Politikai hullából politikai zombi
Ringelhann György torz emlékezete
2026.08.23.17:39
Na, akkor emberek, itt az ideje beszélni Ringelhann Györgyről, akinek az emlékét most kiásták azok, akik már nem tudnak élő példaképpel házalni, remélve, hogy hátha már senki nem emlékszik arra, hogy mi is zajlott a rendszerváltás környékén Egerben, és ebben milyen szerepe volt Ringelhannak, aki politikai hullából jogerősen politikai zombiként bukott el, miután mindent elárult, amit a rendszerváltás jelentett. Persze nem volt egyedül. Azonban, amíg a többiek rendelkeztek valamilyen „felvilágosult abszolutizmusra” hajazó vízióval (ez fajult törvényszerűen később az orbáni zsarnoksággá), addig Ringelhann György polgármesterként annyira jelentéktelen volt, hogy talán e sorok írója, mint aki elég jól ismerte, és talán nem kevés felelőssége volt abban, hogy sikerült rávenni Gyurit, hogy vállalja el a polgármesterséget, teljes joggal mondhatja – merő udvariasságból –, hogy polgármesterként abszolút senki volt.
Mondom ezt udvariasságból mai, nyugdíjas fejjel, mert régebben simán zombinak neveztem, amiért be is perelt, és el is vesztette. Így lett Ringelhann György polgármester úr jogerős zombi.
Mondom ezt udvariasságból mai, nyugdíjas fejjel, mert régebben simán zombinak neveztem, amiért be is perelt, és el is vesztette. Így lett Ringelhann György polgármester úr jogerős zombi.
Azok, akik most sápítoznak – a sunyi kriptonáciktól a senkiföldi paprikajancsikon át a nosztalgiázó ó-ellenzékieken keresztül az őszintén becsapódott polgárokig – nyugodtan hörögjenek, hogy miket mondok a köztiszteletben állt egri polgárra, a gyerekorvosra, akit mindenki szeretett.
Nos, rá nem mondok semmit, mert magam is úgy gondolom, hogy Ringelhann György egy kedves, jópofa ember volt, kitűnő gyerekorvos. Politikusnak pedig csapnivaló, kártékony figurája a helyi rendszerváltásnak. Még azt is megkockáztatom, hogy ellentétben a most kiboruló senkikkel szemben ő legalább nem tudatosan volt kártékony, hanem a korszellem által vezérelve. Ez nem hiba volt, hanem mentség nélküli bűn. Pontosan ebben rejlik a Ringelhann György (és persze a konzervatív polgárság) kártevése, hogy a rendszerváltás utáni Eger első polgármestereként a legrosszabb példát mutatta annak a Magyarországnak, amely rendre elbukta a nyugatosodásért vívott forradalmait, és most éppen 2026. április 12-én futott neki annak, hogy a jobbik énjét egy kicsit a víz felett tartsa. A törékeny demokráciát nem, hogy nem óvta, népszerűsítette, hanem lejáratta, hiteltelenítette. A „Most mi jövünk!” gátlástalansága és szemérmetlensége menetrendszerűen érkezett 1990-ben is, amikor a hatalmat szerzett új elit pillanatok alatt a közérdek jelmezében árulta el a rendszerváltást és használta ki hatalmát a saját uram-bátyám, sógor-koma érdekei mentén. Az első szabadon választott polgármesternek és baráti körének egy ügye volt, hogy uszodát építsenek maguknak.
„Politikai hullából politikai zombi” – Ezért perelt be a 90-es években, mert ez írtam róla a Heves Megyei Nap hasábjain. (Érdemes beleolvasni. Azoknak meg kiváltképp, akik szerint most meggyalázom Ringelhann emlékét, hiszen gyaláztam én már 28 évvel ezelőtt is.)
Ringelhann György a Szabad Demokraták Szövetségének színeiben lett képviselő, és az SZDSZ frakció választotta polgármesterré, mert akkor még nem a nép választott polgármestert. A rendszerváltás esetlensége, a kapitalizmus könyörtelensége és az új politikai elit naivsága hamar megingatta a parlamentáris demokráciába vetett hitet. A pártokba vetett bizalom csökkeni kezdett az átalakulás brutalitása miatt, és azért, mert a társadalom felé egy veszekedő, alkudozó, politizáló, azaz gyanús társaságnak tűntek. Azok is voltak, de senki nem volt képes elmagyarázni, hogy az miért jó, hogy helyettünk a pártok veszekednek a parlementben, egyszerűen azért, hogy ne nekünk kelljen egymásnak esni az utcán. (Igen, amikor az orbáni zsarnokság alatt, a kádári langymelegben a parlamenti ülések unalmasak voltak, az volt a rossz, most meg hogy zajlik a purparlé, az meg a jó.)
Amint kiderült, hogy a pártok még embrionális állapotban vannak, Ringelhann György és sok más, pártok által jelölt képviselő 1991-ben végrehajtották a lokálpatrióta puccsot, magukhoz ragadták a hatalmat, felrúgva a rendszerváltás programját. Mindegyikük saját homokozót akart, mint az egykori párttitkárok. A polgármester együgyű lett, neki és vízilabdás haveri körének egyetlen ügye volt, hogy legyen uszodájuk, mert fiatalságukat a „bárányban” töltötték és nem akarták elhinni, hogy ha most hatalmon vannak, akkor miért ne lehetne egy szuper luxus belvárosi uszijuk. Ringelhann hisztérikusan követelte az uszodáját. Titokban rendelt Makovecz Imrétől terveket, gondolván, hogy egy ekkora építész műve majd zöld utat kap. Sokáig mégis ellenálltak még saját frakciótársai is a józan ész nevében, és ez csak akkor tört meg, amikor Habis László átállt, és támogatni kezdte a vízzel töltött Makovecz-féle fakatedrálist.
Ringelhann György és a „pólós lobby” minden hatalomesélyes formációt kipróbált, hogy a közösség építsen nekik uszodát, ráadásul ott, ahol ők akarták, a belváros kellős közepén. (Érdekesség, hogy Várkonyi György, az Urbanisztikai Bizottság elnöke, Ringelhann frakcióvezetője is „agyrémnek” tartotta, hogy bezsúfoljunk egy 50 méteres versenyuszodát a Bárány mellé. A közgyűlés elfogadta az úszók igényét, hogy legyen uszoda, de a többség a Nagylaposon, egy új „hidegvizes” stranddal egybeépítve támogatta volna. Új uszodát mindenki akart, a mécses ott tört el, hogy a polgármester és barátai csak és kizárólag a belvárosban tudta elképzelni.)
Ringelhann SZDSZ-esként lett polgármester, majd Lokálpatriótaként folytatta, aztán az MDF jelöltje lett, végül az Orbán-féle Fidesz jelöltjeként bukott el az első direktben megválasztott ciklusa után. Azért Orbán-féle, mert előtte a Fidesz az egyik legmenőbb fiatalos liberális pártként volt jelen az egri politikában is. 1998-ra azonban 180 fokot fordult, Orbán megszállta, és lett, ami lett.
Szerencsére ezek olyan idők voltak, amikor a pártállás még igazából nem jelentett semmilyen tragikus belső elváltozást a politikusok lelkületében/agyában. Ringelhann Gyuri maradt az a kedves joviális gyerekorvos mentalitású polgár, aki volt, eltekintve az uszodai rögeszméjétől. Amikor a környezete ezt tudomásul vette és megígérték, hogy megkaphatja az uszodát (100%-os város által felvett hitelből!), akkor Habis László zavartalanul folytathatta azt, amihez a legjobban értett, hivatalnokoskodhatott. És ez a legjobb dolog, ami történhetett a várossal. (A Makovec-uszodát, majd Nagy Imrének és a szociknak kellett felépíteniük, a hitelt meg az utókornak visszafizetni. Gyanítható, hogy a bontási teher az unokákat sújtja majd.) Ahhoz, hogy megértsük, hogy ebben az időben miért volt Eger az egyik országos önkormányzati példakép, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem Ringelhann György miatt volt, hanem annak ellenére, hogy ő volt a polgármester.
Az első közgyűlés meghatározó figuráit az SZDSZ kérte fel azokból a közéletileg aktív polgárokból, akik a Kádár rendszerbeli Egerben számítottak, de nem kompromittálódtak az állampárttal való kapcsolatuk miatt. Dr. Gyurkó Péter, a kitűnő jogász és az SZDSZ frakciójának vezetőjének ajánlására-felkérésére egészen kivételes emberek vállalták a rendszerváltás első önkormányzatában a részvételt. Csakhogy ők csaknem kivétel nélkül egy etatista, tekintélyelvű rendszerben szocializálódnak, a demokrácia nekik túl macerás és elvont volt, nem beszélve annak „hatékonytalanságáról”. Az volt a hatalomgyakorlási élményük, hogy a dolgok akkor mennek jól, ha van egy rendes, elkötelezett vezető, aki tudja az irányt, a többiek pedig miután szigorúan belső, ám őszinte vitákban meg lettek győzve, követik. Végül persze ezek a szociokulturális feszültségek repesztették szét a magyarországi rendszerváltás ideáját. Mindezt megfejelte Tölgyessy Péter (SZDSZ) alkotmányjogász alkotmányos modellje, amely a torzított mandátumeloszlás révén a stabilitást helyezte a legitimáció elébe. Azaz, a kevésbé támogatott győztes aránytalanul nagy hatalmat kapott. Ezt az elvet tekerte Orbán egészen a győztes kompenzáció agyréméig. (És ez tette lehetővé az illiberális kleptokrácia elementáris zakóját.)
Egyszóval puccs ide, kihisztizett uszoda oda, a néhány szórakoztatóan debil képviselőtől eltekintve a párbeszéd a közügyekről nagyon is aktívan zajlott a hajnalig tartó közgyűléseken, a kocsmákban, sőt az akkor szép számban létező kuplerájokban is (hiszen ezek voltak reggelig nyitva). Hamar kiderült, hogy a többség (értsd „Lokálpatrióta frakció”) úgy képzeli a működést, ahogy egy felvilágosult uralkodó intézné a dolgokat. Jószándékkal, erőből. Ha Ringelhann megkapta az uszodáját, akkor másoknak is lehetnek ötleteik.
Félreértés ne essék, ezek az emberek mind kitűnő, jószándékú és művelt polgárok voltak. Így esett meg, hogy Láng András tanácsnok úr egy felnémeti tanteremfelújításból, mint a Költségvetési Bizottság elnöke szép lassan egy általánosiskola és gimnázium kombót építtetett, aminek aztán ő lett az igazgatója. A Pásztorvölgyi azóta is a város egyik büszkesége, a környék pedig nem alvó előváros lett, hanem megtelt élettel. Sipos Mihály tanácsnok és igazgató úr, a közgyűlés helyeslése közepette lenyúlta egy alapítványba a „Lila iskolát” és az ország egyik legjobb alapítványi iskoláját hozta létre. Várkonyi György tanácsnok úr, az Urbanisztikai bizottságból ült át a város vagyonkezelőjének vezérigazgatói székébe és igazi fenegyerekként élte ki értékmentő mániáit. Ha ő nincs, akkor a Rossz templomot, a Jókai utcai Raiffeisen bank épületét szétrohasztja az enyészet, de még a híres EGAL Klub kialakításának is ő volt a motorja. Számtalan apró-cseprőnek tűnő építészeti beavatkozást végzett el az Evat az irányítása alatt, nem ritkán persze a lakáskassza terhére, vagy más kreatív megoldásokkal, de általában a közösség érdekében. Neki az volt a „dilije”, hogy a város jól nézzen ki, a dolgok pedig működjenek észszerűen.
Lássuk be, hogy mekkora szerencséje a városnak, hogy elkötelezett város- és iskolaépítők használták ki a hatalmukat, hogy várost és iskolákat építsenek és nem egy stadionmániás falusi csatár élte ki a hatalmát Egerben. Na jó, egy uszoda-sérült azért becsúszott. Még a strand melegvizes medencéjét is szétverték, hogy ott is legyen egy 50 méteres fedhető „edző” medence az építkezés idejére. Közben Habis László és Estefán Géza jegyző gondoskodtak róla, hogy Eger működjön, a hivatal szellemi színvonala elfogadható maradjon.
Mai szemmel nézve az, hogy ezek az emberek nem vettek ki a közösből, hanem inkább rögeszméjüknek megfelelően raktak bele, a most elzavart elkorcsosult politikai elit tükrében persze nagyszerű dolognak látszik. Most 36 év távlatából persze az is látszik, hogy miért volt zsákutca az „Eger üdve a legfőbb törvény…” blabla. A rendszerük az uram-bátyám sógor-koma bizalomra épült és elutasította az intézményi garanciák, a joghatalom keretrendszerét csakúgy, mint a parlamentáris demokrácia (a többpártrendszer) pilléreit. Egy főhatalom legyen, de az rendes! A vitáknak addig van helyük, amíg meg nem születik a döntés, aki azután is kritizálja azt, az kerékkötő (demokratikus centralizmus)! Ezért aztán megalapították az Egri Lokálpatrióta Egyletet, ami nevével ellentétben nem civil szervezet volt, hanem egy helyi politikai párt. Várkonyi Györgyből „kapitány” lett és százráncú hacukákat adott kivénhedt hímekre, hogy ők majd „politikai tanácsadói” lesznek a polgármestereknek, mint egy páholy, és majd az ősiség jogán Fertálymestereknek nevezik magukat.
A dologról hamar kiderült, hogy inkább röhejes, mint hatékony. Az emberek nem gondoltak áhítattal a Lokálpatriótákra, a szavazólapon továbbra is a pártok nevét keresték. Megalakulásuk után akkorát buktak, mint az ólajtó. Elkezdtek gravitálni a hatalom felé, és mivel a Fidesz ideális gazdatestnek mutatkozott (szellemileg már akkor is zokni figurák kergették egymást a pártgyűléseken) könnyű volt meggyőzni Orbánt, hogy a „polgári” keresztény-nacionalista Magyarországot a Lokálpatrióták képviselik Egerben. Szegény Habis Lászlóból még Fideszes országgyűlési képviselőt is csináltak, akinek az a szégyen jutott, hogy saját ujjával kellet lerombolnia a köztársaságot. A Lokálpatrióták legalább háromszor verték szét a Fidesz helyi szervezetét (teljes joggal, mert állandóan fel akart törni a talajvíz), hogy megmentőként aztán színre léphessenek. Ez ciklusokon át sikerült, de Pajtók Gábor bukásával alighanem az egri Lokálpatróta Egylet rendszerváltás óta tartó története is a végéhez közeledik. A Fertálymesterek már csak azzal kerülnek be a hírekbe, hogy kettőskereszteket állítanak oda, ahova inkább körforgalom kellene. A körforgalomba pedig a város legmókásabb Cilinderes Miska-kancsó szobrát faragtatták. Már csak maguknak akarnak emléket állítani.
Ebbe a végjátékba illeszkedik szegény Ringelhann György reanimálása is házfalon, domborművön. Pedig pont ő volt a legnagyobb senki ebben a történetben. A rendszerváltás egri politikusai között minden kritika ellenére kitűnő figurákat találunk, akik valóban méltók lehetnek az utókor figyelmére. Láng Andrásról a Pásztorvölgyiben teljes joggal lehet úgy megemlékezni, mint aki iskola-alapító volt, Sipos Mihály szintén. Várkonyi György elkötelezett városvédő-lokálpatriótaként szintén maradandót alkotott, csakúgy, mint Gyurkó Péter, akinek köszönhetjük, hogy Egernek Alapokmánya van és nem Szervezeti és Működési Szabályzata. Irlanda Dezső tanár úr, Kalmár Péter a józan ész következetes képviselői voltak, míg Farkas Zsuzsanna, ifjabb és idősebb Révész Tamás, Kovács (Kova) Attila (Ők voltak a Fidesz frakció!) mindig az igazságot keresték.
És talán a legnagyobb hatása a város életét lényegében cca. 30 évig meghatározó Habis Lászlónak volt, aki bebizonyította, hogy szürke hivatalnoknak lenni mekkora menőség, és persze sajnos arra is bizonyítékul szolgált, hogy a dolgok működésben tartásának a vágya nem párosulhat a hatalomhoz való dörgölőzés elvtelenségével, mert a totális hatalom totálisan megront. Így aztán a jelenkor teljes joggal zavarta el Habis László polgármester urat, de talán abban reménykedhet, hogy az utókor egy kicsit igazságosabban ítéli meg majd regnálását.
Akik most Ringelhann sóvárgást mutatnak, azok hamis nosztalgiát akarnak kelteni, lenézik az utókort és piedesztálra akarják emelni azt az elvtelenséget, ami az orbáni zsarnokság totális bukásához vezetett. Tény, hogy Ringelhann György mai politikus-mércével mérve rendes ember volt, és ha létezik vitathatatlan erénye a mai akarnokokkal szemben az az, hogy miután gyerekesen kihisztizte az uszodáját, lényegében engedte, hogy a felelősen gondolkodó hivatalnok, városvezetők tegyék a dolgukat.
Na, ez ma már elég rendhagyónak tűnik, de semmi esetre sem teszi példaképpé.
Nos, rá nem mondok semmit, mert magam is úgy gondolom, hogy Ringelhann György egy kedves, jópofa ember volt, kitűnő gyerekorvos. Politikusnak pedig csapnivaló, kártékony figurája a helyi rendszerváltásnak. Még azt is megkockáztatom, hogy ellentétben a most kiboruló senkikkel szemben ő legalább nem tudatosan volt kártékony, hanem a korszellem által vezérelve. Ez nem hiba volt, hanem mentség nélküli bűn. Pontosan ebben rejlik a Ringelhann György (és persze a konzervatív polgárság) kártevése, hogy a rendszerváltás utáni Eger első polgármestereként a legrosszabb példát mutatta annak a Magyarországnak, amely rendre elbukta a nyugatosodásért vívott forradalmait, és most éppen 2026. április 12-én futott neki annak, hogy a jobbik énjét egy kicsit a víz felett tartsa. A törékeny demokráciát nem, hogy nem óvta, népszerűsítette, hanem lejáratta, hiteltelenítette. A „Most mi jövünk!” gátlástalansága és szemérmetlensége menetrendszerűen érkezett 1990-ben is, amikor a hatalmat szerzett új elit pillanatok alatt a közérdek jelmezében árulta el a rendszerváltást és használta ki hatalmát a saját uram-bátyám, sógor-koma érdekei mentén. Az első szabadon választott polgármesternek és baráti körének egy ügye volt, hogy uszodát építsenek maguknak.
A rendszerváltás vámszedője
„Politikai hullából politikai zombi” – Ezért perelt be a 90-es években, mert ez írtam róla a Heves Megyei Nap hasábjain. (Érdemes beleolvasni. Azoknak meg kiváltképp, akik szerint most meggyalázom Ringelhann emlékét, hiszen gyaláztam én már 28 évvel ezelőtt is.)
Ringelhann György a Szabad Demokraták Szövetségének színeiben lett képviselő, és az SZDSZ frakció választotta polgármesterré, mert akkor még nem a nép választott polgármestert. A rendszerváltás esetlensége, a kapitalizmus könyörtelensége és az új politikai elit naivsága hamar megingatta a parlamentáris demokráciába vetett hitet. A pártokba vetett bizalom csökkeni kezdett az átalakulás brutalitása miatt, és azért, mert a társadalom felé egy veszekedő, alkudozó, politizáló, azaz gyanús társaságnak tűntek. Azok is voltak, de senki nem volt képes elmagyarázni, hogy az miért jó, hogy helyettünk a pártok veszekednek a parlementben, egyszerűen azért, hogy ne nekünk kelljen egymásnak esni az utcán. (Igen, amikor az orbáni zsarnokság alatt, a kádári langymelegben a parlamenti ülések unalmasak voltak, az volt a rossz, most meg hogy zajlik a purparlé, az meg a jó.)
Amint kiderült, hogy a pártok még embrionális állapotban vannak, Ringelhann György és sok más, pártok által jelölt képviselő 1991-ben végrehajtották a lokálpatrióta puccsot, magukhoz ragadták a hatalmat, felrúgva a rendszerváltás programját. Mindegyikük saját homokozót akart, mint az egykori párttitkárok. A polgármester együgyű lett, neki és vízilabdás haveri körének egyetlen ügye volt, hogy legyen uszodájuk, mert fiatalságukat a „bárányban” töltötték és nem akarták elhinni, hogy ha most hatalmon vannak, akkor miért ne lehetne egy szuper luxus belvárosi uszijuk. Ringelhann hisztérikusan követelte az uszodáját. Titokban rendelt Makovecz Imrétől terveket, gondolván, hogy egy ekkora építész műve majd zöld utat kap. Sokáig mégis ellenálltak még saját frakciótársai is a józan ész nevében, és ez csak akkor tört meg, amikor Habis László átállt, és támogatni kezdte a vízzel töltött Makovecz-féle fakatedrálist.
Kellet az uszoda, kellett a hatalom
Ringelhann György és a „pólós lobby” minden hatalomesélyes formációt kipróbált, hogy a közösség építsen nekik uszodát, ráadásul ott, ahol ők akarták, a belváros kellős közepén. (Érdekesség, hogy Várkonyi György, az Urbanisztikai Bizottság elnöke, Ringelhann frakcióvezetője is „agyrémnek” tartotta, hogy bezsúfoljunk egy 50 méteres versenyuszodát a Bárány mellé. A közgyűlés elfogadta az úszók igényét, hogy legyen uszoda, de a többség a Nagylaposon, egy új „hidegvizes” stranddal egybeépítve támogatta volna. Új uszodát mindenki akart, a mécses ott tört el, hogy a polgármester és barátai csak és kizárólag a belvárosban tudta elképzelni.)
Pártról pártra
Ringelhann SZDSZ-esként lett polgármester, majd Lokálpatriótaként folytatta, aztán az MDF jelöltje lett, végül az Orbán-féle Fidesz jelöltjeként bukott el az első direktben megválasztott ciklusa után. Azért Orbán-féle, mert előtte a Fidesz az egyik legmenőbb fiatalos liberális pártként volt jelen az egri politikában is. 1998-ra azonban 180 fokot fordult, Orbán megszállta, és lett, ami lett.
Szerencsére ezek olyan idők voltak, amikor a pártállás még igazából nem jelentett semmilyen tragikus belső elváltozást a politikusok lelkületében/agyában. Ringelhann Gyuri maradt az a kedves joviális gyerekorvos mentalitású polgár, aki volt, eltekintve az uszodai rögeszméjétől. Amikor a környezete ezt tudomásul vette és megígérték, hogy megkaphatja az uszodát (100%-os város által felvett hitelből!), akkor Habis László zavartalanul folytathatta azt, amihez a legjobban értett, hivatalnokoskodhatott. És ez a legjobb dolog, ami történhetett a várossal. (A Makovec-uszodát, majd Nagy Imrének és a szociknak kellett felépíteniük, a hitelt meg az utókornak visszafizetni. Gyanítható, hogy a bontási teher az unokákat sújtja majd.) Ahhoz, hogy megértsük, hogy ebben az időben miért volt Eger az egyik országos önkormányzati példakép, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem Ringelhann György miatt volt, hanem annak ellenére, hogy ő volt a polgármester.
A felvilágosult abszolutizmus
Az első közgyűlés meghatározó figuráit az SZDSZ kérte fel azokból a közéletileg aktív polgárokból, akik a Kádár rendszerbeli Egerben számítottak, de nem kompromittálódtak az állampárttal való kapcsolatuk miatt. Dr. Gyurkó Péter, a kitűnő jogász és az SZDSZ frakciójának vezetőjének ajánlására-felkérésére egészen kivételes emberek vállalták a rendszerváltás első önkormányzatában a részvételt. Csakhogy ők csaknem kivétel nélkül egy etatista, tekintélyelvű rendszerben szocializálódnak, a demokrácia nekik túl macerás és elvont volt, nem beszélve annak „hatékonytalanságáról”. Az volt a hatalomgyakorlási élményük, hogy a dolgok akkor mennek jól, ha van egy rendes, elkötelezett vezető, aki tudja az irányt, a többiek pedig miután szigorúan belső, ám őszinte vitákban meg lettek győzve, követik. Végül persze ezek a szociokulturális feszültségek repesztették szét a magyarországi rendszerváltás ideáját. Mindezt megfejelte Tölgyessy Péter (SZDSZ) alkotmányjogász alkotmányos modellje, amely a torzított mandátumeloszlás révén a stabilitást helyezte a legitimáció elébe. Azaz, a kevésbé támogatott győztes aránytalanul nagy hatalmat kapott. Ezt az elvet tekerte Orbán egészen a győztes kompenzáció agyréméig. (És ez tette lehetővé az illiberális kleptokrácia elementáris zakóját.)
Egyszóval puccs ide, kihisztizett uszoda oda, a néhány szórakoztatóan debil képviselőtől eltekintve a párbeszéd a közügyekről nagyon is aktívan zajlott a hajnalig tartó közgyűléseken, a kocsmákban, sőt az akkor szép számban létező kuplerájokban is (hiszen ezek voltak reggelig nyitva). Hamar kiderült, hogy a többség (értsd „Lokálpatrióta frakció”) úgy képzeli a működést, ahogy egy felvilágosult uralkodó intézné a dolgokat. Jószándékkal, erőből. Ha Ringelhann megkapta az uszodáját, akkor másoknak is lehetnek ötleteik.
Az elit mániái
Félreértés ne essék, ezek az emberek mind kitűnő, jószándékú és művelt polgárok voltak. Így esett meg, hogy Láng András tanácsnok úr egy felnémeti tanteremfelújításból, mint a Költségvetési Bizottság elnöke szép lassan egy általánosiskola és gimnázium kombót építtetett, aminek aztán ő lett az igazgatója. A Pásztorvölgyi azóta is a város egyik büszkesége, a környék pedig nem alvó előváros lett, hanem megtelt élettel. Sipos Mihály tanácsnok és igazgató úr, a közgyűlés helyeslése közepette lenyúlta egy alapítványba a „Lila iskolát” és az ország egyik legjobb alapítványi iskoláját hozta létre. Várkonyi György tanácsnok úr, az Urbanisztikai bizottságból ült át a város vagyonkezelőjének vezérigazgatói székébe és igazi fenegyerekként élte ki értékmentő mániáit. Ha ő nincs, akkor a Rossz templomot, a Jókai utcai Raiffeisen bank épületét szétrohasztja az enyészet, de még a híres EGAL Klub kialakításának is ő volt a motorja. Számtalan apró-cseprőnek tűnő építészeti beavatkozást végzett el az Evat az irányítása alatt, nem ritkán persze a lakáskassza terhére, vagy más kreatív megoldásokkal, de általában a közösség érdekében. Neki az volt a „dilije”, hogy a város jól nézzen ki, a dolgok pedig működjenek észszerűen.
Lássuk be, hogy mekkora szerencséje a városnak, hogy elkötelezett város- és iskolaépítők használták ki a hatalmukat, hogy várost és iskolákat építsenek és nem egy stadionmániás falusi csatár élte ki a hatalmát Egerben. Na jó, egy uszoda-sérült azért becsúszott. Még a strand melegvizes medencéjét is szétverték, hogy ott is legyen egy 50 méteres fedhető „edző” medence az építkezés idejére. Közben Habis László és Estefán Géza jegyző gondoskodtak róla, hogy Eger működjön, a hivatal szellemi színvonala elfogadható maradjon.
A lokálpatrióták bukása
Mai szemmel nézve az, hogy ezek az emberek nem vettek ki a közösből, hanem inkább rögeszméjüknek megfelelően raktak bele, a most elzavart elkorcsosult politikai elit tükrében persze nagyszerű dolognak látszik. Most 36 év távlatából persze az is látszik, hogy miért volt zsákutca az „Eger üdve a legfőbb törvény…” blabla. A rendszerük az uram-bátyám sógor-koma bizalomra épült és elutasította az intézményi garanciák, a joghatalom keretrendszerét csakúgy, mint a parlamentáris demokrácia (a többpártrendszer) pilléreit. Egy főhatalom legyen, de az rendes! A vitáknak addig van helyük, amíg meg nem születik a döntés, aki azután is kritizálja azt, az kerékkötő (demokratikus centralizmus)! Ezért aztán megalapították az Egri Lokálpatrióta Egyletet, ami nevével ellentétben nem civil szervezet volt, hanem egy helyi politikai párt. Várkonyi Györgyből „kapitány” lett és százráncú hacukákat adott kivénhedt hímekre, hogy ők majd „politikai tanácsadói” lesznek a polgármestereknek, mint egy páholy, és majd az ősiség jogán Fertálymestereknek nevezik magukat.
A dologról hamar kiderült, hogy inkább röhejes, mint hatékony. Az emberek nem gondoltak áhítattal a Lokálpatriótákra, a szavazólapon továbbra is a pártok nevét keresték. Megalakulásuk után akkorát buktak, mint az ólajtó. Elkezdtek gravitálni a hatalom felé, és mivel a Fidesz ideális gazdatestnek mutatkozott (szellemileg már akkor is zokni figurák kergették egymást a pártgyűléseken) könnyű volt meggyőzni Orbánt, hogy a „polgári” keresztény-nacionalista Magyarországot a Lokálpatrióták képviselik Egerben. Szegény Habis Lászlóból még Fideszes országgyűlési képviselőt is csináltak, akinek az a szégyen jutott, hogy saját ujjával kellet lerombolnia a köztársaságot. A Lokálpatrióták legalább háromszor verték szét a Fidesz helyi szervezetét (teljes joggal, mert állandóan fel akart törni a talajvíz), hogy megmentőként aztán színre léphessenek. Ez ciklusokon át sikerült, de Pajtók Gábor bukásával alighanem az egri Lokálpatróta Egylet rendszerváltás óta tartó története is a végéhez közeledik. A Fertálymesterek már csak azzal kerülnek be a hírekbe, hogy kettőskereszteket állítanak oda, ahova inkább körforgalom kellene. A körforgalomba pedig a város legmókásabb Cilinderes Miska-kancsó szobrát faragtatták. Már csak maguknak akarnak emléket állítani.
Ebbe a végjátékba illeszkedik szegény Ringelhann György reanimálása is házfalon, domborművön. Pedig pont ő volt a legnagyobb senki ebben a történetben. A rendszerváltás egri politikusai között minden kritika ellenére kitűnő figurákat találunk, akik valóban méltók lehetnek az utókor figyelmére. Láng Andrásról a Pásztorvölgyiben teljes joggal lehet úgy megemlékezni, mint aki iskola-alapító volt, Sipos Mihály szintén. Várkonyi György elkötelezett városvédő-lokálpatriótaként szintén maradandót alkotott, csakúgy, mint Gyurkó Péter, akinek köszönhetjük, hogy Egernek Alapokmánya van és nem Szervezeti és Működési Szabályzata. Irlanda Dezső tanár úr, Kalmár Péter a józan ész következetes képviselői voltak, míg Farkas Zsuzsanna, ifjabb és idősebb Révész Tamás, Kovács (Kova) Attila (Ők voltak a Fidesz frakció!) mindig az igazságot keresték.
És talán a legnagyobb hatása a város életét lényegében cca. 30 évig meghatározó Habis Lászlónak volt, aki bebizonyította, hogy szürke hivatalnoknak lenni mekkora menőség, és persze sajnos arra is bizonyítékul szolgált, hogy a dolgok működésben tartásának a vágya nem párosulhat a hatalomhoz való dörgölőzés elvtelenségével, mert a totális hatalom totálisan megront. Így aztán a jelenkor teljes joggal zavarta el Habis László polgármester urat, de talán abban reménykedhet, hogy az utókor egy kicsit igazságosabban ítéli meg majd regnálását.
Akik most Ringelhann sóvárgást mutatnak, azok hamis nosztalgiát akarnak kelteni, lenézik az utókort és piedesztálra akarják emelni azt az elvtelenséget, ami az orbáni zsarnokság totális bukásához vezetett. Tény, hogy Ringelhann György mai politikus-mércével mérve rendes ember volt, és ha létezik vitathatatlan erénye a mai akarnokokkal szemben az az, hogy miután gyerekesen kihisztizte az uszodáját, lényegében engedte, hogy a felelősen gondolkodó hivatalnok, városvezetők tegyék a dolgukat.
Na, ez ma már elég rendhagyónak tűnik, de semmi esetre sem teszi példaképpé.
