2026.06.05.09:15
Jónás Zoltán (1947-2026)
Elment az egri kulturális élet egyik meghatározó alakja. Jónás Zoltán, Zoli, maga volt a vers. Nem a költő, hanem a költészet. Nem a rímeket, a formát, hanem a harmóniát képviselte. Amikor a kakofónia kicsit hangosabb volt, akkor hátrébb húzódott, amikor a hangzavar alábbhagyott, akkor sem jött előre, de mégis kitűnt. Halálával a város egy olyan építőkövét vesztette el, amelyik arra emlékeztetett minden polgárt, hogy mennyire megfér egymással az örök és a múlandó.
Jónás Zoltánra fia, Jónás Péter költő, dramaturg emlékezik.
Jónás Zoltánra fia, Jónás Péter költő, dramaturg emlékezik.
2026.06.18.11:07
Fejükre olvastak - kilóg az iPhone
Nagy vihart kavart Egerben, hogy a Bródy Sándor könyvtár igazgatói pályázata során a polgármester a saját előterjesztését sem szavazta meg. Hrabóczky Zsolt fideszes képviselő pedig egyenesen nemmel szavazott, míg másik öt fideszes tartózkodott. Tőzsér Istvánné Géczi Andrea úgy lett a könyvtár igazgatója, hogy az ellenzéki Domán Dániel, Pál György és Huszti Péter mellett egy független és mindössze négy fideszes képviselő nyomott “igen” gombot. Köztük két fideszes alpolgármester. Azaz világosan látszik, hogy a Fidesz frakció is kettészakadt a kérdésben.
2026.05.22.17:47
Jelen fesztivál és közösségi alkotás a Széchenyi utcában
Élettel telik meg a Művészeti Kar új épülete, a kurtán-furcsán egyházi kézre került hajdani városi ingatlan, a volt Ifiház, későbbi Kepes Központ. A ház évtizedes agóniáját követően – miután sikerült elkerülni, hogy az MCC, a Fidesz janicsárképzője megkaparintsa – a katolikus egyház úgy döntött, hogy az EKKE Művészeti Karának otthona legyen a „Végzet Háza” feliratot viselő épület. És a kar minden jel szerint meghálálja, hogy új otthonra lelt, mert azóta az „M” épület tele van élettel, programmal, kiállításokkal. Ezek jó része nyitott, azaz a városlakók is élvezhetik őket.
2026.04.29.18:09
Világtalan az egész színház
Az egyáltalán nem rossz és helytelen, ha művészek, közéleti gondolkodók, esetleg újságírók, szerkesztőségek állást foglalnak a választások előtt és támogató kiállásukkal segítenek egy-egy jelöltnek, nem mellesleg a saját táboruknak döntést hozni. A Fidesz jelöltjei éltek is ezzel az eszközzel és összegereblyézték a mentális holdudvarukat, hogy mutassák azt a szellemi hátországot, amelynek támogatását látva intellektuálisan letaglózva hull porba a Tiszások feje és emelkedik a magasba minden Orbán-hitű szavazó egoja. Aztán lett, ami lett.
2026.03.11.10:31
Világsztárok Egerben
Mi a közös Kohn, Weisz és Friedmann életében? A válasz egyszerű, hogy mindhárman világhírű amerikaiként haltak meg az USA-ban, mindhárman kénytelenek voltak végleg elhagyni a hazájukat, Magyarországot, egyszerűen azért, mert zsidók voltak. André Kertész (Kohn Andor) a fénnyel írt líra mestere, Moholy-Nagy László (Weisz László) művei a legrangosabb múzeumok és gyűjtemények ékkövei, Robert Capa (Friedmann Endre Ernő) a legnagyobb fotóriporter rocksztár napjainkig, aki szerint „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”.
2026.01.25.10:24
A valóság Egerben
Kevés olyan alkalom adódik Egerben, amikor egy kicsi ablak nyílik a világra, amikor a zsákfalu már nem csak a zsák száján, hanem egy jelentősebb hasadáson át tekinthet a valóságra.
Ilyen ünnep, a most már minden évben Egerbe is átfolyó Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. Ez a fesztivál a világ egyik legrangosabb dokumentumfilmes seregszemléje. A vetített mozik a legújabb és a legsikeresebb termései az elmúlt év alkotásainak. Márpedig a dokumentumfilm az infantilizálódó, hiedelmeken és hallucinációkon alapuló világban egyre fontosabb szerepet tölt be.
Egyszerűen azért, mert hiteles. Minden olyan egrinek ott a helye, aki az információkat nem a propagandából, vagy a populáris rágógumi médiából szeretné megkapni, hanem az első vonalból akar értesülni például az ukrán háború valódi történéseiről, vagy a Távol-Kelet kulturális és társadalmi feszültséfgeiről, vagy éppen arról, hogy az eltunyult nyugat-európaiak helyett hogyan írják a szakdolgozatokat és doktori értekezéseket fekete-afrikai diplomások.

2025.12.10.17:12
Eger advent - Tejfölös lángos 2dl teával 1552-ért
A hír igaz. Magyarország egyik legszebb adventi forgatagában simán ehetünk juhtúrós sztrapacskát mangalica pörccel és egy pohár teával 1552 forintért, vagy lángost, kalácsot is ugyanennyiért. Mellé el kell viselnünk szigorúan élő előadásban szolgáltatott dzsessz zenét, mert az egri Dobó téren a playback tiltott. Az adventi rendezvényekre jóval többet költ a város, mint tavaly, még az új szervezőgárda is nagyságrendekkel többet visz el. Az viszont kétségkívül igaz, hogy a falunapi-lakossági adventezést idén valami vállalhatóbb váltotta fel. Jó árak, jó hangulat.
2025.11.12.18:11
Omlanak az egri vár falai
„A falak ereje nem a kövekben, hanem a védőkben vagyon.” Sok romantikus hülyeség van az Egri csillagokban, de arra még Gárdonyi Géza sem gondolhatott, hogy ebben a mondatban 2025-re a legfontosabb szó a „vagyon” lesz. Ráadásul a tartalma is bornírt anakronizmus, hiszen az elmúlt időszak nyilvánvalóvá tette, hogy a falak ereje a kilopott cementben, habarcsban és mérnöki tudásban lett volna. Ennek híján az egri vár falai úgy omlanak, mint Trump lába elé (másod) Hegedüs hadnagy nemzetvezetőnk. Most éppen egy 80-as években épített patyomkin fal adta meg magát, de a múltkor egy egész bástya támfala dőlt le.
2025.10.22.18:57
A Bikavér és a Csillag a mi erősségünk, de főleg a Bikavér
Gál Tibor lett az idén a „Borászok borásza”. Ez a díj lényegében a legmagasabb szakmai elismerés, amit inkább éltműdíjként ad a szakma, azaz maguk a borászok, a legkiválóbbaknak. Mindössze egyszer kapható, és jellemzően nem negyvenéves korukban nyerik el a borászok. Gál Tibor mégis megkapta, igaz nagyon fiatalon, még csaknem gyerekként kellett átvennie édesapja, a világhírű borász, id. Gál Tibor tragikus halála miatt hátrahagyott borászatot, amiből a befektetők hamar elpárologtak és csőd szélén táncolt.
2025.09.11.09:12
Frissítve! - Útban volt, szétvágták a tízmilliós műalkotást
Csak egy pult volt. Na jó, pár milliót ért azért (egyes becslések szerint cca. 15-20 milliót), meg egy japán művész készítette, meg az egyetlen olyan iparművészeti remek volt, ami ikonizálta Eger egyetlen művészeti intézetét, a Kepest. A Kepest bezárták, eladták, és most jött a hír Domán Dániel (MKKP) képviselő jóvoltából, hogy a műalkotást, a pultot szétflexelték és kidobták a hulladékudvarba. Ez tűnt a megfelelő eljárásnak, ha egyszer nem kellett az egyháznak, és az általa működtetett egyetem művészeti fakultásának, ami talán odaköltözne.
2025.09.08.14:34
Gaál Gaszton koncert az Urániában
Igazi különlegességgel várja az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Uránia moziban működő filmklubja az érdeklődőket.
Ezen az estén nem filmet nézhetnek a filmbarátok, hanem különleges zenei élményben lehet részük, hiszen Gaál Gaszton, aki korábban például ebben a moziban némafilmeket is kísért zongorával, most egy önálló dzsessz koncertet ad.
Ha Egerben jár egy ismert jazz zenész, akkor nem ritkán az első kérdése az, hogy mi van Gasztonnal? Fura mód a szakma jobban számontartja, mint az egriek. Gaszton nem lakossági bárzenész, nem is zeneipari szakmunkás, mégis legtöbben a vendéglátásból ismerik, hiszen sokáig Fehér szarvas étterem ünnepelt sztárja volt. Elsősorban mégis művész, ismert jazzmuzsikus.
Az, hogy most rajongói koncertet szerveztek neki, amely nem kis részben az ő támogatásáról is szól, azt mutatja, hogy még mindig nem feledkeztek el az idősödő legendáról.
A szervezők azt kérik, hogy minden kultúra és zeneszerető ember, ha teheti, jöjjön el az Urániába, hallgassa meg Gaál Gaszton koncertjét, támogassa a kultúrát és a művészt.

2025.09.03.12:09
Nem tolonganak az egri színházért
Lejárt az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói pályázatának beadási határideje. A kiszivárgott hírek szerint nem tolonganak „nagy nevek”, megkérdőjelezhetetlen kvalitások a direktori székért. Információink szerint mindössze négy pályázat érkezett, ebből egy még ahhoz sem járult hozzá, hogy nyilvános legyen a pályaműve. Az, hogy hogyan jutottunk idáig, hogy hogyan villant elő a Blaskó-féle „remény” színházának maszkja mögül a reménytelen tehetségtelenség, és rántotta kínos érdektelenségbe az egri teátrumot, még hosszas értékelést kíván. Ami biztosnak látszik, hogy amolyan orbáni repülőrajt elé néz a színház. Nincs pénz, tehetség és társadalmi támogatottság.
2025.05.25.07:37
Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak
Az elmúlt hetekben hazai és nemzetközi platformokon is hatalmasat tarolt a Hunyadi (Rise of the Raven) sorozat, mely hosszú idő óta az első komolyan vehető magyar filmalkotás, amely egyik nemzeti hősünk életét hivatott bemutatni.
Spoileres, - tehát a sorozat cselekményét felfedő - kritikámban azt elemzem, hogy vajon érdemes-e megnézni a sorozatot, és a Hunyadi valóban megérdemli-e azt a felhajtást, ami jelenleg világszerte övezi.

2025.01.21.17:29
Sellőlányok, oroszok és eltűnt japánok a moziban
Idén is láthatjuk Egerben a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál néhány kiemelt filmjét. Ez az egyik legjelentősebb filmes esemény városunkban, melyen a legújabb alkotások versengenek a nézők figyelméért és a zsűri kegyeiért. A főváros mellett idén Békéscsaba, Debrecen, Eger, Győr, Jászberény, Kecskemét, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Veszprém közönsége is találkozhat az utóbbi évek legfrissebb, sokszorosan díjnyertes, köztük Oscar-várományos alkotásaival. A vetítések után minden városban az alkotókkal vagy a filmek témáinak szakértőivel találkozhat a közönség.
2024.10.08.17:38
A 25 éves Piaf az egrerszalóki temetőben sem nyugszik
Amikor voltak színházak Egerben, akkor voltak legendás színészek, rendezők és előadások is. Ilyen volt a Piaf, Nádasy Erika címszereplésével és Szegvári Menyhért rendezésében, Nagy Zoltán, Ágoston Ottó, Baran Grzegorz és Takács Balázs zenei kíséretében.
2024.01.24.09:19
Dokumentumfim fesztivál Egerben is
Szerencsére sikerült idén is Egerbe csábítani néhány filmet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BDIF) programjából. Nem is akármilyen filmeket. Az egri Uránia Mozi ismét megtelik élettel, és az arra fogékony egriek február első hétvégéjén kicsit közelebb kerülhetnek a világ szellemi fősodrához. Számomra különösen kedves az indiai „Népszabadság sztori”, amelyben bemutatják, hogyan lehetetleníti el a fékevesztett diktatúra a független sajtót és az igazság kiderülését, kikiáltva azt a gonosz fészkének. A többi film is olyan, ami meghatározhatja egy-egy ember egész életét.
2022.12.18.10:19
Az én könyvtáram
Két hete Karafiáth Orsolya költő-író-újságíró barátnőm egy kósza facebook-magánbeszélgetés során felkért, hogy tudnék-e valamit mondani neki a magánkönyvtáramról a Magyar Narancs számára készítendő színes interjúcsokrához. Tudtam. Mivel a Mancsban helyhiány és előre megadott flekk-terjedelem miatt az eredeti mondandóm sajnos nyomtatásban csak kicsit módosítva, rövidítve tudott megjelenni, a teljes eredeti írást nagy szeretettel Weil Zoltán barátom és a kedves egri olvasók rendelkezésére bocsájtom advent alkalmából!
2022.07.08.17:56
A szájbarágós színház szájba vágós
Szép kis hisztéria kerekedett abból, hogy Venczel Valentinnal, az újvidéki Magyar Színház igazgatójával kettesben arról is beszélgettünk, hogy miért hagyott ott egy szerinte vállalhatatlan egri produkciót Blaskó Balázs színházában. Az adás rögzítése után, a kiborulásra és méltatlankodásra mindig kész Blaskó direktor úr követelte, hogy a beszélgetést a Városi Tv ne adja le, mert ugyan azt ő nem látta, de szerinte jó nem lehet, így annak bemutatásától a tv eltekintett. Az Egri Színen azonban most bemutatjuk a letiltott adást.
2021.07.25.11:15
Cigány Mózes
Tudták, hogy Eger hírnevét nem a bornak, a fürdőnek, vagy a barokk építészetnek köszönheti, de még csak nem is egy évadzáró csetepaténak, amit követően 1552-ben az oszmán sereg hazavonult. A hírnevet egy a Gárdony melletti Agárdról Egerbe költözött bizonyos Ziegler Géza romantikus regényének köszönheti. Az író-újságíró Ziegler Egerben már a Gárdonyi nevet használta, és ezen a néven lett kora sikeres tollforgatója.
2021.06.26.10:40
Átadták Eger legújabb üres galériáját
Sikerült egy átadóba belesűríteni minden olyan gesztust és gusztust, ami Eger legújabb galériájával és városunk művészeti életével összefüggésbe hozható. Ugyanis a galériát csupasz falakkal és szendvicsekkel adták át. Akik ezt kitalálták, azoknak nyilván értelmetlen elmagyarázni, mennyire dilettáns, és a funkciót semmibe vevő eljárásról van szó. Olyan ez, mintha 1884-ben az Operaház átadásakor Ferenc József jelenlétében nem a Bánk Bánt, hanem néhány kolbászos zsömlét mutattak volna be. Amúgy, az épület szép lett.
2025.09.03.12:09
Nem tolonganak az egri színházért
Lejárt az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói pályázatának beadási határideje. A kiszivárgott hírek szerint nem tolonganak „nagy nevek”, megkérdőjelezhetetlen kvalitások a direktori székért. Információink szerint mindössze négy pályázat érkezett, ebből egy még ahhoz sem járult hozzá, hogy nyilvános legyen a pályaműve. Az, hogy hogyan jutottunk idáig, hogy hogyan villant elő a Blaskó-féle „remény” színházának maszkja mögül a reménytelen tehetségtelenség, és rántotta kínos érdektelenségbe az egri teátrumot, még hosszas értékelést kíván. Ami biztosnak látszik, hogy amolyan orbáni repülőrajt elé néz a színház. Nincs pénz, tehetség és társadalmi támogatottság.
2018.10.17.21:23
Second life, avagy kétéletem
Ritkán jár színház Egerben, így színházi élményben sincs gyakran része a hevesi megyeszékhely publikumának. Most azonban a Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház kultúrtermében – amely valljuk be, nem teljesen ideális játszóhely –mindennel megörvendeztették a város színházrajongóit, amit szemük, fülük és szellemük kívánhat.
2025.10.22.18:57
A Bikavér és a Csillag a mi erősségünk, de főleg a Bikavér
Gál Tibor lett az idén a „Borászok borásza”. Ez a díj lényegében a legmagasabb szakmai elismerés, amit inkább éltműdíjként ad a szakma, azaz maguk a borászok, a legkiválóbbaknak. Mindössze egyszer kapható, és jellemzően nem negyvenéves korukban nyerik el a borászok. Gál Tibor mégis megkapta, igaz nagyon fiatalon, még csaknem gyerekként kellett átvennie édesapja, a világhírű borász, id. Gál Tibor tragikus halála miatt hátrahagyott borászatot, amiből a befektetők hamar elpárologtak és csőd szélén táncolt.
2015.05.14.00:00
Bohém hangulatot szuszogtak a Szuszogók
Tudomány, erotika és rengeteg humor — ezzel a pár szóval lehetne jellemezni a Szuszogók május 13-ai előadását. Mindez hétköznapi életszituációkban ábrázolva, ahol többek között láthattunk vásárlóján kiboruló eladót, tinédzser-anyuka sopánkodást lánya magassarkúján, vagy egy temetőben szerelmeskedő fiatal pár drámáját is. A társulat Nagy Lajos Képtelen természetrajz című művét dolgozta föl.
2026.03.11.10:31
Világsztárok Egerben
Mi a közös Kohn, Weisz és Friedmann életében? A válasz egyszerű, hogy mindhárman világhírű amerikaiként haltak meg az USA-ban, mindhárman kénytelenek voltak végleg elhagyni a hazájukat, Magyarországot, egyszerűen azért, mert zsidók voltak. André Kertész (Kohn Andor) a fénnyel írt líra mestere, Moholy-Nagy László (Weisz László) művei a legrangosabb múzeumok és gyűjtemények ékkövei, Robert Capa (Friedmann Endre Ernő) a legnagyobb fotóriporter rocksztár napjainkig, aki szerint „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”.
2025.12.10.17:12
Eger advent - Tejfölös lángos 2dl teával 1552-ért
A hír igaz. Magyarország egyik legszebb adventi forgatagában simán ehetünk juhtúrós sztrapacskát mangalica pörccel és egy pohár teával 1552 forintért, vagy lángost, kalácsot is ugyanennyiért. Mellé el kell viselnünk szigorúan élő előadásban szolgáltatott dzsessz zenét, mert az egri Dobó téren a playback tiltott. Az adventi rendezvényekre jóval többet költ a város, mint tavaly, még az új szervezőgárda is nagyságrendekkel többet visz el. Az viszont kétségkívül igaz, hogy a falunapi-lakossági adventezést idén valami vállalhatóbb váltotta fel. Jó árak, jó hangulat.
2025.12.18.08:48
Fosztogatva segítenek
Eger az uszodák városa. Most eggyel kevesebb lesz, mert a Bitskeyt elajándékozták a kitudjakik a tudjukkiknek. A rendszerváltás utáni egri úszó és vízilabda lobbi egymás után építette az 50 méteres versenymedencéket. Már három is van néhány száz méteren belül. A legnagyobb beruházás az úgynevezett Makovecz uszoda volt, amit minden kormánypárti ígéret ellenére a város önerőből, hitelből épített. 2000-ben adták át, miután viharos döntéshozatallal sokadik próbálkozásra áterőszakolták a döntést. A vita nem az uszoda építéséről, hanem a helyszínről és az új városi strand megépítéséről szólt. Az akkori polgármester, Ringelhann György bizalmi kérdéssé tette az uszodát, és minden felhatalmazás nélkül megrendelt Makovecz Imrétől, a kor öko-sámán sztár templomépítészétől egy uszodatervet.
2025.10.02.08:46
Kilátástalanság, pihenőkkel
Csupa öröm és fejlődés az egriek élete. Most éppen 190 forint híján 40 millió forintot nyertek egy Eged hegyre vezető ösvény ellátására útjelző táblákkal, pihenőkkel, esőbeállókkal. Szó se róla, szükség volt a beruházásra, hiszen máskülönben hogyan tekinthetnénk meg az Eged-hegyi Dobó István kilátó romjait?
A városi tévével még mókolnak, a Hírlap már a levesben
Az elmúlt napok híre, hogy zárt ülésen kirúgták az Egri Városi Televízió igazgatóját, valamint azonnali hatállyal megszűnt az egyetlen nyomtatott helyi újság, a Heves Megyei Hírlap. Mindkét médium, bár különböző intenzitással, a hatalom szócsöveiként funkcionált az utóbbi években. A Hírlap az orbáni propaganda mocskát ontotta, a tévé pedig igyekezett kedvében járni az aktuális városvezetéseknek. A Hírlap sorsa beteljesült, a tévét még százmilliós büdzsével életben kívánják tartani, mert továbbra is az a hatalom kényszerképzete, hogy „sajtóra van szüksége”. Mert Ő jót akar, csak hát nem mindig tudja elmondani a zembereknek, mert elnyom mindent a „mindenszarizmus”, a gonosz közösségimédiás kritikai hang.
Csak papot ne hozzatok! – Avagy a trón és az oltár perverz nászának másnapossága
Az Egri Főegyházmegyében meglepő dolog történt. Kiplakátoltak egy papot, aki a nyilvános vád szerint egy fiatalkorú lányt hálózott be, hatalmi pozíciójával visszaélve. A gyanúba keveredett egyházi személy hirtelen – a menekülés látszatát cseppet sem kerülve – az országból eltűnt. Perintfalvi Rita teológus és áldozatvédő pedig a minap besétált az egri érseki hivatalba, hogy hivatalos bejelentésével elérje: ezt az ügyet ne lehessen a megszokott módon eltussolni. A bejelentés után beszélgettünk “egyházi luxizásról”, arról, hogy valós lehetőség-e, hogy a NER bukott ideológiája a püspöki kar kebelén éljen tovább? Szó esik arról is, hogy az erőszakot elszenvedett kispapok maguk is sokszor erőszakossá válnak.
OkosEger 3.0 A jövő (jelen?) iskolája
Az oktatási rendszer elavult - hallottuk lépten-nyomon szülőktől, tanároktól, ugyanúgy, ahogy az ellenkezőjét is. És tessék: egy váratlan, egyik napról a másikra előállt helyzet kényszerített bennünket arra, hogy szembenézzünk állításainkkal, elképzeléseinkkel vagy éppen félelmeinkkel: hogyan is működik a “jövő iskolája”? Sikerült-e hozzá alkalmazkodnunk, vagy még nőnünk kell a feladathoz? És vajon megkönnyebbülni vagy inkább bosszankodni fogunk, ha a dolgok visszatérnek a kerékvágásba, a diáksereg pedig az iskolapadokba? Mit gondol a pedagógus, és mit a tanuló? Beszélgetésünk alkalmával mindkét nézőpontot megismerhetjük - és saját tapasztalatainkat is megoszthatjuk.
Hogyan érjünk el teljesen relaxált állapotot?
Sokan vágyunk a teljes nyugalomra. Van, aki az utazásra, van aki a sportra és van aki a hosszú, magányos sétákra esküszik. Fontos, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő eszközöket, amelyekkel le tudjuk nyugtatni magunkat és ki tudjuk kapcsolni a külvilágból áradó tömérdek impulzust.
1782926917