Libacombbal verik a vészharangot
A három(!) alpolgármesterrel működő testület és a 130 millióba kerülő, 4 sajtóst köztisztviselőként alkalmazó 14 fős polgármesteri kabinet mellett az 1000 forintos éves buszbérlet, az indokolatlan beruházások sem erősítik az "önhibáján kívül bajba került önkormányzat" képét.
A kérés mellé egy kis presszió is társult: Ha nincs pénz, Eger le fog mondani az "önként vállalt feladatairól", amibe például a buszjáratok, a rendezvények, sport stb. is beleférhet. Ez a politika egyébként rímel a fideszes önkormányzatok országszerte tapasztalható REKI "túlterheléses támadására" (Önkormányzatok rendkívüli támogatása), amikor a kormányt teszik felelőssé a forráshiányuk miatt, hogy nem kapják meg a "szokásos" egyedi támogatásokat.
Ringelhann György torz emlékezete
Mondom ezt udvariasságból mai, nyugdíjas fejjel, mert régebben simán zombinak neveztem, amiért be is perelt, és el is vesztette. Így lett Ringelhann György polgármester úr jogerős zombi.
Fejükre olvastak - kilóg az iPhone
Az egri önkormányzat útkeresése
A tiltakozás elhal, a sztrájktól viszont berosálnak
Orbán Viktor Egerben bejelentette, hogy csődbe vitték a várost, majd megfenyegette az egrieket
Nem 500 millió, hanem több milliárd, nem kapjuk, hanem adjuk
És hogy mire kell a félmilliárd? Lehet hantázni össze-vissza, de a félmilliárd hitelt azért vesszük fel a külföldi banktól mi egriek, mindannyian, hogy kifizessük a „szolidaritási adót” Orbán Viktor kormányának, amiből aztán üzemanyag lesz a yachtba, focimeccsnéző magán repcsizés, meg Hatvan pusztai zebra abrak. Mindez zenés tussal és örömujjongással körítve. Minden fillér jó helyre megy.
Negédes fenyegetőzés, felszólítás árokásásra
Időzített bambák
Harminc éve a „lokálpatriótákról”
Amiért mégis fontos, hogy ilyen távlatból újra olvassuk, az azért van, mert ma lényegében ugyanazok a populista szólamok öntik el az egri közéletet, amelyek végül a helyi politika kiüresedéséhez, a tehetségtelen akarnokok masírozásához vezettek. Érdemes megfigyelni, hogy az antiparlamentáris retorika egy bő emberöltő távlatából hogyan köszön vissza, hogy a demokratikus pártok hogyan lettek egy azóta a klerikálfasizmus irányába tartó rendszer kipécézett ellenségei. És láthatjuk az EVAT Zrt. bölcsőjét, amiben egy gazdasági-hatalmi torzszülött ringott.
Donáth Anna Egerben: Orbán Viktor morálisan megbukott, Jánosi Zoltán a polgármesterjelöltünk
Aki téved, mehet Kerecsendre
Korsós László szakmai elismerése
A Megyei Jogú Városok Szövetsége megalakította az Adó Iroda Vezetők Kollégiumát, melynek vezetőjévé az egri Adó Iroda vezetőjét, Korsós Lászlót kérték fel. A felkérés elismerése annak a több évtizedes munkának, amit az egri Adó Iroda élén töltött a szakember.
Mégsem perel a Fideszes képviselő
Információink szerint visszavonta keresetét Csákvári Antal Fideszes városi képviselő, az Egri Végvár Polgári Körök alapítója, aki Pataki Zsuzsanna igazgatót, Pál György és Sós Tamás MSZP-s politikusokat perelte be amiatt, hogy rossz hírét keltették.
Cinkelt lapok
Nyílt levél egy lelketlen döntésről
"MIÉRT ÍGY? Eger szakmai egyeztetés nélkül döntött a gyerekotthon bezárásáról. Az írás egy helyi ügyről szól. Nem sok embert érint. Érdektelennek tűnhet sokak számára, hiszen van ilyen bőven manapság. Mégis úgy gondoltuk, a SZETA Egri Alapítványának dolga, felelőssége, hogy összegezze és véleményezze a történteket. Annál is inkább, mert az intézmény bezárása, illetve annak módszere remekül tükrözi azt, mi folyik ma Magyarországon. Egerben is így mennek a dolgok…" - kezdi nyílt levelét Farkas Zsuzsanna szociológus.
Karácsonyi ajándék: Bezárják a gyermekotthont
Ezren kaphatnak egyszeri magyar kajajegyet
Eger MJV Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Irodája november 27-én, kedden kezdi el osztani a rendszeres gyermekvédelmi segélyhez kapcsolódó, gyermekenkénti 5800 Ft-os Erzsébet utalványt. Egerben erre megközelítőleg ezer család jogosult, ők személyi okmányaik bemutatásával vehetik át az egyszeri kiegészítő támogatást, immár magyar étkezési jegy formájában. Az Erzsébet utalványt november 27-én, kedden, valamint 29-én, csütörtökön 9.00 és 18.00 óra között, valamint december első keddjén és csütörtökén, szintén 9.00 és 18.00 óra között, a Városháza Bajcsy-Zsilinszky utcai szociális ügyfélterében osztják ki az önkormányzati szakiroda ügyintézői.
Osztják az embereket
Heves megyében 7 járás létesül, Bélapátfalva, Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves, Füzesabony és Pétervására székhellyel. Az egri járás törzshivatalához 87, a gyöngyösihez 72, a hatvanihoz 55, a hevesihez 38, a füzesabonyihoz 32, a pétervásáraihoz 25, a bélapátfalvaihoz pedig 19 fő kerül át az önkormányzatoktól. A járási hivataloknak néhány kivételtől eltekintve a székhely-települési önkormányzatok épületei adnak otthont. A tervek szerint a járásszékhelyeken kívül megyénkben Lőrinciben létesül még kormányablak.
Egri adós szégyentábla
Az egri Városháza is közzé tette a félmillió forintnál magasabb adótartozást felhalmozó cégeket, magánszemélyeket. Érdemes kritikával olvasni a szégyentáblát, hiszen van akiket a gazdasági folyamatok juttattak csődbe, míg akad szép számmal notórius cégbedöntő is a felsoroltak között. Az biztos, hogy az egriek töredékét láthatják csak viszont annak a pénznek, amivel a következőkben felsorolt vállalkozások tartoznak.
Libacombbal verik a vészharangot
A három(!) alpolgármesterrel működő testület és a 130 millióba kerülő, 4 sajtóst köztisztviselőként alkalmazó 14 fős polgármesteri kabinet mellett az 1000 forintos éves buszbérlet, az indokolatlan beruházások sem erősítik az "önhibáján kívül bajba került önkormányzat" képét.
A kérés mellé egy kis presszió is társult: Ha nincs pénz, Eger le fog mondani az "önként vállalt feladatairól", amibe például a buszjáratok, a rendezvények, sport stb. is beleférhet. Ez a politika egyébként rímel a fideszes önkormányzatok országszerte tapasztalható REKI "túlterheléses támadására" (Önkormányzatok rendkívüli támogatása), amikor a kormányt teszik felelőssé a forráshiányuk miatt, hogy nem kapják meg a "szokásos" egyedi támogatásokat.
Halmozódó funkciók az egri belvárosban
OkosEger 3.0 A jövő (jelen?) iskolája
Hogyan érjünk el teljesen relaxált állapotot?
1788614949










