A festékes ember megkérdezte a maróstól vagy az esztergályostól, hogy hol az ő munkahelye? – Hát itt, vágták rá. – Jó, de meddig tart? – kérdezte a pemzlis. - Itt a szomszédig, meg a folyosóig – hümmögte a melós, mert hát a határok nem voltak kőbe vésve, hol ide, hol oda pakolgatták az anyagot. Az új főnök meg körbefestette egy vonallal a megadott részt és közölte, hogy ezentúl ez az illető munkahelye, itt mindig, minden patyolat tiszta legyen. Azt később még sokszor elmagyarázták, hogy mit értenek „tiszta” alatt. Volt is zsörtölődés, hogy miért lenne a hatékonyság záloga Pióker Ignác hazájában a folytonos takarítás?! Ezt meg a németek nem értették.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy a minap az önkormányzat közleményt adott ki arról, hogy mindenki köteles a háza előtt takarítani, árkot tisztítani, füvet nyírni, havat takarítani stb. Egészen pontosan ezt írják: ”Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden ingatlantulajdonosnak gondoskodnia kell az ingatlana előtti járda, járdaszegély, zöldsáv, útpadka, nyílt árok és annak műtárgyai, valamint az út és a telekhatár közötti terület tisztán tartásáról. Ide tartozik a fű- és sövény nyírása, a gaz eltávolítása, a lehullott levelek összegyűjtése, a szemét összeszedése, illetve az árkok és átereszek karbantartása, átjárhatóságuk biztosítása is.”

 Hogy jófejséget villantsanak a felszólítás végére még odabiggyesztették:

„Az önkormányzat elsődleges célja nem a büntetés, hanem a közösségi felelősségvállalás erősítése. A városvezetés bízik benne, hogy a lakók belátják: egy tiszta utca, rendezett árok vagy gondozott előkert nemcsak esztétikai kérdés, hanem mindannyiunknak a rendezett környezet iránti igényből fakadó, közös érdeke. Amikor viszont tartós mulasztás történik, és a felszólítás ellenére sem történik meg a kötelezettségek teljesítése, akkor az önkormányzat kénytelen intézkedni.
    Ilyen esetekben a közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet alapján természetes személyekre 10.000 forinttól 200.000 forintig, jogi személyekre akár 2 millió forintig terjedő bírság is kiszabható. Ezekre a szankciókra csak végső esetben kerül sor, ha más eszköz nem vezet eredményre.

    Eger Önkormányzata ezúton is megköszöni mindazoknak, akik figyelemmel kísérik és gondozzák saját ingatlanjuk környezetét, ezzel is hozzájárulva Eger rendezettségéhez és élhetőségéhez.”

Mint Lenin elvtárs, aki le is lövethetett volna, úgy ereszkedik alá a hatalom ezzel a szöveggel. Tudja, hogy nem kéne fenyegetni, de képtelen rá, a mosolyból vicsor kerekedik. Félreértés ne essék. A közösségi együttélés minimális szabálya, hogy mindenki rendben tartja a saját területét. A tulajdonos a kertjét, előkertjét, a közösség a köztereket. Ezért tartunk fenn államot és annak alrendszereit, mint pl. az önkormányzatot. Még egyszer: az ökölszabály az, hogy a tulajdonos tartja rendben a tulajdonát.

Minden is tilos Fotó: egriszin.hu

Vannak persze olyan helyzetek, amikor a közösségi feladatokat az önkormányzat nem tudja azonnal megfelelően ellátni, ilyen például, amikor leesik a hó, akkor abban állapodott meg a közösség (jogszabályt alkotott), hogy ilyenkor mindenkinek el kell takarítania a háza előtt a havat, mert bár az közterület, de a balesetveszély miatt ilyenkor a lakók is bevonódnak a veszély elhárításába. Persze mi van, ha valaki nincs otthon, kórházba került, vagy mozgásképtelen rokkant? Akkor gondoskodnia kell helyettesről? Már ennél a rendelet pontnál is látszik, hogy mennyire nehéz az együttélés kulturális szabályrendszerét kodifikálni.

Hiszen, ha komolyan vesszük a rendeletet, akkor abból az is következik, hogy a közterület tulajdonosa (kezelője) éppúgy köteles az út melletti területet tisztán tartani, ugyanis tulajdon és tulajdon közt nem lehet különbséget tenni. A köz- és magántulajdon jogilag azonos, még ha a fejekben tovább élő szocialista embertípusban ez nincs is így.

De van ennél mókásabb is a közleményben. Hogy meghivatkozza az önkormányzati rendeletet a bírságolási tételnél, de a felszólítást alátámasztó részt, hogy tudniillik mi alapján kéri/szólítja fel a lakosságot árokásásra, nem linkeli. Ennek pedig egyszerű prózai oka van, hogy az inkriminált rendeletben ilyenről egyszerűen nincs szó! Szó sem esik kikaparandó árokról, útpadkáról, zöldsávról stb.

Az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 38/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a  közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről 9. szakasz 1/d pontja csupán ezt állítja:

• Köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggően a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes magatartást követ el d) az ingatlan tulajdonos, (használó), aki az ingatlan előtti, melletti közterületi rész - beleértve az ingatlan előtti járdaszakaszt – gondozását, tisztán tartását nem biztosítja.

„…tisztán tartását nem biztosítja.” Biztosítani annyi, mint lehetővé tenni. Ha a jogalkotó azt szerette volna írni, hogy ezt a tulajdonosok maguk végezzék el, akkor azt írta volna, hogy „…nem tartja tisztán. Érdemes lenne egyértelmű megfogalmazásokat használni. ” Azaz szó sincs a közleményben található értelmezésről az útpadkák és járdaszegélyek és miegyéb takarításáról. Jogszabályt hallucinált a költő. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a közösség számára mi az ideális, a közösség tagjai milyen mértékben vonódjanak be a közterületek rendjének fenntartásába (szerintem a lehető legteljesebben), de a jogi helyzet köszönőviszonyban sincs az ilyen odapökött, aggodalmaskodva fenyegető házmester dumákkal.

Amerika például egyfelől a legliberálisabb országok egyike, azonban a fojtogató, elnyomó közösségek melegágya is. A kertvárosi Amerika lakóközösségi szerződései legendásan aljas és megtorló szövegezésűek, amikor pl. a fű mm pontos hosszát, az autók parkolási helyzetét, vagy a gyerekek kiengedési idejét szabályozzák. Ezt persze önként írják alá az új beköltözők.

Japánban a közösség elvárásainak való görcsös megfelelés az óvodában kezdődik és ennek eredménye az étkezési tisztaságú járdák léte.

Azaz a tisztaság és a rend iránti vágy alapvetően kulturális késztetés és társadalmi nyomás elegye. A legkisebb szerepe van benne a rendeleteknek és a sajtóközleményeknek. Ha a gyerekeket az iskolában, óvodában rendszeretetre nevelik, és ez nem áll ellentétben a családban és az utcán tapasztalt állapotokkal, akkor van esély arra, hogy nem egy mocsokban fetrengő generáció nő fel. Azonban, ha valaki azt látja, hogy ha egy útjelző tábla kidől, akkor az addig úgy marad, amíg el nem lopják, ha a széttört díszburkolat, a ház előtti kátyú, a kiesőfélben lévő kórházi ablak, az iskolai omladozó fal és megannyi közvagyon addig rohad, amíg el nem, akkor az simán elengedi a füle mellet az ilyen alibi csesztetéseket.

Az önkormányzat akkor szóljon be nekem, ha a babakocsival át tudok sétálni a városon, anélkül, hogy a gyerek kőbölcsőben érezné magát – gondolhatja egy anyuka.

Szóval, ha egy kicsit rendezettebb várost szeretne az önkormányzat, akkor kérje meg a civileket, az iskolákat, óvodákat, hogy legyen ez téma, indítsanak programokat, legyen menő dolog rendet tartani, kezdje magán a dolgot, ne zárassa be a gyerektábort, ahol pl. rendet is lehet tanulni, csatlakozzon rá olyan civil programokra, mint a „Boldog utca”, ahol a közösségek maguk szervezik az együttlét élvezetét stb.

A mézesmázas arrogancia félelmet tud szülni, rendet nem. Persze félelmet is csak akkor, ha a közhatalom nem közröhej tárgya. Hát, ezen még azért dolgozni kell.