Emlékszel, drága, lakott régen mellettünk egy Feri nevű, még amikor a malomnál, kiskorunkban. Hát én ezzel a Ferivel találkoztam a piac előtt, mert mentem drága tojásért. Ott a piactéren azt ordí’ja nekem, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT! Nézek rá, mint hülyegyerekre a logopédus, de csak ismételgeti, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT! Mondom, Feri, szevasz. De az meg váltig, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT! Hú barátném, nem mondom, megszeppentem. Nem volt ám a Feri egyedül, egy jó csuklós busznyian óbégattak még vele, de úgy, mint a baromfiudvarban a kotlósok. Nem egyszerre, hanem mindegyik akkor, amikor épp az eszébe jutott, mint amikor róka ólálkodik a tyúkól körül. Fütyültek, doboltak és kiabálták, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT! És láthatóan nem is ettek azok semmit.

Csak nem hagyhattam annyiban, meg aztán bejutni a piacra sem volt tőlük könnyű, szóval megkérdeztem én a Ferit, hogy miért nem esztek ti gyurmát, Feri? Persze azonnal meg is bántam, hiszen mi közöm nekem ahhoz, hogy ki mit nem eszik. Meg igazából én sem eszem gyurmát, bár ezt általában nem üvöltöm senki fülébe. Csak hát az a kisördög az ott furdalt.

A Feri meg a nyakamba borult, hogy Ilonka drága, de jó, hogy eljöttél, és egy pillanatra egészen régi-feris volt, olyan, mint amikor megörült a patakparti döglött patkánynak, amit az ő patkányfogója hurkolt halálra.

– NEM ESZÜNK GYURMÁT! – ordította hirtelen a fülembe, olyan elánnal, hogy el kellett taszítanom.

–   Aztán miért nem esztek ti gyurmát? – próbáltam közvetlenkedni, már a régi ismeretség okán is.

–    Jaj, Ilonka – röhögött fel a Feri –, miket beszélsz te? – és megveregette a kézfejemet. –NEM ESZÜNK GYURMÁT! Mi ezt kiabáljuk.

–    Értem, értem – veregettem vissza én is a kézfejét –, de mit jelent az, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT? – mosolyogtam rá biztatóan.

–    Feri erre elmosolyodott és most a vállamat kezdte lapogatni. – Jaj, de mókás vagy te mindig, Ilonka! Nem azt kiabáljuk mi itt egy torokból, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT!, hanem azt, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT!

–    Az áldóját Feri! – lapogattam vissza. – Én meg teljesen úgy értettem, hogy azt üvöltitek, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT!

–    Olyat mi soha nem mondanánk, Ilonka! – komorodott el, és látszott rajta, hogy még a feltételezéssel is kést forgattam a szívében. Én is elkomorodtam, mert éreztem, hogy nem lehet a piacon olyan drága a tojás, ami nekem meg ne érné, hogy bemenjek érte.

De a Feri nem engedte el a kezemet. Próbált húzni a tömeg mélyére, bele ebbe az emberszagú masszába, de olyan vehemensen, hogy majd kicibálta a cekkert a kezemből. Egy hatalmas rántással kitéptem magam a szorításából, bár szerintem észre sem vette, mert már nem rám figyelt. NEM ESZÜNK GYURMÁT! – kiabálta átszellemült arccal az újonnan érkezők felé.

A tojás ma drágább volt, mint valaha. Mi a szart képzelnek ezek a tyúkok?! – csattantam fel magamban, de a tojásos nénitől csak annyit kérdeztem, hogy miért ilyen drága, és miért egyre drágább? Az meg csak somolygott és nyugtatgatott, hogy nem lesz ez mindig így, de most nem tojnak a tyúkok, meg jön a Húsvét, meg a multik is felvitték a tojás árát. Ő meg hülye lenne olcsóbban adni, főleg akkor, amikor már hajnalban be kell, hogy lopózza a motyóját, mert mindennap elállják az utat valami szélütöttek, akik a múltkor a fele tojáskészletét összetörték, miközben azt skandálták, hogy NEM ESZÜNK GYURMÁT!

Bár, aranyoskám, az sem volt jobb, amikor évekkel ezelőtt ugyanezek azt kiabálták, hogy GYURMÁT AKARUNK! De azt legalább értettem. Nem volt nekik, hát akartak. De most nincs is nekik olyan, ami nem is kell. Ettől vannak úgy kidomborodva – csóválta értetlenül fejét a tojásos néni.

Aha – bólogattam, és rád gondoltam, hogy ott Kanadában vajon esztek-e ti gyurmát?