Egyik csata a másik után
A csalárdság, mint „reputációs kockázat” – megismétlik a versenyt, ami meg sem történt
A következménynélküliség következménye
Az önkormányzat szólt az EVAT nevű cégének, hogy az vizsgálja meg a Strandot üzemeltető cégénél kiborult bilinek a tartalmát. Már maga vizsgálati jegyzőkönyv is egy önálló kordokumentum. Mestermű. Az Orbán-rendszer mismásolásügyi lenyomata, hogy hogyan lehet azt az egyszerű tényt, hogy miután nem a hatalom csikkzsebének számító csókos bank adta a legjobb ajánlatot, ezért szóltak neki, hogy lenne szíves módosítani egy kicsit, ezzel bábjátékká üresítve a versenyt, úgy megállapítani, hogy :
„A versenyhez kapcsolódó formai eljárási garanciák, különösen az egyidejű ajánlatkérés és az azonos eljárási feltételek biztosítása, nem érvényesültek teljes körűen. Az eljárás dokumentáltsága és átláthatósága nem valósult meg, mert nem készült írásos eljárásrend, jegyzőkönyv vagy döntési javaslat… … a verseny eredményeként kedvezőbb pénzügyi feltételek alakultak ki.”
Tehát a verseny nem valósult meg, ezért aztán nagyon eredményes volt, mert „kedvezőbb pénzügyi feltételek alakultak ki.” Az ellenőr egy látnok. Pacekba bemondja, hogy a többi bank, akik esélyt sem kaptak arra, hogy versenyezzenek, nem tudott volna kedvezőbb ajánlattal élni. A „Fidesznél csak a Fidesz jobb” szlogen aprópénzre váltása így zajlik a mindennapokban.
Nincs itt semmi látnivaló
Az ellenőr szépen kifejti, hogy lábbal taposták a versenyszabályokat, lényegében megtévesztették az ajánlattevőket azzal, hogy azt mímelték, mintha nyitott lenne a verseny stb.
„Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy az MBH Bank által benyújtott ajánlat a másik két ajánlat beérkezését követően, az eredeti ajánlathoz képest kedvezőbb kondíciókkal került a társaság részére megküldésre. Az ajánlat módosítása nem formai, vagy tartalmi hiányosság pótlására irányult, hanem az ajánlat lényeges gazdasági elemét, a kamatfelár mértékét érintette. Az ellenőrzés megállapítja, hogy az ilyen jellegű ajánlatmódosítás nem értelmezhető hiánypótlásként …, hanem az ajánlat tartalmi, versenyt befolyásoló elemének megváltoztatását jelentette. Az ellenőrzés ugyanakkor rögzíti, hogy az ajánlatmódosítás lehetősége kizárólag az MBH Bank számára állt fenn, míg a másik két ajánlattevő részére nem került biztosításra olyan eljárási keret, amely lehetővé tette volna ajánlatuk felülvizsgálatát vagy módosítását. Ez az eljárás a beszerzési szabályzatban rögzített egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség elvének érvényesülését eljárásjogi értelemben nem biztosította teljes körűen.
Az ellenőrzés megállapítja továbbá, hogy az ajánlatmódosítás dokumentált, minden ajánlattevőre azonos módon alkalmazott eljárási rend hiányában történt, ami az eljárás átláthatóságát és utólagos rekonstruálhatóságát korlátozza.”
Világos beszéd. Kivételeztek az MBH-val. Majd jön a slusszpoén ítélet:
„Az ellenőrzés nem tárt fel olyan jogszabálysértést, amely további jogkövetkezmények alkalmazását, szankció kiszabását vagy felelősségre vonást tenné szükségessé. „
Na, mindenki lenyugodhat.
„Ezek a hiányosságok nem minősülnek jogellenes magatartásnak, ugyanakkor ellenőrzési, irányítási és reputációs kockázatot hordoznak, mivel egy későbbi vizsgálat vagy külső értelmezés során az eljárás átláthatósága és rekonstruálhatósága korlátozott lehet.”
Csak az a fránya reputációs kockázat ne lenne. Az emberek még azt gondolhatják, hogy egy pitiáner, csaló, seggnyaló banda szívja a vérük, akik bármikor behajolnak, ha a főni szappant dob eléjük, vagy ha éppen azt képzelik, hogy azt dobott.
Ez meg nem tesz jót a makulátlan reputációjuknak.



