A piacidegen egri parkolóház

Látványos tervek alapján nem újul meg egyelőre az egri belváros. Ahhoz ugyanis Egernek teljesítenie kellene azt a vállalását, hogy valamit, kvázi önrészként az egriek is letesznek az európai polgárok sok milliárdja mellé az asztalra. Vagy szereznek valakit, aki leteszi. Erre találták ki a piac melletti parkolóház elsőre is meghökkentő ötletét. Nem csak otromba tömege, hanem funkcionalitása is elgondolkodtatta kritikusait. 
 
 

A piacidegen egri parkolóház

Látványos tervek alapján nem újul meg egyelőre az egri belváros. Ahhoz ugyanis Egernek teljesítenie kellene azt a vállalását, hogy valamit, kvázi önrészként az egriek is letesznek az európai polgárok sok milliárdja mellé az asztalra. Vagy szereznek valakit, aki leteszi. Erre találták ki a piac melletti parkolóház elsőre is meghökkentő ötletét. Nem csak otromba tömege, hanem funkcionalitása is elgondolkodtatta kritikusait. 
 
 
 
 
 

A piacidegen egri parkolóház

Látványos tervek alapján nem újul meg egyelőre az egri belváros. Ahhoz ugyanis Egernek teljesítenie kellene azt a vállalását, hogy valamit, kvázi önrészként az egriek is letesznek az európai polgárok sok milliárdja mellé az asztalra. Vagy szereznek valakit, aki leteszi. Erre találták ki a piac melletti parkolóház elsőre is meghökkentő ötletét. Nem csak otromba tömege, hanem funkcionalitása is elgondolkodtatta kritikusait. 

 

A politikailag ingoványos kitaláció mellett, a tervezett parkolóház első benyomásra a következőket okozza a Belvárosban:

 

  • Rontja a parkolási helyzetet, mert kevesebb hely lesz benne, mint amennyit a belvárosi fejlesztés elvesz.
  • Csődbe viszi az üzemeltetésre és visszabérlésre kötelezett Evat Zrt-t, mert nem létezik üzleti modell, amely nyereségessé tenné a működtetését.
  • Megdrágítja az egrieknek a parkolást.
  • Növeli a káoszt a Belvárosban, mert egyetlen helyen lehet csak parkolni.
  • A kórház területére való átjutást még „izgalmasabbá” teszi, azaz nem oldja meg a terület egyik legfájóbb problémáját, hanem súlyosbítja azt.

  

Ezt a kifogáslistát eddig, ha bárki elővette, csak lesöpörték az illetékesek, mondván nincs idő itt holmi akadékoskodásra. Azok a szomszédok, akik szerint a csinosnak mondható piaccsarnok melletti betonmonstrum nem ildomos, lazán belecsúsztak a „közellenség” szerepébe, mert akadályozzák ezt a nagyszerű projektet.

 

 

Nem jobb a helyzet a tervezőkkel sem, akik az Egri Napok Blogon olvasható nyilatkozatukban gyakorlatilag azt írják, hogy nem fizették ki őket, és az etikai kódex szerint más nem tervezhet addig oda semmit, amíg az ő ügyük megnyugtatóan le nem zárul.

Az ügy, naná, hogy furcsa.

 

A tervezők nyilatkozata:

 

 

Valójában  miért  nem  épül  a  parkolóz?  Na  ezt  teljes  mélygében  mi  sem  tudjuk,  de néhány okot fel tudunk sorolni:

Az általunk készített második  épísi  engelyezési  terv 2011.09.15.-vel  jogerőre emelkedett. Az épület teljes kö kiviteli terveit ezt több hónappal előbb 2011.06.07.-én (már több mint egy éve) pdf, majd 2011.08.04.-én pdf és parformátumban Szepessy Áron átvette. Terveink alapján  még  a  jogerőre  emelkedés  előtt  kivitelei  ajánlatokat  kért  azzal  a  szándékkal,  hogy mielőbb megkezdje a nevezett épület építését. Az átadott-átvett tervekre semmilyen észrevétel sem lük, sem az ajánlatadóktól nem érkezett, tehát a kivitelezésnek tudomásunk szerint semmilyen akadálya nem volt.  Az épület azóta már műdhetne is!

 A tervezési munkák díjai közül az el építési engedélyezési terv díjának egy szét fizették ki, azt is jelens, 115 nap késedelemmel. A bbi díjat azóta sem rítették meg, noha  mindenre smkat bocsájtottunk ki, melyeket érdemi kifogás lkül, ”nem szerdés szerű” megjegyzéssel visszaküldtek. A nem fizetések miatt 2011.11.03.-án a kiviteli tervre vonatkozó tervei nyilatkozatunkat  felfüggesztettük. Hogy a VÁROS rekonstrukciós  terveit nehogy megzavarjuk, erről csak a közvetlenül érdekelteket értesítettük. Mivel fél éven át semmi érdemi változás e téren nem rtént, kénytelenek voltunk a Kormányhivatalt és a  Hatóságokat   2012.05.10.-ével erl értesíteni.  Ezzel viszont a ROS rekonstrukciós  folyamata időzavarba  kerülhet igen vid időn belül.

 Az  Egri  Városfejleszs Kft  2012.februárjában   megkereste   az  Egri  Statikus  Irodát  a szerkezeti tervek felülvizsgálatára.  Az Iroda több észrevételt tett, melyeket egyeztetés után bár annak  néhány megállapísával  (különösen  hogy kivitelezésre  alkalmatlannak  találta  a munkát, hiszen az elmúlt félévben több gyakorlott kivitele ajánlatot adva nem kifosolt semmit)  nem értetnk  egyet-,  de  módosítottunk,  kiegészítettünk,  kijavítottunk.  A módosított  dokumentációt, annak szeit is folyamatosan megküldtük az Egri Statikus Irodának aki a végleges dokumentációval  már nem foglalkozott,  mert a közben jelense miatt - a felülvizsgálatot  az Egri Városfejleszsi  Kft leállította, megbízását visszavonta ugyanis az Agria Parko Kft jelezte felé, hogy új tervet készíttet.

 A módosított statikus dokumentációt  2012.03.30.-án küldtük meg az Agria Parkoló Kft-nek, aki azt 2012.04.02.-én rtivevényen átvette, majd visszaküldte, s 2012.04.10.-én vettük át a visszakült dokumentációt Tehát  az  sem  felel  meg  a  valóságnak  Szepessy  Áron  tervvel kapcsolatos nyilatkozatában,  hogy a kiviteli tervek alkalmatlanok  . A nem fizetések miatt azonban nem használhatja: a megküldött dokumenc minden tervlapján a Figyelem: Jogfenntartott (Btk.316,§) tervlap! A tervezési díj kifizetéséig nem haszlható! szöveget felülírtuk.

 Itt  kívánjuk  ezúton  is felhívni  figyelmet  arra,  hogy  mind  az Étész  Kamara,  mind  a Mérnöki  Kamara  etikai  kódexe  szerint  más  terve,  addig  nem  tervezheti  tovább,  vagy  át  a projektet, míg a közöttünk érvényben lé szerdés lezáratlan, függőben van, a tervezési munka ellenértéke nem kerül kiegyenlísre. Az Építészkamara honlapján mindezek megtalálhatók. Ez öss 

 
 
  • 7Bekiabáló2012augusztus13.14:31ÚjVálasz

    Népszabadság (nyomtatásban is megjelent)
    http://nol.hu/velemeny/20120811-eger_elsotetit
    Megyesi Gusztáv
    Eger elsötétít
    Szabadrúgás
    Sajtótörténeti események zajlanak Eger városában, csodálkozom is, hogy a honi média nem foglalkozik az üggyel. Még július közepén a város polgármestere levélben kérte a Rádió Eger szerkesztőségét, hogy haladéktalanul küldje el neki az egyik műsor felvételét, mert abban – idézek az Egriugyek.hu hírportálról –„az önkormányzatra, illetve a polgármesteri hivatalra nézve negatív tartalmú kijelentések hangzottak el”.
    Lassan negyven éve vagyok a szakmában, ám ilyenről még nem hallottam. Az ugyebár nem meglepő, hogy a polgármester ideges és intézkedni akar, „anyagot bekéretni”, mert a rádió a hivatalra nézve terhelő dolgokat mondott be; ez eléggé rendszeres volt minden korábbi kurzusban is, ám az, hogy az elöljáró ehhez az érintett segítségét kérje, merőben új. Ámbár, ha azt veszem, hogy például a rendőrség is bűnözők bevonásával végzi a bűnüldözést, esetenként az irányítást is teljesen átadva nekik, akkor a honi médiára is éppen ráfér a korszerűsítés.
    „Tisztelt szerkesztő úr, hallom, hogy randákat írt rólam, lesszíves, küldje el a cikket, különben nem tudom megbüntetni magát, maradok tisztelettel.” Egerben, ahol nemrég külön lista készült nemkívánatos művészekről, sokan az ilyen jelenségekből az elmúlt rendszer sötét, diktatórikus éveire asszociálnak, meg kell mondani, tévesen. Régen ugyanis nem volt ekkora slendriánság. Azelőtt a rádiós még ki se mondta, amit gondolt, amikor a megfelelő szerv, az APO (fiatalabbak kedvéért a párt agitprop osztálya) már tudott róla. Figyeltek.
    Akárhogyan is fáj, de annak idején Lakatos elvtárs éjt nappallá téve dolgozott, munkát, energiát fektetett be, mindennap elolvasta, meghallgatta, megnézte azt a sok szart, amit a szakma félig öntudatlan állapotban kibocsátott magából, a mai kurzus Lakatos elvtársai viszont a fáradságot se veszik. Úgy gondolják, hogy a sajtó is önbevallásos alapon működik, mint az adózás. „Tisztelt polgármester úr, a múltkori adásunkban önt szándékosan marhának neveztük, mellékelem a felvételt, és kérem harminc napon belül a megbüntetésemet, mérlegelve a szerkesztőség esetleges bezárását is” – ez is a nemzeti együttműködés egyik lehetséges, és mindenképpen hatékony módja.
    Ám ennél most sokkal súlyosabb ügyről van szó: az ominózus rádióműsorban ugyanis nem a polgármestert marházták le, hanem a város, sőt a magyar nemzet becsületébe gázoltak bele. Idemásolom, mit mondott be a rádió: „Többen telefonáltak így a kívánságműsor ideje alatt is, hogy mikor adják már át az utat itt Egerben a Trinitáriuson. Tudják, itt a Rossztemplomnál, ahol le van zárva. Igaz, hogy le van aszfaltozva az út, minden oké, de azért ezek a madzagok meg a táblák még ott vannak. Megpróbáltunk utánajárni, viszont a polgármesteri hivatalban éppen nyaralnak, úgyhogy nem tudnak felvilágosítást adni erről. Úgy gondoltuk, lehet, hogy kimegyünk mi is, és eltesszük innen ezeket a megállító bábukat, hátha a nyaralás miatt maradt csak ott vagy nem tudom, önöknek mi a véleménye. Na, nem is ez a lényeg, hanem a kívánságműsor …” Vérlázító.
    Ettől függetlenül még most se állítanám, hogy Eger maga az ellenforradalmi fészek, hiszen nem mindenki dől be a haláltusáját vívó Nyugatról pénzelt, ám valójában itthonról irányított efféle ellenséges propagandának, amelynek egyetlen oka van: irigyek Eger és a polgármesteri hivatal sikereire. Most már csak az a kérdés, hogy a Médiatanács vagy személyesen a polgármester fogja-e a megfelelő időtartamra elsötétíteni a helyi rádiót.

     
  • 6Bekiabáló2012augusztus01.13:25ÚjVálasz

    Csak nehogy az legyen a demagóg végkövetkeztetés, hogy a "gonosz EU a hibás", Habisék meg szegény-szegény áldozatok! De undorító ez a helyi szarkeverés. És még mindig nem ébredt fel mindenki, hogy ebből a ragacsos narancsból elég.

     
  • 5Bekiabáló2012augusztus01.07:24ÚjVálasz

    Mégha építene várat! De azt sem teszi, csak kenegeti a szart. :(

     
  • 4Bekiabáló2012július31.22:52ÚjVálasz

    Atyaisten! Mi van?
    Szóval kamu légvár lenne az egész belvárosi rekonstrukció, mert ha nem épül meg ez az ormótlan és tök felesleges piaci parkoló, akkor a többire nem adják oda az EU pénzét?
    A parkoló tervezőjét meg nem fizetik ki már egy éve?
    Mi történik itt a felelős városvezetés jogcímén?

    Pedig az egész ,,hihetetlenül bonyolult" gigaprojektből a Dobó utca aszfalt burkolatának hiánya, meg az Irgalmasok templomának rendbetétele volna talán a legégetőbb. A Dobó utca járhatatlan, a templom meg összedől hamarosan.
    Ezek se lesznek meg? Semmi se lesz?
    E cikk szerint a ,,csupafidesz" önkormányzat szarból építi várát és hülyére veszi városa népét?
    Ezt nem akarom elhinni.

     
  • 3Bekiabáló2012július31.22:22ÚjVálasz

    Ugye, egyszer azt is meg fogják tudni az egri polgárok, hogy név szerint (és persze egyéni konkrét anyagi felelősségvállalással!) kiknek "köszönhető" ez a temérdek proccos, önfényező városfejlesztési ötlet. Miközben egyre slúmosodik Eger!

     
  • 2Bekiabáló2012július31.06:14ÚjVálasz

    A tervek kifogásolása az építtető részéről megint csak maszatolás!
    Egyszerűen nincs pénze nemhogy megkezdeni a beruházást, de még a tervek kifizetésére sem. Minek is fizetné ki, ha közben rájöttek úgy hülyeség a megvalósítás ahogy van. Kár, hogy így bukjuk inmáron az Agorára megynyert milliárdok, a TDM-re nyert 100 milla után a belváros rekontstrukcióra nyert milliárdokat is. Nem kéne a városvezetésnek a tükörbe nézni? Esetleg szemen is köphetnék magukat, ha már nem vonulnak ki a közéletből.

     
  • 1Bekiabáló2012július30.19:20ÚjVálasz

    Vajon miért építenek a Fideszes önkormányzatok parkolóházakat OFF SHORE cégekkel olyan konstrukcióban , mint az egri, ha kell, ha nem?
    http://hvg.hu/ingatlan/Fidesz_mutyi_az_offshore_parkolohazban_Gyor_XEE61V

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!