Kádár L. Gellért (Hunyadi János) A Hunyadi sorozat egyik hivatalos borítóképén Fotó: Kép forrása: mmonline.hu

Röviden:

Kicsit hosszabban:

Két évnyi amatőr színjátszás, a történelmi korszak ismerete, és Bán Mór regényeinek olvasása után jóval kritikusabb vagyok a sorozattal, mint az átlagos néző. Az összkép számomra mégis pozitív, mert a lényeges dolgok terén a sorozat többnyire jól teljesít, vagy legalábbis hozza a kötelezőt:

• Elmeséli a főhős történetét (gyenge)
• Átadja ennek a történetnek a tanulságát, üzenetét (közepes)
• Bemutatja történetnek keretet adó történelmi korszakot, az események főbb szereplőit és mozgatórugóit (közepes)
• Kultúrát közvetít és identitást épít (erős)
• Megfelel a modern közönségelvárásoknak: látványos, színvonalas és szórakoztató (erős)

Ebből a tudatos egyensúlyra törekvésből persze az is fakad, hogy az alkotóknak sokszor fájó kompromisszumokat kellett kötniük a fenti szempontok között, és többnyire a történet- és korhűséget áldozták fel a szórakoztatás oltárán. Véleményem szerint ezeket az arányokat megfordítva, tehát kevesebb szappanoperával, és több történelemi cselekménnyel a sorozat sokkal sikeresebb lehetett volna, és beteljesíthette volna azt a potenciált, ami benne rejlett. Szégyenkeznünk azonban így sem kell, sőt, kifejezetten büszkék lehetünk a sorozatra, mely mindezzel együtt igen színvonalasra sikeredett. 

Az én értékelésem egy 10 pontos skálán 7 pont, - lássuk, miért:

Törőcsik Franciska (Brankovics Mara), Rujder Vivien (Szilágyi Erzsébet), és Hermányi Mariann (Luxemburgi Erzsébet) Fotó: Kép forrása: telenovella.hu

Részletesen kifejtve:

Amiért jár az elismerés:

A Hunyadi erős alapokra épít. A sorozat alapjául szolgáló tizenkét kötetes regényciklus egy külön cikksorozatot is megérne, hiszen a szerző, Bán Mór hihetetlenül ambiciózus vállalkozásba kezdett, mikor -rendkívül aprólékos kutatómunkára alapozva- elkezdte megírni Hunyadi János gigantikus hőseposzát (melyet még mindig nem fejezett be). Az ő több évtizedes munkája nélkül ez a sorozat sosem születhetett volna meg. Hab a tortán, hogy Bán Mór maga is a sorozat egyik forgatókönyvírója volt, így a cselekmény elvileg a legjobb kezekben volt.

Profi látvány. A sorozat erős felütéssel kezd, hisz a nézőt hétről hétre elvarázsolja az epizódok előtti grandiózus intrójával, mely jól illusztrálja, milyen lebilincselőek is a Hunyadi digitális jelenetei. Az átszellemült hangulatot végig biztosítják a korabeli díszletek, jelmezek is, melyek szépek, igényesek. Ehhez nagyban hozzá tesz, hogy jó végre látni egy olyan alkotást a magyar történelemről, ahol a hadseregek végre nem tíz-tíz katonával akarják végrehajtani összecsapásaikat, hanem tényleg epikus csatajeleneteket kapunk az alkotóktól. Nándorfehérvár ostroma például bármelyik más filmes ostrommal összevetve megállja a helyét.

Komplex karakter- és kontextusábrázolás. Míg Újlaki (Medveczky Balázs) jellemfejlődése egy klasszikus megváltástörténet, addig a Murád-Mohamed (Murathan Muslu - Ulaşcan Kutlu) dinamika hozza az apa-fiú konfliktus minden drámáját, mely még akkor is tart, amikor Murád már rég nincs a képernyőn. Brankovics Mara (Törőcsik Franciska) szerb, Karós Vlad (Nagypál Gábor), Vladut (Dino Benjamin), valamint Radu Oltean (Kőrösi András) román karakterei pedig a geopolitikai kontextusba engednek bepillantást. Bár elfogadni nem tudjuk, valahol az ő motivációikat is meg lehet érteni, ahogy családjuk és országuk érdekében a két nagyhatalom szorításában próbálnak egyensúlyozni, morális szempontból igencsak kifogásolható módon. Még Cesarini (Jankovics Péter) egyoldalúan negatív karaktere is valamiféle összetettséget ad a sorozatnak, hisz a keresztes sereg balkáni előrenyomulása közben elkövetett atrocitásai megvilágítják az egyik okát annak, hogy vajon miért is nem álltak a Balkán népei egyértelműen a ,,felszabadítók” mellé a törökellenes harcokban. Szilágyi Erzsébet (Rujder Vivien) jellemfejlődése szintén látványos, karakteréből ugyanis sokáig csupán ,,Hunyadi feleségét” látjuk a színen, a sorozat utolsó harmadára azonban megtalálja saját küldetését, aminek védelmében még magával Hunyadival is képes szembeszállni. Murád sem pusztán egy magyar szemszögből démonizált szultán, hanem egyszerre félelmetes hódító, és nemes lelkű, a folytonos csatározásba és a hatalom földi hívságaiba már belefáradt szultán. Azonban még az ő abszolút hatalma sem elég ahhoz, hogy kibújjon magának a hatalom logikájának a vastörvényei alól.

Persze ezek a karakterek sehol nem lennének, azok nélkül a kiváló színészek és színésznők nélkül, akik életre keltik őket. Főszereplőket keresve sem találhattunk volna jobbakat, - Kádár L. Gellért maga a megtestesült Hunyadi János, a várnai csata, és Nándorfehérvár ostroma előtt elmondott beszédei jó eséllyel bekerülnek majd a magyar filmtörténet legikonikusabb pillanatai közé, és alakítása Sinkovits Imre Dobó Istvánjához hasonlóan évtizedekig inspirálni fogja majd azokat, akik hősüknek tartják Hunyadi Jánost. Fekete Ernő Cillei Ulrikja a másik oldalról a magyar filmtörténet legnagyobb szarkavarója, karaktere Kisujjabb volt Kisujjnál. Szintén óriási karizmával játszik Thomas Trabacchi, akinek a Kapisztránjának a szavára tömegek néznek szembe az ágyútűzzel, Elena Rusconi (Giulietta di Brienza) egyszerre ravasz és elbűvölő játéka nyomán pedig könnyeb megérteni Hunyadi esendőségét. A sorozat egyik legmeghatóbb alakítása azonban mégis Hermányi Mariann drámája volt Luxemburgi Erzsébetként, aki gyermeke érdekében ügyesen keveri a kártyákat mindaddig, míg végül őt magát is el nem nyelik a részben saját maga által keltett hullámok. Szintén ellentmondásos a helyzet Hunyadi Lászlóval (Forrai Áron), aki a valós történelemben a családfő örököseként egy képességes hadvezér volt apja jobbján, a sorozatban viszont ennek épp ellenkezőjét látjuk. Karakterével ugyanakkor mégis együtt lehet érezni, mert jól bemutatja, hogy milyen is lehet egy óriás árnyékában, elnyomva, a széltől is óvva felnőni. 

A Robert Lantos vezető producer körül tehát valóban egy profi nemzetközi gárda jött össze a színészektől kezdve a rendezőkön át a stábtagokig, ahol a magyaroknak (határon innen és túl) oroszlánrészük volt abban, hogy életre keltsék, és méltó módon elmeséljék ezt a rendkívül izgalmas korszakot. Érdemes böngészni stáblistát, hogy mennyi magyar névre lehetünk büszkék. ,Ugyanakkor nagyon jót tett a sorozatnak, hogy nemzetközi koprodukcióban készült, és a szomszédaink is kivették részüket az alkotási folyamatból, és bemutatták saját nézőpontjaikat közös történelmünkről. A rendezői változatban a magyar színészek is külföldi nyelveken szólalnak meg az idegen környezetben játszódó jelenetekben, sokszor anyanyelvi szinten, ami igencsak emeli a műsor színvonalát.

A Hunyadi egyik legfontosabb érdeme azonban leginkább az, hogy ezt a sorozatot végre nem rontották el. Ez a jelenlegi magyar történelmi filmgyártást figyelembe vége már önmagában egy komoly előrelépés. A Hunyadi nem egy kurzusfilm (Aranybulla, Most vagy soha!), és nem is egy alacsony kategóriás, korszerűtlen alkotás (Honfoglalás, Sacra Corona), hanem egy szakmailag is nívós, népszerű produkció, mely nemzetközi szinten is megállja a helyét. Az alkotók jó szándékai vitathatatlanok, és döntéseik még ha kritizálhatóak is, de kétségkívül megalapozottak és átgondoltak. A sorozatra szánt pénzt sem lopták el, és az egész csapat beletette azt a munkát, ami kell ahhoz, hogy a Hunyadi elinduljon világhódító útjára. Mindezt jól mutatja, hogy nem csupán itthon döntött nézettségi rekordokat hétről hétre, de a cannes-i filmfesztiválon is tarolt, és amellett, hogy sorra tűzik képernyőre a környező országokban, sikerült betörnie az egyik legnagyobb streaming platformra, a Netflixre is. Végre van egy magyar film(sorozat), amire büszkék lehetünk, és viszi a jó hírünket szerte a világban, mint a déli harangszó.

László Zsolt (Kamonyai Simon) és Kádár L. Gellér (Hunyadi János) Fotó: Kép forrása: imdb.com

Amivel kritikusak lehetünk, de elfogadható:

A Hunyadi sorozat ,,ősbűne”, hogy negyedszázad történelmét, és 12-14 db többszáz oldalas regény cselekményét próbálja beszorítani 10 db szűk, alig egy-egy órás epizódokba. Ez egy eleve lehetetlen vállalkozás, és a sorozat legtöbb hibája éppen ebből fakad.

A szűk keretek miatt a történetmesélés kapkodó, a cselekmény ugrál térben és időben, a karakterek jó részét a gyors tempó miatt egyszerűen nincs lehetőségünk érdemben megismerni. Például a Dugovics Titusz nevéhez kötött hőstettet a sorozatban végrehajtó Jakub (Fröhlich Kristóf) egyik pillanatról a másikra fordul át egy beképzelt, csak a saját hasznát követő érdekemberből egy életét a társaiért és a hazájáért feláldozó nemzeti hőssé. Hősiességének a súlyát, karakterének a fejlődését azonban nem lehet megérteni, ha nem értjük magának a karakternek a személyiségét, mozgatórugóit. A száguldó cselekménytől és az elvarratlan szálaktól még a királyok sincsenek biztonságban, Habsburg Albert (Laurence Rupp) nemes egyszerűséggel egyszer csak eltűnik a képernyőről a titeli táborban, és soha többé nem látjuk viszont. Vitéz János (Csémy Balázs) politikai, és Szilágyi Mihály (Mátray László) katonai szerepvállalása szintén fájóan hiányoznak a képernyőről, cselekmények hiányában pedig elég nehéz tisztában lenni azzal, hogy éppen kik is ők, és milyen szerepük is van a történetben. Mindehhez azonban hozzá kell tenni, hogy természetesen a színészek is csak abból főznek, amilyen szerepet a rendezők és dramaturgok írnak nekik. Ilyen szűk keretek között nem lehet minden szereplőt mélységében bemutatni, tehát ha valakire kevesebb fókusz, vagy egydimenziósabb szerep jut, akkor maga a karakter sem fog drámai magasságokba emelkedni.

Nem nehéz hát belátni, hogy a Hunyadira bizony több évadot kellett volna szánni. A sorozat 25,6 milliárdos költségvetését látva, (melyből 15,2 milliárd forint a mi adóforintjainkból érkezett támogatás) joggal érezzük, hogy ennyi pénzből azért ki lehetett volna hozni több akár évadot is. Ugyanakkor jócskán árnyalja a képet, ha megnézzük, hogy a kortárs, hasonló kaliberű és tematikájú - durván leegyszerűsítve: ,,antik-középkori, harcolós” - sorozatoknál anno mennyibe kerültek az első évadok (a korabeli árakon és aktuális árfolyamon számolva):

A sorozatok első évadra fordított büdzséje, illetve az első évad részeinek száma

Ezek alapján a Hunyadi pont a középmezőnyben helyezkedik el, a Vaják és a Trónok Harca között. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy az olcsóbban elkészített sorozatok debütálása óta már 10-15 év is eltelt. Már a 2019-es Vaják átlépi a Hunyadi szintjét, ám persze érdekes kérdés, hogy a fantasy sorozatoknál vajon mennyivel növeli a költségeket, ha a digitális trükköket végző szakemberek szörnyeket, és nem embereket varázsolnak a képernyőre. Ha viszont szigorúak akarunk lenni, és csak a történelmi sorozatokkal hasonlítjuk össze a Hunyadit (Róma, Spartacus, Vikingek, Az utolsó királyság), az eredmény pusztán a számok alapján többnyire a Hunyadi ellen szól. Egy kivétel azonban árnyalja a képet, hisz a Róma első évadát a Hunyadihoz képest jóval drágábban készítették el, noha a bemutató óta már 20 év is eltelt, és a mai árakon számolva minden bizonnyal még ennél is jóval nagyobbak lennének a költségbeli különbségek. Emellett érdemes még figyelembe venni azt is, hogy a többi sorozat jóval lassabban építkezik a Hunyadihoz képest, mely a teljes cselekményét kénytelen volt egyetlen évadba belesűríteni. Ebből a szempontból lehet, hogy igazságosabb lenne az összehasonlítás, ha nem az első évadok költségvetéseit, hanem az összes évad költségvetéseinek átlagát hasonlítanánk össze minden egyes sorozatnál, - mindezt természetesen annak tükrében, hogy átlagosan hány epizódot tartalmaz egy-egy évad. Lássuk:

A sorozatok egy-egy évadra fordított átlagos büdzséje, illetve az egyes évadokra eső átlagos epizódszám

Jól látható, hogy a kortárs történelmi sorozatokhoz képest a Róma kivételével megint csak a Hunyadi jött ki rosszul az összehasonlításból, a fantasy sorozatokhoz képest azonban még mindig messze a legolcsóbb. Ez első látásra ez egyáltalán nem meglepő, hisz például látványvilága terén nagyjából tényleg a két kategória közé lehet belőni a sorozatot. Természetesen torzítja az összehasonlítást, hogy a Hunyadi a történelmi sorozatok mellett a világ legdrágább fantasy sorozataival van összevetve, kategorikusan azonban mégis ez az a nemzetközi verseny, ahova a Hunyadi pozícionálja magát, és amiben meg kell állnia a helyét. Nem is beszélve arról, hogy az átlag magyar néző is ezekhez a sztenderdekhez viszonyít.

Összességében tehát nagyon úgy néz ki, hogy egy ilyen kaliberű és tematikájú sorozat elkészítését, -hacsak nem akarjuk jelentősen lejjebb vinni a produkció színvonalát, - nem nagyon lehet nagyságrendekkel olcsóbban megúszni. A fenti összegek tükrében, az adott pénzügyi mozgásteret figyelembe véve tehát inkább az rajzolódik ki a Hunyadi számaiból, hogy a készítők még viszonylag jól is gazdálkodtak a rendelkezésre álló forrásokkal, és a lehetőségekhez képest egy profi és látványos alkotást sikerült kihozniuk minden idők legdrágább magyar sorozatából.

Persze érdekes gondolatkísérlet, hogy mi lett volna, ha az alkotók megpróbálják tágítani a szűk kereteket, és több évadban gondolkoznak. Kérdés, hogy az első évad sikere esetén a bevételekből, és az újonnan megnyíló támogatásokon keresztül vajon meg lehetett-e volna teremteni egy második évad finanszírozásához szükséges pénzügyi feltételeket. Ez persze elég kockázatos lépés, hisz a siker korántsem borítékolt, noha a többi sorozat esetében is ezt az utat járták az alkotók. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy maga a sorozat, mint műfaj választása már önmagában a keretek tágításának minősül, hiszen a készítők eredetileg egy egészestés filmben gondolkodtak. Mindenesetre a Hunyadi sikereit látva, abban biztosak lehetünk, hogy igény bőven lett volna több évadra is, ami feltehetően a cselekményt is élvezhetőbbé, kidolgozottabbá tette volna, hisz sokkal több idő maradt volna a karakterek felépítésére, illetve a történelmi események bemutatására.

Kádár L. Gellért (Hunyadi János) lovas kitörést vezet Nándorfehérvár ostrománál Fotó: Kép forrása: imdb.com

Amivel kritikusak lehetünk, és számonkérhető:

A sorozat legerősebb kritikája, hogy még ha több évadot nem is lehetett berendelni, a meglévő részekkel igenis lehetett volna jobban gazdálkodni. Az ugyanis elfogadható, hogy a szűk keretek behatárolták a sorozat lehetőségeit, azonban arról, hogy a rendelkezésükre álló 10 részben az alkotók hová teszik a fókuszt, már ők maguk döntöttek.

E döntés következtében a sorozatból kulcsfontosságú események maradtak ki. Az Albert halála utáni kettős királyválasztás következtében kialakult polgárháborúból, -mely Hunyadi politikai felemelkedésének egyik fontos szakasza volt, - szinte semmit nem látni a sorozatban. A nagy törökverő katonai hírnevét megalapozó, hatalmas délvidéki és erdélyi győzelmeiből (Szendrő, Szeben, Jalomica) a sorozat csupán az 1442-es nagyszebeni csatát mutatja be, ahol Hunyadinak végül Kamonyai Simon (László Zsolt) önfeláldozásával sikerült diadalt aratnia Mezid bég felett (a sorozatban magát Murádot, pontosabban Mohamedet győzi le). Hunyadi három nagy balkáni hadjárata közül, -mely a Balkán felszabadítására, és török főváros, Drinápoly elfoglalására irányult-, szintén csak az utolsó keresztes hadjáratnak is nevezett, 1444-es hadjáratból látunk részleteket, mely végül a várnai csatában csúcsosodott ki. Egyetlen képkockát sem látunk azonban Hunyadi 1443-44-es hosszú hadjáratáról, ahol Hunyadi sikerei nyomán feléledt a remény a török kiűzésére Európából, sem pedig a szintén Hunyadi vezette 1448-as második rigómezei ütközetről, ahol a szerbek árulása miatt ez a remény végleg, immár évszázadokra elveszett. A sorozatban ezek közül egyedül a várnai csatát mutatják be, azonban azt is végig statikusan, emlékfoszlányokon keresztül. Itt a jelenetek többsége az ütközet valós menete helyett Hunyadi közelharcára, és a szekérvárakon álló, a korszakban nem is létező lángszórókra irányul, -ami már önmagában teljesen abszurd. Ez az európai szinten is jelentősnek számító csata a sorozat cselekménye és főhőse szempontjából is megért volna egy tisztességesebb ábrázolást, hiszen Várnánál Hunyadi taktikája lényegében vert helyzetből vívta ki a győzelmet, s Murád már épp el akarta hagyni a csatateret, amikor Ulászló meggondolatlan lovasrohama a már megnyert csatát végül vereségbe fordította. Ennek drámáját a sorozat sokkal jobban kidomboríthatta volna, hisz az ütközet a több, mint három évszázadon át tartó magyar-török háborúk egyik legfontosabb fordulópontja, ugyanis a Török Birodalom ekkor menekült meg a végveszélytől, és kapott újabb esélyt arra, hogy megszilárdítsa hatalmát, és bekebelezze a Balkán népeit. A fentieken túl még hiányzik a sorozatból Nándorfehérvár 1440-es ostroma is, melynek védői szintés hősies kitartással védték meg a várat a török támadástól, bár dramaturgiai szempontból érthető, hogy nem akarták a nézőket összezavarni két ostrommal. Konstantinápoly 1453-as elestéről ugyancsak hallomásból értesülünk, noha a Keletrómai Birodalom végső bukása az egész keresztény világot megrázta, és új fejezetet nyitott a világtörténelem színpadán. 

Ezek az események mind megérdemelték volna, hogy bemutassák, vagy jobban kidolgozzák őket, ehhez pedig bőven adott volna muníciót a sorozat alapjául szolgáló regényciklus. Természetesen egyetlen filmadaptációnál sem lehet mindent egy az egyben megjeleníteni a könyvekből, sőt, gyakran előfordul, hogy a feldolgozások eltérnek, változtatnak az alapműhöz képest a történeten. Ez addig teljesen rendben van, amíg a módosítások nem vesznek el a történet lényegéből, azonban a Hunyadi esetében sajnos pontosan ez történik. Nem csupán azért, mert nem egy közülük mind a magyar, mind pedig az egyetemes történelem kulcsfontosságú fordulópontja, hanem azért is, mert ezen események jórészt mind a sorozat főhősének, Hunyadi János életének a legfontosabb állomásai közé tartoznak, melyek nélkül nem lehet elmesélni az ő történetét. Mindez elég furcsa annak tükrében, hogy Hunyadi János mégiscsak hadvezérként, törökverő hősként él az emlékezetünkben. Mégis hogyan tudja bemutatni a sorozat Hunyadi Jánost, a hadvezért, ha nem látjuk őt hadakat vezetni? Hogyan tudunk vele emberileg azonosulni, ha csak azt látjuk, hogy mintegy varázsütésre mindig szörényi bán, erdélyi vajda, magyar kormányzó lesz belőle, de nem látjuk a politikai felemelkedésének küzdelmeit, nehézségeit, ellentmondásait? Még ha el is fogadtuk, hogy ilyen szűk keretek között nem lehet mindent bemutatni, amellett igenis joggal lehet érvelni, hogy a történelmi cselekményre jóval nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni, mint például a drinápolyi hárem, vagy a bécsi Hofburg intrikus, szappanoperás jeleneteire, vagy akár az ifjú Hunyadi Mátyás (Siffel Sámuel) menekülésére, ami megint csak teljesen feleslegesen vett el fontos perceket a sorozat tetőpontját jelentő nándorfehérvári ostromról. Bár a sorozat az évad második felében szépen lassan magára talál, és érzékelhetően egyre jobbak az epizódok, sajnos a fókuszvesztés az utolsó részig jellemzője marad a sorozatnak.

Pontosan ebből a fókuszvesztésből fakad, hogy a mellékszereplők komplexitásával szemben a történet főhőse és antagonistája, Hunyadi János és Cillei Ulrik többnyire egydimenziós, fehér-fekete karakterek. Mivel Hunyadi János valós történetét jórészt kihagyták a sorozatból, és nem mutatják be azokat a folyamatokat, amik által a főhős formálódik, és egyre feljebb kerül a ranglétrán, ezért Hunyadi gyakorlatilag egy szuperemberré válik, akinek a felemelkedését egyedül a karizmája indokolja. Bármit is tesz, vagy nem tesz, végül mindig jól fog kijönni az adott helyzetből. Hiába borogatja az asztalokat, sértegeti a királyait, néz csúnyán mindenkire, nemhogy a feje hullna, hanem az átmeneti zökkenők ellenére is csak egyre jobb és jobb pozíciókba kerül. Nyoma sincs a taktikus hadvezérnek, a megfontolt politikusnak, csak egy erőből, dühből, és hősiességből működő, impulzív karaktert látunk. A történelmi hűség tehát nem önkényes, hiszen egy reálisabb Hunyadi János ábrázolás a karakternek is jót tett volna, mert sokkal könnyebben lehetne azonosulni egy képességes, mégis korlátolt főszereplővel, mint egy emberfeletti hőssel. Cillei Ulrik ennek épp az ellenkezője. Minden egyes gondolatával, mondatával cselekedetével valami rosszban sántikál, és még az egyetlen olyan pillanatot is, amikor megmutathatná, hogy ő is emberből van, végül a kicsinyes bosszúvágyának a kiélésére használja. Félreértés ne essék, mindkét színésznek zseniális a játéka, és profi módon hozzák a forgatókönyvírók által megírt archetipikus karaktereket, viszont sokkal többet nyertünk volna azáltal, ha egydimenziós karakterek helyett egy-egy jellemfejlődésre képes, komplexebb főhőst és antagonistát kapunk. Urambocsá’ a komplex karakterek az adott történelmi kor komplexitását is jobban be tudnák mutatni, és egy mitikus hőskultusz helyett egy jóval reálisabb képet kaphatnánk magáról Hunyadi Jánosról is. Nyilván nem ez volt az alkotók célja, hanem egy hőstörténet bemutatása, ami viszont törvényszerűen a korábbi toposzok erősítésével jár, valamint a hős és az antagonista fekete-fehér felosztásához vezet. 

Önmagában már az is érdekes, hogy a sorozat valódi főgonosza nem a török Mohamed, még csak nem is Murád, hanem egy magyar főnemes, Cillei Ulrik. A történet egyik fiktív szála, a Hunyadi Mátyás utáni hajsza éppen ezért kapott kiemelt jelentőséget a fináléban, mert -azon túl, hogy végül feloldozza Újlakit, és a záráshoz egy helyre tereli a Hunyadi család tagjait, - rávilágít arra, hogy a Mohameddel folytatott harcával párhuzamosan Hunyadi egy láthatatlan háborút is vívott Cillei Ulrikkal, a belső ellenséggel. A dráma szempontjából ez persze érthető, ugyanakkor ez a beállítás megint csak elveszi a fókuszt a nagy törökverő igazi történetéről, - a nándorfehérvári diadaláról, valamint, II. Mohameddel vívott harcáról. Amennyiben a sorozat a Hunyadi-Mohamed szembenállást építette volna fel antagonisztikus ellentétté, úgy kettejük összecsapása is sokkal epikusabbra sikerülhetett volna Nándorfehérvár falai alatt, ami nem csak a sorozatnak, de egyben Hunyadi János életének, karakterívének is a tetőpontja.

Szintén tovább nehezíti a megértést, hogy a mellékszereplőkhöz képest a főszereplők a sorozat túlnyomó részében szinte alig öregednek, ami később nem egyszer elég furán hat vissza vizuálisan, például a két Hunyadi apa-fia vitáiban. Érthető módon nem akarták lecserélni a főhősöket játszó színészeket idősebb színészekre, viszont a mai maszkmesteri és digitális technika mellett nem sok erőfeszítésbe került volna rendesen öregíteni a főszereplőket. Mindezek tükrében a laikus közönségnek sokszor végképp követhetetlen, hogy mikor épp mi történik, vagy hogy mi is épp a tágabb kontextus.

Végül, de nem utolsósorban, a készítők sokkal jobban törekedhettek volna a sorozat korhűségére, és történelmi hitelességére is, mind a cselekmény, mind pedig a megjelenítés vonatkozásában. A sorozat az első képkockától kezdve egészen az utolsóig (szó szerint) tele van súlyos történelmi tévedésekkel és ferdítésekkel. Már maga a nyitójelenet is problémás, mikor Hunyadi szüleit legyilkolja a török Vajdahunyad várában. A valóságban a várat Hunyadi évtizedekkel később építette, a szülőgyilkosság pedig meg sem történt, a sorozat viszont Hunyadit így rögtön a bosszúálló karakter szerepébe kényszeríti, ami az első pillanattól kezdve meghatározza a pályáját. A bosszú persze a történelmi Hunyadi vonatkozásában is valós motiváció is lehetett, de a hamis szülőgyilkosság helyett sokkal több létjogosultsága lett volna annak, ha Hunyadi később, mondjuk erdélyi birtokainak dúlása során szembesül a török kegyetlenségével, ami a karakterét is a kényszerpálya helyett inkább a jellemfejlődés, az országa és a népe iránt érzett felelősségvállalás irányába sarkallja. Ez az ív köszön vissza Bán Mór regényeiben is, ezért is érthetetlen, hogy a forgatókönyvírók (akik között maga Bán Mór is ott volt) végül miért így rakták össze a történetet. Mátyás Duna jegén királlyá koronázása helyett szintén csupán egy plusz sorba került volna egy ugyanolyan pátoszos, történelmileg azonban mégis hiteles zárómondatot kiírni az utolsó jelenetben. A korabeli harcászat és fegyverzet bemutatása ugyancsak hagy kívánnivalót maga után, melynek leghitványabb reprezentációi a szekérvárakon álló lángszórók a várnai csatában. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy e téren a sorozat azért jócskán bővelkedik pozitívumokban is. A nándorfehérvári ostrom megjelenítése például jóval reálisabbra sikerült, noha onnan is fájóan hiányzik az ostrom két kulcsmozzanatának – a török hajózár áttörésének, és a török ágyúk elfoglalásának – részletesebb bemutatása, ami két remek lehetőség lett volna arra, hogy megcsillogtassa Hunyadi hadvezéri képességeit, amiből sajnos már Várnánál se sokat láttunk. Sajnos a sorozat egészére jellemző, hogy Hunyadit inkább katonaként, semmint hadvezérként ábrázolja. Félelmet nem ismerő harcos, aki mindig ott van a csata sűrűjében, rengeteg ellenséget levág, néha még parancsokat is osztogat és cselt is vet, de komplex hadmozdulatokat nem látunk tőle.

A kritikai gondolatmeneteket egybevetve jól látszik, hogy ebből a sorozatból mind történelmileg, mind dramaturgiai szempontból sokkal többet ki lehetett volna hozni. A produkció persze így is kiváló, azonban sokunkban ott motoszkálhat egy keserédes érzés, mely olyan, mint egy be nem teljesült szerelem. Egyrészt örülünk annak, hogy a sorozat egyáltalán megvalósult, és hétről hétre elvarázsolt minket, másrészt viszont csalódás, hogy nem hozta ki magából azt a rengeteg ígéretet, amivel kecsegtetett minket, s amit egy tudatosabb fókusszal valóra válthatott volna.

Kádár L. Gellért (Hunyadi János) Fotó: Kép forrása: esport1.hu

Összességében

A Hunyadi sorozat egyik legfontosabb vívmánya, hogy elkezdte törleszteni a magyar filmgyártás évtizedes adósságát a nézőközönség felé. Ugyanis míg a környező nemzetek filmgyártása sokszor történelemhamisító módon feldolgozta a magyar történelmet -természetesen a saját szájízük szerint, sokszor befeketítve, vagy kisajátítva saját hőseinket,- addig itthon az Egri csillagok óta nem született olyan nagyvolumenű filmalkotás a magyar történelemről, ami hozzá mert volna nyúlni páratlanul gazdag történelmünkhöz, és minőségi módon feldolgozta volna annak valamelyik szeletét. A Hunyadi sorozat végre erre kínál megoldást, és úgy meséli el a történetünk nagy sorsfordulóit a világnak, hogy mindez nagyban emeli a magyarság nemzetközi megítélését, elismerését. 

Persze a Hunyadit is bőven van miért kritizálni, azonban ezen hibák többsége bocsánatos, hisz a sorozat nem egy dokumentumfilm-sorozat, ahogy a regények sem történészi szakmunkák. A történelmi regénynek és történelmi filmsorozatnak a célja a szórakoztatás, és egy történelmi esemény vagy karakter bemutatása egy hősi történet elmesélése által. Ennek fontosságát nem szabad lebecsülni. Minden népnek szüksége van saját példaképekre, történelemre, mitológiára, mely a kultúrájának, önmeghatározásának alapjait jelenti. Ezt az identitásképzést azonban nem lehet száraz, unalmas tanulmányokon keresztül átadni, ehhez bizony populárisabb eszközök kellenek. Amennyiben pedig nem állnak rendelkezésre saját történetek, melyek egyesítik a közösséget, úgy az adott nép álmodni, és kreálni fog magának egyet, amit jól tetten érhető akkor, amikor a Hunyadiak a szomszédainknál is nagy karriert futnak be, mint ,,saját” történelmi figurák. Nekünk, magyaroknak ezeréves történelmünk bőven elég táptalajt szolgáltat ahhoz, hogy ne kelljen másoktól kölcsönvenni nemzeti hőseinket, a történetmesélés szabályai azonban minket is kötnek, - szórakoztató, átélhető alkotások kellenek, amiknek viszont sokszor a leegyszerűsítés, fikció, és a történelmi pontatlanság az ára. Nem volt ez másképp Gárdonyi Géza, vagy Várkonyi Zoltán alkotásaiban sem, akiknél többet kevesen tettek a magyar kultúráért.

Pontosan ezt támasztja alá sorozat óriási sikere is, mely kétségkívül igazolja, hogy az alkotók jó döntést hoztak, amikor az átlag néző számára is befogadható, élvezhető módon akarták megjeleníteni Hunyadi János történetét. A sorozat egyik legszebb, és legfontosabb érdeme éppen az, hogy fiatalok és felnőttek tíz- és százezreiben kelti fel a magyar történelem iránti érdeklődést. Rengetegen magát az olvasást is megszeretik, amikor a sorozat megnézése után kedvet kapnak a történelemhez, és kezükbe veszik Bán Mór regényeit, amiken keresztül immár aprólékos részletességgel elmélyedhetnek a Hunyadi-korszakban. Jó hír, hogy mind a sorozat, mind a regények megmutatták, hogy a modern nézőkben-olvasókban nem csak a török szappanoperákra van igény, hanem saját történelmünk megismerésére, megértésére is. A Hunyadi egyik pozitív hatása, hogy kétségkívül megnyitotta az utat a hasonló alkotások előtt, és igazolja, hogy van értelme minőségi filmeket-sorozatokat készíteni a magyar történelemről. Tálcán kínálja magát például Hunyadi Mátyás története, mely méltó folytatása lehetne a Hunyadi sorozatnak, bár ettől egyelőre még nagyon messze vagyunk. Bán Mór jelenleg még a Hunyadi Jánosról szóló regényeket sem fejezte be, Mátyás történetéhez pedig még hozzá sem kezdett. A precedens azonban megvan, a siker és a pozitív visszajelzések pedig egyértelműen tükrözik az igényeket is. Azon persze lehet vitatkozni, hogy kinek tetszik és kinek nem tetszik a sorozat, a hatása azonban vitathatlan, hisz ma mindenki a Hunyadiról beszél, - még azok is, akik hevesen kritizálják.

Ceterum censeo, a Hunyadi üzenete éppen az, hogy nem csupán büszkék lehetünk az őseinkre, de ha akarunk, mi magunk is hőssé válhatunk. Ha ugyanis Hunyadihoz hasonlóan mi is a bátorságot választjuk, és vállaljuk a felelősséget, hogy fordítsunk a sorsunkon, akkor akár még túlerő, vagy lehetetlen esélyek ellenében is képesek vagyunk világraszóló diadalokat aratni. Ezt a központi gondolatot visszhangozza a regény és a sorozat mottója is: ,,A világon élni csak hősként érdemes.” Így Hunyadi János közel félezer évvel a halála után is tovább él bennünk, magyarokban, és mai napig példát mutat számukra bátorságból, felelősségvállalásból, hazaszeretetből.

Ahogy pedig Márai Sándor is megfogalmazta: ,,Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.”

Rujder Vivien (Szilágyi Erzsébet) és Kádár L. Gellért (Hunyadi János) Fotó: Kép forrása: szinhaz.online