A szakmai párbeszéd érdekében
2008.06.12.00:00
A HospInvest Zrt. bízva a meghívás elfogadásában szakmai konzultációt kezdeményez a hazai egészségkultúra fejlesztéséről a Heves Megyei Közgyűlés frakcióinál.
Ezen kívül elkészítették a kórház munkatársainak felajánlott új munkaszerződések tervezetét, mely tartalmazza a vállalt garanciákat és belekerültek azon módosítások, melyeket a dolgozók jeleztek a működtető felé. A dokumentumokat minden alkalmazott megkapta az intézmény belső, internetes rendszerén keresztül. Dr. Deák Gábor, a HospInvest alelnöke elmondta, meggyőződésük, hogy sem a gyógyító munkában, sem az egészségügy gondjainak orvoslásában nincs helye az indulatoknak, csakis józanul és szakmai keretek között lehet párbeszédet folytatni, mert ez szolgálja a betegek érdekeit. Az alelnök hozzátette, a személyre szóló szerződéseket hamarosan eljuttatják az érintetteknek, akiknek a kézhezvételtől számítva 15 nap áll rendelkezésükre, hogy döntsenek a felkínált lehetőségek elfogadásáról vagy elutasításáról.