←

 
 
 

Maradunk a régiben

Eloszlatott feloszlatás

A minap Huszti Péter (Civil Közéleti Egyesület) képviselő úr kezdeményezte az egri közgyűlés feloszlatását. Érvei annyiban foglalhatók össze, hogy szerinte a közgyűlés zsákutcába jutott, a polgármester nem tartotta be választási ígéreteit, a képviselők nincsenek bevonva a döntésekbe, és még az átláthatóság, a nyilvánosság sem biztosított. Erős vádak. A képviselő a mögötte álló egriek tömegére hivatkozott, akiknek szerinte elegük van ebből a pártpolitikai vircsaftból.
 
 

Maradunk a régiben

Eloszlatott feloszlatás

A minap Huszti Péter (Civil Közéleti Egyesület) képviselő úr kezdeményezte az egri közgyűlés feloszlatását. Érvei annyiban foglalhatók össze, hogy szerinte a közgyűlés zsákutcába jutott, a polgármester nem tartotta be választási ígéreteit, a képviselők nincsenek bevonva a döntésekbe, és még az átláthatóság, a nyilvánosság sem biztosított. Erős vádak. A képviselő a mögötte álló egriek tömegére hivatkozott, akiknek szerinte elegük van ebből a pártpolitikai vircsaftból.
 
 
 
 
 

Maradunk a régiben

Eloszlatott feloszlatás

A minap Huszti Péter (Civil Közéleti Egyesület) képviselő úr kezdeményezte az egri közgyűlés feloszlatását. Érvei annyiban foglalhatók össze, hogy szerinte a közgyűlés zsákutcába jutott, a polgármester nem tartotta be választási ígéreteit, a képviselők nincsenek bevonva a döntésekbe, és még az átláthatóság, a nyilvánosság sem biztosított. Erős vádak. A képviselő a mögötte álló egriek tömegére hivatkozott, akiknek szerinte elegük van ebből a pártpolitikai vircsaftból.
Mint az köztudott, a korábbi közgyűlés megválasztásakor a Fidesz Egerben megalázó vereséget szenvedett, mégpedig úgy, hogy közben az orbáni hatalomgyár még javában dúlt és dübörgött országosan. Így lett Mirkóczki Ádám (Jobbik) polgármester, aztán jött a Covid, a közgyűlés tagjai kimutatták a foguk fehérjét, rúgtak, martak, haraptak, és végül országos közröhejbe fulladt a „kis egri rendszerváltás”, mert mindenki elárult mindenkit, szinte az összes képviselőt kizárta a pártja, és megvalósulhatott az antiparlamentáris populisták vágyálma, hogy Egerben végre megszűnt a pártpolitika. Lett helyette ármány és kamarilla, és elsöprő Fidesz-győzelem. Ráadásul az a Fidesz győzött, amely már nemhogy a zeniten volt túl, hanem már egy öregotthonba sem vették volna fel, csak valami speciális ápolást kínáló méregdrága intézetbe, ahol Napóleonokat és narancssárga elnököket kezelnek.

Vágner Ákos (Fidesz) polgármester a sokadik hal volt, amelyik végre ráharapott az üres horogra, a képviselőket meg olyan hálóval fogták, amilyenekkel maximum jéghegyeket és a Titanicot lehetne kihalászni. Nem volt egy nagy merítés.

Ennek ellenére, mivel az előző garnitúra annyira kétségbeejtően szerepelt, mindössze négy ellenzéki került a testületbe. Egy kiábrándult fideszes vállalkozó, egy, a korábbi polgármester által gründolt álcivil sóhivatal jelöltje – mert a listavezetőként bejutó Mirkóczki nem kívánt boxzsáknak beülni –, egy óellenzéki összjelölt és az azóta önmagát elaltató Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy képviselője. A Mi Hazánk nevű fidesz-izéről ezen a napon is kiderült, hogy nem önálló figura. Egyszóval, az elsöprő fideszes többségnek szólt a felszólítás, hogy ideje lenne elhúzniuk.

A felszólítottak pedig – mekkora vagányság – beleálltak a vitába. Ők komolyan vették Orbán Viktor két meccs közötti aggodalmas szotyizása közben elhangzott felszólítását, hogy: „Legyetek önérzetes kis latrok! Büszkék lehetünk az eredményeinkre! Ne engedjünk az elért vívmányainkból!” És így tovább a felcsúti TAO-pénzek csodálatos világáig, meg a fodrászuk nélkül sínylődő politikai foglyokért tartott imákig. Szóval Egerben sem engedtek a 48-ból.

Huszti képviselő úr nem játszott magas labdákkal. Egy ChatGPT-gyanús, behaluzott jogszabályra hivatkozott, meg arra, hogy ideje lenne annak, hogy Eger politikai vezetéséből is eltűnjenek a fideszesek. Világos beszéd. Ha a hatalom nyugodt lenne és biztos a dolgában, akkor egyszerűen szavaznának a napirendről, és mivel az ügy támogatása messze van a többségtől, levennék a napirendről, és haladnának tovább. Ehelyett Vágner polgármester úr felsorakoztatta a teljes tüzérséget, mindannyiunk szórakoztatására.

Volt tudálékosan érdeklődő komoly ember, aki azt kérdezte, hogy hol is van az a nem létező jogszabály; volt kezeit tördelő ájtatos boszorkány, akinél mindig van egy fojtogatásra tartott kanál víz; volt földbuta, magát jólelkűnek látó gonosz nácifajzat, okoskodó lókupec és a többi orbáni Temu-mesefigura. Mindannyian azt bizonygatták, hogy Eger soha nem látott fejlődésen megy keresztül, ők a világok legjobbikát építik, a nép imádja őket, és azt ütötte meg a szél, aki egy ennyire közkedvelt, a szívét és a lelkét az egriekért kitevő társaságot a búsba kíván. Ha más nem, hát ez a fogyis flashmob bárkit meggyőzhetett arról, hogy tényleg rossz zsebekben van a város. Meg arról is, hogy mekkora erőfeszítésbe telhet naponta Vágner Ákosnak ledugózni az igazságot, hogy a megmentőnek választott fideszes közgyűlés lényegében semmiben nem tér el a Mirkóczki-érában dúló politikai orkok seregétől. Nem jó ötlet babrálni a reflektorral, amikor a színpad tele van fényre aktivizálódó dementorokkal.

Az előterjesztést négyen szavazták meg. A Mi Hazánk képviselője nem, mert szerinte nem kéne lefújni a meccset félidőben. Érdekes, hogy a szavazói igazságérzetét hogyan tudja szinte mindegyik mihazánkos mufti átalakítani a Fidesz ülepébe mélyesztett nyelvvé.

Persze adódik a kérdés, hogy ha minden ilyen csodálatos és jó, és ennyire remek munkát végez a közgyűlés, akkor miért nem remélik, hogy egy választáson mindez megerősítést nyer? Az lenne ám a brutális válasz az óvodásműtő brüsszelita nőverőknek. Erre a nem túl bonyolult kérdésre Vágner Ákos polgármester úr adta meg a csattanós választ. Ha most feloszlatja magát a közgyűlés, akkor új választást kell kiírni. A kampány meg januárban kezdődne, emiatt a hivatal dolgozóinak az adventi készülődés helyett a választás előkészítésével kellene bíbelődniük. Ez elfogadhatatlan! Durván komoly érvek, amelyek előtt valószínűleg minden egri meghajlik.

Prológus:



Egyértelművé vált a különböző tiszás potentátokkal folytatott beszélgetések során, hogy egyelőre a párt nem áll készen egy előrehozott önkormányzati választásra. Nem is tervez ilyet. Az is biztos, hogy a sajátmagán látványosan, dafkeségből nem spóroló egri önkormányzat, amelyet még a Fidesz tett kormányzati lélegeztetőgépre, nem sok jóra számíthat a szétrabolt központi büdzséből. A Vágner-adminisztráció százmilliós ráfordításokkal próbál benyomulni a szétesett propagandasajtó helyére anélkül, hogy a függetlenségnek akár a látszatát is biztosítaná a közpénzből fenntartott médiumok esetében. Világos, hogy az Evat Zrt. továbbra is az egyik fideszes politikai hatalmi-pénzügyi központ marad, és hogy a tömegével érkező, csak a hatalomtechnikához értő(?) Orbán-árváknak a városban próbálnak állást találni az egriek pénzéből. És így tovább.

Egy előrehozott választás sok mindent megoldana. Sok mindent meg nem – mondaná Török Gábor.
 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!