelenként 900 Ft+áfa/alkalom, legalább...

  • 1Bekiabáló2012március13.12:23ÚjVálasz

    Jobb helyeken ilyenkor jóvá írnának egy havi számlát, és közben hangosan kérnének elnézést miközben hamut szórnának a saját fejükre!
    Itt nem!
    Remélem holnap ott hagyod őket a sunyi 3,14csába!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!