2026.07.29.18:22
Az "Aranykonvoj" gyalázatos sanyargatása, Orbánig érnek a szálak? - Dr. Laczó Adriennel beszélgettünk
Július végi kánikula, uborkaszezon – mégis zsúfolásig megtelt az egri Korona Szálló konferenciaterme. A Dobó Kör baráti társaság meghívására Egerbe látogatott Dr. Laczó Adrien, a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Fővárosi Törvényszék korábbi bírája, aki ma védőügyvédként az ország legforróbb jogi és politikai ügyeinek közepén áll. A kötetlen este folyamán terítékre került a bírói függetlenség eróziója, a Szabó Bence-féle "kémsztori", az ukrán készpénzszállító "Aranykonvoj" drámai lefoglalása, a legfőbb ügyész éppen az aznap délután bejelentett lemondása, valamint Laczó Adrien államfői jelölésének háttere is.
2026.07.23.09:23
Ellenforradalom van a mi utcánkban
Az egri önkormányzat a lakosság véleményét kéri, hogy milyen legyen Eger jövője. Nagyszabású városfejlesztési stratégia kidolgozásába kezdtek. Ez persze dicséretes dolog, csak van vele egy kis probléma. Olyanok kérik az egriek véleményét, és akarnak majd dönteni erre hivatkozva évtizedes fejlesztésekről, akik mögött már gyakorlatilag semmilyen társadalmi támogatottság nem tapintható. A törmelék ellenzék két képviselője és a Fidesz hatalmas többsége sem rendelkezik megfelelő legitimációval egy ilyen stratégia kialakításához. Ezt még egy társadalmasítás elbábozása sem képes pótolni.
Mindeközben a Tisza Párt, mint a legnagyobb politikai erő, mélyen hallgat. Nincs vélemény, nincs tagság, nincs koncepció. Az aktivista bázis "szigetei" nem politikai aktorok. Az Orbán-rendszer bornírtságait kiszolgáló fideszes "őrmester-képviselők" pedig aggódnak a demokráciáért, és egyengetik a város jövőjét.
A helyzet jól példázza azt a "végeken" folyó utóvédharcot, amit a bukott rendszer figurái vívnak egy olyan pályán, amin egyedül ők vannak jelen.

2026.07.13.17:38
És folyamatosan csak tetőzik az „ifjúsági probléma”
Juhász Misi visszatért a tett helyszínére, és néhány képpel többet elmondott arról, hogy mára mivé lett a rendszerváltás fiatal generációjának ideája a szabadságról, az undergroundról. A MÁS-EGÁL klub nem elenyészett, hanem elenyésztették. A sors fintora, hogy részben azok dobták oda a neonáci követeléseknek, akik a létrejöttekor bábáskodtak. Egyszerűen politikai hasznot reméltek a „nem eléggé nemzeti” fiatalok találkahelyének kivégzéséből. Természetesen ebből a nagyívű nemzeti megváltásból is csupán gyomot és korhadást teremtettek, mint minden másból.
2026.07.02.11:04
Marad a Cifrakapu úti hepe-hupa, mert „jó”
Kiderült, hogy a hepe-hupa ára cirka 400 ezer forint. Ha ennyit kifizet egy több tízmilliót bezsebelő, Fidesz-közelinek tartott útépítő cég, akkor akár buckalakó-tanpályát is építhet a városban utak helyett, a városvezetés kifizetné azt. Most egy gyenge „nem”-et kapott az ötlet, de nincs kétség, hogy a végén átmegy. A közgyűlésen az egriek megtudhatták, hogy az utat nem elrontották, hanem csak „lekövették” annak korábbi hullámosságát. A tevepúp-szimulátor útpálya pedig igazából majdnem jó, mert a hepék és a hupák átlaga 100 méterenként nem is olyan rossz (de, az), igaz, a 20 méteres felbontásban már kiderül, hogy hatalmas mélyedések vannak a frissen átadott útszakaszban. De ez természetes, hiszen az 5 centis kopóréteg naná, hogy nem tudja elfedni a 8 centis huplikat. Tovább is van.
2026.06.18.10:32
A városi tévével még mókolnak, a Hírlap már a levesben
Az elmúlt napok híre, hogy zárt ülésen kirúgták az Egri Városi Televízió igazgatóját, valamint azonnali hatállyal megszűnt az egyetlen nyomtatott helyi újság, a Heves Megyei Hírlap. Mindkét médium, bár különböző intenzitással, a hatalom szócsöveiként funkcionált az utóbbi években. A Hírlap az orbáni propaganda mocskát ontotta, a tévé pedig igyekezett kedvében járni az aktuális városvezetéseknek. A Hírlap sorsa beteljesült, a tévét még százmilliós büdzsével életben kívánják tartani, mert továbbra is az a hatalom kényszerképzete, hogy „sajtóra van szüksége”. Mert Ő jót akar, csak hát nem mindig tudja elmondani a zembereknek, mert elnyom mindent a „mindenszarizmus”, a gonosz közösségimédiás kritikai hang.
2026.06.09.09:04
Tilos az Á…
Vágner Ákos polgármester úr egy Facebook posztban jelentette be, hogy lezárja a társasház azt a kis közt, ami a postai buszmegállót összeköti a piaccal. A poszt arról elmélkedik, hogy az a kapualj magántulajdon, így ez egy teljesen rendben levő döntés a ház lakóitól, akiket nagyon zavartak azok az állapotok, amelyek ott uralkodtak. A hozzászólásokból az derül ki, hogy már a hatvanas években is ott jártak át az egriek, ahol egyébként egy kis aszfaltozott járda is készült, egyértelműsítve, hogy ez egy köz. Az is igaz, hogy a belváros áldatlan állapotai (bódult alakok, szenny, graffiti…) érthetően sarkalták a lakóközösséget erre a döntésre. A polgármesternek azonban egy egész város érdekét kell képviselnie, ami jelen esetben nem a kényelmesebb út, főleg úgy, hogy a gazda nélkül maradt főállású hőzöngők, a feketeöves digitális harcosok most ilyen témákon élik ki magukat. Pedig ez az ügy szép példája annak, hogy az önzéssel szemben a meghunyászkodáson kívül létezik jó megoldás is.
2026.06.05.09:15
Jónás Zoltán (1947-2026)
Elment az egri kulturális élet egyik meghatározó alakja. Jónás Zoltán, Zoli, maga volt a vers. Nem a költő, hanem a költészet. Nem a rímeket, a formát, hanem a harmóniát képviselte. Amikor a kakofónia kicsit hangosabb volt, akkor hátrébb húzódott, amikor a hangzavar alábbhagyott, akkor sem jött előre, de mégis kitűnt. Halálával a város egy olyan építőkövét vesztette el, amelyik arra emlékeztetett minden polgárt, hogy mennyire megfér egymással az örök és a múlandó.
Jónás Zoltánra fia, Jónás Péter költő, dramaturg emlékezik.
Jónás Zoltánra fia, Jónás Péter költő, dramaturg emlékezik.
2026.05.22.17:47
Jelen fesztivál és közösségi alkotás a Széchenyi utcában
Élettel telik meg a Művészeti Kar új épülete, a kurtán-furcsán egyházi kézre került hajdani városi ingatlan, a volt Ifiház, későbbi Kepes Központ. A ház évtizedes agóniáját követően – miután sikerült elkerülni, hogy az MCC, a Fidesz janicsárképzője megkaparintsa – a katolikus egyház úgy döntött, hogy az EKKE Művészeti Karának otthona legyen a „Végzet Háza” feliratot viselő épület. És a kar minden jel szerint meghálálja, hogy új otthonra lelt, mert azóta az „M” épület tele van élettel, programmal, kiállításokkal. Ezek jó része nyitott, azaz a városlakók is élvezhetik őket.
2026.05.18.18:57
PANASZDÉLUTÁN – Az egri színház elmúlt időszakának legsikeresebb előadása
Elképesztő előadást láthatott a publikum Vágner Ákos rendezésében a minap. A Városháza színpadán a közgyűlés tánckarával előadott produkció olyan erősre sikeredett, hogy Molière úr sírva könyörögne a receptért, Spiró György minden bizonnyal az összes drámáját odaadná ezért a szüzséért, Shakespeare mester pedig csüggedten hagyta volna abba az írást, ha látja, hogy művei miként foszlanak ócska kis szappanoperákká az egri PANASZDÉLUTÁN bemutatója után. Pedig a főszereplő, Blaskó direktor úr még csak meg sem jelent testi valójában, ám szellemi jelenléte így is akkora űrt volt képes teremteni, hogy annak betöltését hiánya sem tudta pótolni.
2026.04.16.18:15
A Fidesz önkormányzati végvárai
Na, ez tényleg jó mulatság, ifjú munka volt. A fiatalok elzavarták az időseket szavazni, aztán meg elzavarták Orbán Viktort és a Fideszt is. Az idősek ennek nem álltak ellen, a gazemberek és az Orbán-valláskárosultak meg kevesen voltak. Sőt, még az erre a pár órára feltámasztott agyhalottak sem húzták ki őket a csávából. Szóval – ó borzalom – a „haza ellenzékbe került”, mielőtt börtönbe, Dél-Amerikába és egyéb meleg és hűvös helyekre tenné át a székhelyét néhány „haza”. A „gondolkodj globálisan” penzumot megoldottuk. Ez az írás a „cselekedj lokálisan” kérdéséről fog szólni. És hosszan.
2026.04.14.11:36
Vasárnap este történelmet írtunk
Sok mindent ki lehetne emelni, de a legfontosabb szerintem az, hogy a magyar társadalom még egy autoriter, az állampártra kódolt hatalmi rendszerben is képes volt demokratikus eszközökkel, békés választás útján rendszert váltani.
Ennek a jelentősége óriási. Megmutatta, hogy a magyar emberek nem kérnek a diktatúrából, az ország kifosztásából, és keletre pozícionálásából. Hogy Magyarország nem a belarusz, hanem a lengyel utat választja, és nem kér az orosz típusú hatalmi berendezkedésből és külpolitikai függésből, hanem Nyugaton marad, az euro-atlanti integráció tagjaként.

2026.02.15.16:54
Vágner Ákos eltűnődése
Nehéz a sorsa Vágner Ákos polgármesternek, mert egyszerre kellene menedzselnie egy várost, amihez talán még képessége is lenne, valamint emberséges, méltányos és demokratikus közigazgatási modellt működtetni, amiről természetesen fogalma sincs, hogy az milyen, mert egyszerűen eddig nem ezen a pályán mozgott, és mindezzel egyidőben jópofát vágni Eger tönkretételéhez, az önkormányzatiság felszámolásához és sikerként előadni az Orbán-rendszer fosztogatását és nyilvánvaló kudarcát. Ezt a tevékenységet szerencsére levették a válláról a mellé (fölé?) rendelt propagandistákkal. Úgy tűnt, hogy ezidáig nem is nagyon zavarja, mekkora baromságokat posztolnak a nevében, ám most úgy látszik, hogy mégis képes beleszólni, hogy mi jelenjen meg róla.
2026.02.12.09:20
A csalárdság, mint „reputációs kockázat” – megismétlik a versenyt, ami meg sem történt
Mint azt már korábban köztudattuk, az egri strand 200 milliós hitelfelvételéhez szükséges önkormányzati kezességvállalás tárgyalásakor fogott szagot Domán Dániel (Kétfarkú kutya), hogy valami nem stimmel a versenyeztetéssel. Ugyanis, amikor kiderült, hogy mégsem a Mészáros Lőrinc nevű Orbán Viktor-hoz köthető MBH adta a legjobb ajánlatot, hanem a Raiffeisen, akkor valahogy eszébe jutott az MBH-nak, hogy módosítsa a feltételeit, hogy jobb legyen, mint a versenytársaié. A strandnak meg nem jutott eszébe, hogy a többi versenyzőnek is szóljon, hogy akarnának-e esetleg módosítani. Egyszóval az a látszat keletkezett, hogy a Fidesz csókosainak közlekedésük van az önkormányzat iratanyagához, a versenyeztetés pedig merő színjáték. A botrány kirobbanása után az önkormányzat kénytelen volt vizsgálatot elrendelni, aminek az eredménye, hogy új eljárást kell lefolytatni, a tanulsága viszont ennél sokkal több.
2026.01.28.10:01
A tiltakozás elhal, a sztrájktól viszont berosálnak
20 éve dolgozik az idősgondozásban Fehérné Mészáros Helga, aki tavaly karácsonyra egy felmondó levelet kapott, mondván "már nem tud hozzájárulni az intézmény fejlődéséhez", amit vezet. A felmondást a frissen kinevezett és a fideszes városvezetéssel korábban is kapcsolatban álló Szabó György intézményvezető adta át, aki az Egri Gyermekjóléti és Szociális Intézmény (EGYSZI) igazgatója, amely szervezet alá az Idősek Berva-völgyi Otthona is tartozik, ahol Fehérné Mészáros Helga az igazgató. A dolog szépséghibája, hogy pont a szakmai munkája miatt tüntették ki korábban az intézvényvezető asszonyt, és nem mellesleg kapott díjat a Fidesz társadalmi bázisát erősítő Egri Lokálpatrióta Egylettől. Eddig egy átlagos NER hétköznap.
2025.12.13.18:25
Lázárinfó Szegeden, szolnoki cég Salt Lake Cityben, propaganda Kecskeméten - médiaszemle a független helyi sajtóból
Gyermekotthon javára gyűjtenek a fehérvári családapák, zártkörű Lázárinfó lesz Szegeden Orbán Viktorral, Salt Lake Cityben indítja el új üzemét egy szolnoki cég, jók az árak és jó a hangulat az egri adventi vásárban, a választásokról kérdezték a miskolci járókelőket, újabb városi címről csúszott le Debrecen és elbagatellizálták a Szőlő utcai ügyet a kormánypárti képviselők Kecskeméten. Többek között ezek a témák érdekelték a héten a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
2025.12.10.11:22
Ez történt a héten – médiaszemle a független helyi sajtóból
Mancs gazdájától búcsúztak Miskolcon, nincs képben a hajléktalanhelyzettel a debreceni polgármester, letiltották a közmeghallgatás közvetítését Egerben, van egy lehetséges szolnoki FIDESZ-jelölt, erős az iskolai szegregációban Szabolcsban, nyugdíjba vonul Szeged ikonikus pedagógusa, felépül-e valaha az Aranyosvölgyi híd Veszprémben…Többek között ezek a témák érdekelték a hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
2025.12.10.17:12
Eger advent - Tejfölös lángos 2dl teával 1552-ért
A hír igaz. Magyarország egyik legszebb adventi forgatagában simán ehetünk juhtúrós sztrapacskát mangalica pörccel és egy pohár teával 1552 forintért, vagy lángost, kalácsot is ugyanennyiért. Mellé el kell viselnünk szigorúan élő előadásban szolgáltatott dzsessz zenét, mert az egri Dobó téren a playback tiltott. Az adventi rendezvényekre jóval többet költ a város, mint tavaly, még az új szervezőgárda is nagyságrendekkel többet visz el. Az viszont kétségkívül igaz, hogy a falunapi-lakossági adventezést idén valami vállalhatóbb váltotta fel. Jó árak, jó hangulat.
2025.12.04.11:08
Köz-elhallgatás, Tiszás jelölt
Lezárult a Tisza párt előválasztási sprintje az egri körzetben is. A legtöbb szavazatot, szám szerint ki tudja mennyit, dr. Bódis Péter kapta. Bányainé Micski Marianna a szavazatok 34,2 %-ával lett második. Nem volt lelkes, nem buzdította a támogatóit riválisa támogatására, sőt azt posztolta, hogy neki ez a történet véget ért, „..én ebből kiszállok”. Csalódottsága érthető, de alaptalan. A Tisza jelöltjeinek ugyanis szakpolitikai kompetenciája jelenleg nem igazán lényeges. A történet most nem a szakemberek mellőzéséről szól, hanem a 2026-os rendszerváltás lényegéről. Senki nem azt várja egy faltörő kostól, hogy lakberendező legyen, hanem hogy falat törjön. Ha elkezdene gipsz stukkókat tervezgetni, az lenne a baj.
2025.11.26.09:53
Visszaverték a szeretettel provokáló Kétfarkú képviselő javaslatát
Advent közeledtével megtellik az emberiség szíve szeretettel, és néha már-már túlcsordulva ömlik szabadon a sok jóság a flaszteren, hogy aztán bokáig gázolva tocsogjunk benne, míg át nem ázik a mérsékelten jóságálló lábbelink. Ez az elmélet.
2025.11.12.18:11
Omlanak az egri vár falai
„A falak ereje nem a kövekben, hanem a védőkben vagyon.” Sok romantikus hülyeség van az Egri csillagokban, de arra még Gárdonyi Géza sem gondolhatott, hogy ebben a mondatban 2025-re a legfontosabb szó a „vagyon” lesz. Ráadásul a tartalma is bornírt anakronizmus, hiszen az elmúlt időszak nyilvánvalóvá tette, hogy a falak ereje a kilopott cementben, habarcsban és mérnöki tudásban lett volna. Ennek híján az egri vár falai úgy omlanak, mint Trump lába elé (másod) Hegedüs hadnagy nemzetvezetőnk. Most éppen egy 80-as években épített patyomkin fal adta meg magát, de a múltkor egy egész bástya támfala dőlt le.
2026.06.18.11:07
Fejükre olvastak - kilóg az iPhone
Nagy vihart kavart Egerben, hogy a Bródy Sándor könyvtár igazgatói pályázata során a polgármester a saját előterjesztését sem szavazta meg. Hrabóczky Zsolt fideszes képviselő pedig egyenesen nemmel szavazott, míg másik öt fideszes tartózkodott. Tőzsér Istvánné Géczi Andrea úgy lett a könyvtár igazgatója, hogy az ellenzéki Domán Dániel, Pál György és Huszti Péter mellett egy független és mindössze négy fideszes képviselő nyomott “igen” gombot. Köztük két fideszes alpolgármester. Azaz világosan látszik, hogy a Fidesz frakció is kettészakadt a kérdésben.
2026.05.15.09:42
Az egri önkormányzat útkeresése
Amerikai ügyvédsorozatok szilveszteri kiadására emlékeztetett az egri közgyűlés rendkívüli összejövetele, amelyben 13 városanya és -atya, mindenféle hátterekkel (pedagógus, agráros, zenész, vágó stb…) alkudozott egy kőművessel, jogászkodott, szerződést értelmezett, vádaskodott, kompromisszumot keresett és a végén lényegében semmiről sem döntött. Az egriek pénzét a bíróság ítéletére bízta.
2026.07.23.09:23
Ellenforradalom van a mi utcánkban
Az egri önkormányzat a lakosság véleményét kéri, hogy milyen legyen Eger jövője. Nagyszabású városfejlesztési stratégia kidolgozásába kezdtek. Ez persze dicséretes dolog, csak van vele egy kis probléma. Olyanok kérik az egriek véleményét, és akarnak majd dönteni erre hivatkozva évtizedes fejlesztésekről, akik mögött már gyakorlatilag semmilyen társadalmi támogatottság nem tapintható. A törmelék ellenzék két képviselője és a Fidesz hatalmas többsége sem rendelkezik megfelelő legitimációval egy ilyen stratégia kialakításához. Ezt még egy társadalmasítás elbábozása sem képes pótolni.
Mindeközben a Tisza Párt, mint a legnagyobb politikai erő, mélyen hallgat. Nincs vélemény, nincs tagság, nincs koncepció. Az aktivista bázis "szigetei" nem politikai aktorok. Az Orbán-rendszer bornírtságait kiszolgáló fideszes "őrmester-képviselők" pedig aggódnak a demokráciáért, és egyengetik a város jövőjét.
A helyzet jól példázza azt a "végeken" folyó utóvédharcot, amit a bukott rendszer figurái vívnak egy olyan pályán, amin egyedül ők vannak jelen.
Mindeközben a Tisza Párt, mint a legnagyobb politikai erő, mélyen hallgat. Nincs vélemény, nincs tagság, nincs koncepció. Az aktivista bázis "szigetei" nem politikai aktorok. Az Orbán-rendszer bornírtságait kiszolgáló fideszes "őrmester-képviselők" pedig aggódnak a demokráciáért, és egyengetik a város jövőjét.
A helyzet jól példázza azt a "végeken" folyó utóvédharcot, amit a bukott rendszer figurái vívnak egy olyan pályán, amin egyedül ők vannak jelen.
2026.07.02.11:04
Marad a Cifrakapu úti hepe-hupa, mert „jó”
Kiderült, hogy a hepe-hupa ára cirka 400 ezer forint. Ha ennyit kifizet egy több tízmilliót bezsebelő, Fidesz-közelinek tartott útépítő cég, akkor akár buckalakó-tanpályát is építhet a városban utak helyett, a városvezetés kifizetné azt. Most egy gyenge „nem”-et kapott az ötlet, de nincs kétség, hogy a végén átmegy. A közgyűlésen az egriek megtudhatták, hogy az utat nem elrontották, hanem csak „lekövették” annak korábbi hullámosságát. A tevepúp-szimulátor útpálya pedig igazából majdnem jó, mert a hepék és a hupák átlaga 100 méterenként nem is olyan rossz (de, az), igaz, a 20 méteres felbontásban már kiderül, hogy hatalmas mélyedések vannak a frissen átadott útszakaszban. De ez természetes, hiszen az 5 centis kopóréteg naná, hogy nem tudja elfedni a 8 centis huplikat. Tovább is van.
2026.07.13.17:38
És folyamatosan csak tetőzik az „ifjúsági probléma”
Juhász Misi visszatért a tett helyszínére, és néhány képpel többet elmondott arról, hogy mára mivé lett a rendszerváltás fiatal generációjának ideája a szabadságról, az undergroundról. A MÁS-EGÁL klub nem elenyészett, hanem elenyésztették. A sors fintora, hogy részben azok dobták oda a neonáci követeléseknek, akik a létrejöttekor bábáskodtak. Egyszerűen politikai hasznot reméltek a „nem eléggé nemzeti” fiatalok találkahelyének kivégzéséből. Természetesen ebből a nagyívű nemzeti megváltásból is csupán gyomot és korhadást teremtettek, mint minden másból.
2026.06.05.09:15
Jónás Zoltán (1947-2026)
Elment az egri kulturális élet egyik meghatározó alakja. Jónás Zoltán, Zoli, maga volt a vers. Nem a költő, hanem a költészet. Nem a rímeket, a formát, hanem a harmóniát képviselte. Amikor a kakofónia kicsit hangosabb volt, akkor hátrébb húzódott, amikor a hangzavar alábbhagyott, akkor sem jött előre, de mégis kitűnt. Halálával a város egy olyan építőkövét vesztette el, amelyik arra emlékeztetett minden polgárt, hogy mennyire megfér egymással az örök és a múlandó.
Jónás Zoltánra fia, Jónás Péter költő, dramaturg emlékezik.
Jónás Zoltánra fia, Jónás Péter költő, dramaturg emlékezik.
2014.07.11.00:00
Utcára dobták a csángó lányt
Három éven keresztül élt városunkban egy csángó lány, Bogdán Ionela. Példa értékűen sokat tanult, és dolgozott: elsajátította a nyelvet, megszerezte gépkocsi vezetői engedélyét és elvégzett egy szakmai iskolát is. Az önkormányzat támogatta: térítésmentesen lakhatott a kollégiumban, de a dolgok hamar megváltoztak. Minden támogatást Molnár László (interjúnkban csak Laci bácsi), az EKVI volt igazgatója harcolt ki a lánynak. Időközben ő nyugdíjba vonult, az EKVI-nek pedig új igazgatója lett, Bodnár Gábor személyében. Később az intézmény kezelésébe került a kollégium is, a lánynak pedig nem volt tovább maradása.
2013.02.04.00:00
Ne kérjenek pénzt a farsangért az iskoláktól
Rázsi Botond alpolgármesterrel beszélgettünk Eger megtartóerejéről, arról, hogy annak ellenére, hogy állta a szavát jégpálya és Glo:b ügyben, továbbra sem adja fel, és katalizátor szeretne lenni a fiatalokat is érintő ügyek megoldásában, mint például a kultúra, az oktatás és a szórakozás kérdéseiben. Ráadásul úgy, hogy álmában Karinthy „két macskája” egy személyben. Például saját magától kér pénzt farsangi bál ügyben.
A zsömle is kicsi, a szánk is nagy, meg a zsebünk is üres
Dübörögve agonizál az egri turizmus. Persze nincs egyedül. A Balaton és az ország számtalan turisztikai régiója küzd problémákkal. Az okok összetettek. A korábbi évek szétlopott milliárdjai miatt elmaradt-félrement fejlesztések, az erős forint, a kifosztott és pénztelen hazai vendégek, a hőkupola, meg az önszabályozó minőségbiztosítás nélkül maradt turisztikai piacon garázdálkodó hiénák gátlástalansága is közrejátszik a problémában. Nem kizárt, hogy a gondok kezelésére a megoldás nem az eddig tartott irányba történő „gázadás”, hanem inkább az alkalmazkodás a valósághoz.
Bezárt a frissen nyitott bélapátfalvai apátság, de nem is baj
Bezárták a nemrég megnyitott bélapátfalvai ciszterci kolostort. A hosszú és csaknem 2,5 milliárd közpénzbe kerülő felújítás-újjáépítést követő rövid időszakban látogatható volt a templom, amit az egri érsek fel is szentelt. Aztán kiderült, hogy nincs használatbavételi engedély. Sem az örökségvédelmi, sem a vízügyi hatóság nem engedélyezte a használatot.
Az Egri Szín korábban beszélgetett az akkori állami főépítésszel, aki elmondta, hogy egyszerűen átléptek rajta, amikor "akadékoskodott" amiatt, hogy oda nem illő, soha nem létezett épületekkel (fogadóépület, újabb templomszerű nagyterem...) nyomták el a kolostor impozáns romjait.
Aztán végre megnyílt a templom, és egyik elsőként vettük meg a belépőt, amiért örök élményt kaptunk az eligazítótáblamentes, faluház-kategóriájú provinciális attrakció menedzsmentről. A végén még a templomba is bezártak minket egy csomó gyerekkel együtt, akikre azért reteszelték rá a kaput, nehogy kiszökjenek a miséről.

OkosEger 3.0 A jövő (jelen?) iskolája
Az oktatási rendszer elavult - hallottuk lépten-nyomon szülőktől, tanároktól, ugyanúgy, ahogy az ellenkezőjét is. És tessék: egy váratlan, egyik napról a másikra előállt helyzet kényszerített bennünket arra, hogy szembenézzünk állításainkkal, elképzeléseinkkel vagy éppen félelmeinkkel: hogyan is működik a “jövő iskolája”? Sikerült-e hozzá alkalmazkodnunk, vagy még nőnünk kell a feladathoz? És vajon megkönnyebbülni vagy inkább bosszankodni fogunk, ha a dolgok visszatérnek a kerékvágásba, a diáksereg pedig az iskolapadokba? Mit gondol a pedagógus, és mit a tanuló? Beszélgetésünk alkalmával mindkét nézőpontot megismerhetjük - és saját tapasztalatainkat is megoszthatjuk.
Hogyan érjünk el teljesen relaxált állapotot?
Sokan vágyunk a teljes nyugalomra. Van, aki az utazásra, van aki a sportra és van aki a hosszú, magányos sétákra esküszik. Fontos, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő eszközöket, amelyekkel le tudjuk nyugtatni magunkat és ki tudjuk kapcsolni a külvilágból áradó tömérdek impulzust.
1786869869