Kiemelkedő egri eredmények

A Magyar Úszó Szövetség szervezésében 16. alkalommal rendezték meg a napokban az Országos Rövidpályás Vidékbajnokságot. A 25 méteres medencében megrendezett versenynek Hódmezővásárhely adott otthont. A vidék legjobbjait 38 egyesület, 314 versenyzője képviselte, köztük volt az Egri Úszó Klub 19 úszója.
 
 

Kiemelkedő egri eredmények

A Magyar Úszó Szövetség szervezésében 16. alkalommal rendezték meg a napokban az Országos Rövidpályás Vidékbajnokságot. A 25 méteres medencében megrendezett versenynek Hódmezővásárhely adott otthont. A vidék legjobbjait 38 egyesület, 314 versenyzője képviselte, köztük volt az Egri Úszó Klub 19 úszója.
 
 
 
 
 

Kiemelkedő egri eredmények

A Magyar Úszó Szövetség szervezésében 16. alkalommal rendezték meg a napokban az Országos Rövidpályás Vidékbajnokságot. A 25 méteres medencében megrendezett versenynek Hódmezővásárhely adott otthont. A vidék legjobbjait 38 egyesület, 314 versenyzője képviselte, köztük volt az Egri Úszó Klub 19 úszója.

Az egri csapat közösségét, egységét a dicséretes eredmények is kovácsolták, hiszen 8 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzéremmel az éremtáblázaton az előkelő 6. helyen végzett a Kovács Ottó, Pohl Anette, Patkó Kata és Erdélyi Krisztina által felkészített csapat.
A bajnokság egyik legeredményesebb versenyzője Szeivolt Melinda volt, aki 3 egyéni és 3 váltó győzelme mellett egy ezüst, és egy bronzérmet szerzett. 100 és 200 méter mellen és 100 pillangón csapott elsőként a célba.
Az Országos Vidék Bajnokság egyetlen országos rekordját Cseke Petra érte el. A 100 méteres vegyesúszásban elért idejével Hosszú Katinka korábbi, több mint 11 évet megért csúcsát adta át a múltnak.
Petra 200 méteres vegyesúszás győzelme mellett Holló Balázs diadalmaskodott még egyéniben, aki a 200 méteres gyorsúszásban, Petrához hasonlóan az egy évvel idősebbek, között nem talált legyőzőre.
Rompos Dóra bérletet váltott a negyedik helyre. Négyszer maradt le a dobogóról. Az 50 méteres mellúszás törte meg a varázst, ahol ezüstérmet vehetett át, és 50 pillangón is felállhatott a dobogóra.
Kripkó Ádám is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Az egy évvel idősebbek között bronzérmet ért a teljesítménye a 200 méteres mellúszásban.
A lányok legfiatalabb korosztályában, a 11-12 évesek között, a 4x100, a 4x200 méteres gyorsváltóban, valamint a 4x100 méteres vegyesváltóban is egri győzelem született Cseke Petra, Nagy Natália, Rompos Dóra, Szedmák Enikő valamint Szeivolt Melinda révén.
Pontszerző helyen, azaz az első nyolc között végzett Pető Dorottya, Kovács Eszter, Nagy Viktória, Sós Klaudia, Nagy Natália, Mirkóczki Áron, Nagy Ádám és Szabó Fruzsina.

Eredmények:

Szeivolt Melinda (2000)
100 m mell      1. helyezett    1:07,56
200 m mell      1. helyezett    2:45,52
100 m pille      1. helyezett    1:09,25
  50 m pille      2. helyezett       31,89
100 m vegyes      3. helyezett    1:12,56    

Cseke Petra (2001)
200 m vegyes      1. helyezett    2:33,18
100 m vegyes      2. helyezett    1:11,88 ÚJ KOROSZTÁLYOS CSÚCS!
100 m pille      4. helyezett    1:12,99
200 m gyors      4. helyezett    2:18,55
  50 m gyors      5. helyezett       29,98
  50 m pille      5. helyezett       32,97
100 m mell      8. helyezett    1:25,39

Holló Balázs (1999)
200 m gyors      1. helyezett    2:06,83
200 m vegyes      2. helyezett    2:22,54
100 m vegyes      4. helyezett    1:08,88
100 m mell      5. helyezett    1:16,94
  50 m gyors    12. helyezett       28,14    

Rompos Dóra (2000)
  50 m mell      2. helyezett       38,50
  50 m pille      3. helyezett       32,09
  50 m hát      4. helyezett       34,88
200 m vegyes      4. helyezett    2:38,57
100 m vegyes      4. helyezett    1:14,11
100 m hát      4. helyezett    1:14,46
  50 m gyors      8. helyezett       30,82

Kripkó Ádám (1999)
200 m mell      3. helyezett    2:44,87
100 m mell      4. helyezett    1:15,20
  50 m mell      6. helyezett       34,67
100 m vegyes    18. helyezett    1:14,68

Szedmák Enikő (2000)
100 m pille      5. helyezett    1:13,50
  50 m pille      6. helyezett       33,38
200 m gyors      8. helyezett    2:26,09
100 m gyors      9. helyezett    1:07,36
100 m vegyes    10. helyezett    1:17,07
  50 m gyors    13. helyezett       31,29

Pető Dorottya (1994)
  50 m gyors      5. helyezett       27,55
100 m gyors      7. helyezett       59,50
  50 m pille    12. helyezett       31,76

Kovács Eszter (1995)
200 m gyors      6. helyezett    2:10,13
100 m hát      6. helyezett    1:06,51
  50 m hát      7. helyezett       31,34
    200 m hát      7. helyezett    2:23,54
100 m gyors      8. helyezett       59,69

Nagy Viktória (1999)
200 m mell      6. helyezett    2:55,91
  50 m mell      8. helyezett       37,76
100 m mell      9. helyezett    1:21,64
100 m vegyes    15. helyezett    1:14,99
100 m gyors    17. helyezett    1:07,18
  50 m gyors    19. helyezett       31,22

Sós Klaudia (2000)
  50 m mell      7. helyezett       40,67
200 m mell      7. helyezett    3:03,73
100 m mell    10. helyezett    1:27,14
100 m gyors    19. helyezett    1:13,04
100 m vegyes    21. helyezett    1:22,67
  50 m gyors    24. helyezett       33,27

Nagy Natália (2000)
400 m gyors      7. helyezett    5:14,81
200 m gyors      9. helyezett    2:28,12
100 m gyors    13. helyezett    1:08,55
  50 m gyors    20. helyezett       32,39
100 m vegyes    22. helyezett    1:22,76

Mirkóczki Áron (1998)
200 m mell      7. helyezett    2:50,91
100 m mell    12. helyezett    1:20,70
  50 m mell    14. helyezett       37,60

Nagy Ádám (1994)
200 m mell      7. helyezett    2:26,30
100 m mell    13. helyezett    1:08,43
  50 m mell    13. helyezett       32,62
100 m vegyes    17. helyezett    1:04,12

Szabó Fruzsina (1998)
200 m mell      7. helyezett    2:56,29
  50 m mell    14. helyezett       39,48
100 m mell    15. helyezett    1:23,99
100 m gyors    25. helyezett    1:11,68

Balázs Dóra (2001)
  50 m mell      9. helyezett       41,10
200 m mell    10. helyezett    3:10,05
100 m mell    13. helyezett    1:29,11
100 m gyors    18. helyezett    1:12,59
100 m vegyes    19. helyezett    1:22,03
  50 m gyors    22. helyezett       33,15

Holló Bálint (1996)
100 m gyors    11. helyezett       58,11
100 m vegyes     13. helyezett    1:07,09
  50 m gyors    14. helyezett       26,85
200 m gyors    14. helyezett    2:09,29

Vinczepap Réka (1998)
400 m gyors    13. helyezett    4:59,74
200 m gyors    13. helyezett    2:21,80
100 m gyors    16. helyezett    1:06,76
 
Jakab Dániel (1997)
100 m vegyes    15. helyezett    1:09,06
200 m gyors    16. helyezett    2:10,74
100 m gyors    19. helyezett      59,60
  50 m gyors    22. helyezett       27,64

Kovács-Micski Márton (1995)
  50 m hát    11. helyezett       30,50
200 m gyors    13. helyezett    2:06,99
  50 m gyors    19. helyezett       27,39
100 m gyors    21. helyezett       58,98

4x100 m lány gyorsváltó        1. helyezett        4:25,03
Szedmák Enikő    1:07,12
Szeivolt Melinda     1:05,55
Rompos Dóra         1:06,72
Cseke Petra        1:05,64

4x200 m lány gyorsváltó        1. helyezett        9:28,09
Szeivolt Melinda    2:19,93
Rompos Dóra        2:21,87
Nagy Natália        2:27,07
Cseke Petra        2:19,22

4x100 m lány vegyesváltó        1.helyezett        4:51,74
Rompos Dóra        1:14,19
Szeivolt Melinda    1:18,70
Szedmák Enikő    1:12,83
Cseke Petra        1:06,02

 

 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!