A városi tévével még mókolnak, a Hírlap már a levesben
2026.06.18.10:32
Az elmúlt napok híre, hogy zárt ülésen kirúgták az Egri Városi Televízió igazgatóját, valamint azonnali hatállyal megszűnt az egyetlen nyomtatott helyi újság, a Heves Megyei Hírlap. Mindkét médium, bár különböző intenzitással, a hatalom szócsöveiként funkcionált az utóbbi években. A Hírlap az orbáni propaganda mocskát ontotta, a tévé pedig igyekezett kedvében járni az aktuális városvezetéseknek. A Hírlap sorsa beteljesült, a tévét még százmilliós büdzsével életben kívánják tartani, mert továbbra is az a hatalom kényszerképzete, hogy „sajtóra van szüksége”. Mert Ő jót akar, csak hát nem mindig tudja elmondani a zembereknek, mert elnyom mindent a „mindenszarizmus”, a gonosz közösségimédiás kritikai hang.
Ideje van a filmszakadásnak
A megoldás pedig egyszerű és kézenfekvő. Az Egri Városi Televíziónak vége. Egyszerűen eljárt felette az idő. Be kell zárni. A ráfordított összeg töredékéből pedig egy hatékony, informatív, semleges városi médiastruktúrát kell kialakítani, integrálva a civil újságírás forrásaival, illetve a helytörténet audiovizuális dokumentálását kell megoldani.
De hogyan?
Ez hosszú lesz. Aki unja a történelmi összefüggésekben való bolyongást, lapozzon. Fontos, hogy nem kell feltalálni a meleg vizet.
A városi televíziókat még az MSZMP hozta létre, a városi tanácsokat utasítva, hogy a kornak megfelelő propagandamédiumot teremtsenek. Így eshetett meg, hogy 1987-ben egy rendelettel Egerben is megalakult a városi televízió.
A televíziózás ebben az időben technikailag elég kezdetleges, viszont baromi drága mulatság volt. U-matic rendszerekkel, nagy kazettákra, nagyon drága alapanyagokkal történt a rögzítés. A stúdió pedig konkrétan az Ifjúsági Garzonház szeméttárolójából lett kialakítva.
Egerben az első televíziós vezető Jónás Zoltán lett, aki a dologban nem annyira a politikai propaganda lehetőségét látta, inkább a város kulturális eseményeinek rögzítését és eljuttatását tűzte ki célul.
Ez az az időszak, amikor vadkapitalista módon elkezdett terjedni a kábeltelevíziózás. Különböző Gelka-szervizek vezetői bekopogtattak az emberekhez, hogy behúznának hozzájuk kábeleket, fizesse ki a hálózatfejlesztési díjat, és akkor náluk is lesz műhold. Az emberek lényegében kifizették azt a hálózatot, amelynek utána a használatáért még havi díjat is szedtek tőlük. Cserébe viszont megjelent a CNN, a sportcsatornák, az MTV, a külföldi mozicsatornák, az éjszakai pornóról nem is beszélve.
Ezeken a kábelcsatornákon kaptak helyet a városi televíziók is. A televíziózás egyik fénykoráról beszélünk. Az országos kereskedelmi adók (TV2, RTL) majd csak 1997-ben indulnak, ám az állami tévében olyan közéleti magazinműsorok mentek, mint a reggeli Napkelte vagy az Ablak, amelyek igazi televíziós sztárokat termeltek ki. Ők lettek a mérce. Minden helyi televíziós hozzájuk akart hasonlítani. Olyanok akartak lenni, mint Déri János, Horváth János, Bálint Gyuri bácsi, Feledy Péter és a többiek. A lelkesedés megvolt, a pénz és a tudás már kevésbé.
Aztán 1994-ben néhány városi televíziós megalakította a TV7-et, a város első és egyetlen magántelevízióját, amely csak és kizárólag piaci alapokon működött. Programját a helyi sportesemények közvetítése mellett magazinműsorok és napi híradó jelentette, és persze a kor elmaradhatatlan csatornatölteléke, a képújság. A TV7-hez az akkor hirtelen meggazdagodó, a rendszerváltás nyerteseinek nevezhető vállalkozókat nyert meg támogatóul mind Egerben, mind a városhatáron kívül. Motorja Nagy Attila volt, aki gyakorlatilag egymaga honosította meg a városban a televíziós kultúrát, és lényegében – kis jóindulattal szemlélve – a mai napig az általa lefektetett alapok mentén működik a városi televízió. Aztán Nagy Attila megpályázta a városi televízió vezetését és feltette a Helyi Televíziók Közösségének térképére Egert. Akkoriban a városban nem történhetett semmi fontos dolog, amin a VTV Eger stábja ne lett volna ott. Ezek az anyagok a város rendszerváltás utáni helytörténetének legfontosabb dokumentumai lennének, ha maradéktalanul megmaradtak volna. Ugyan Nagy Attila megpróbált archívumot készíteni S-VHS kazettákra, archiválni a fontos anyagokat, azonban a pénzszűke és az alapanyagok hiánya sokszor azt eredményezte, hogy az archívumra kellett rögzíteni az új anyagokat. Nem beszélve arról, hogy ezeknek az archívumoknak a kezelése később kaotikus és mostoha volt. A Bródy Sándor Könyvtár áldozatos munkájának köszönhetően néhány fontos anyag így is megmaradt az utókornak.
A televíziózás ebben az időben technikailag elég kezdetleges, viszont baromi drága mulatság volt. U-matic rendszerekkel, nagy kazettákra, nagyon drága alapanyagokkal történt a rögzítés. A stúdió pedig konkrétan az Ifjúsági Garzonház szeméttárolójából lett kialakítva.
Egerben az első televíziós vezető Jónás Zoltán lett, aki a dologban nem annyira a politikai propaganda lehetőségét látta, inkább a város kulturális eseményeinek rögzítését és eljuttatását tűzte ki célul.
Ez az az időszak, amikor vadkapitalista módon elkezdett terjedni a kábeltelevíziózás. Különböző Gelka-szervizek vezetői bekopogtattak az emberekhez, hogy behúznának hozzájuk kábeleket, fizesse ki a hálózatfejlesztési díjat, és akkor náluk is lesz műhold. Az emberek lényegében kifizették azt a hálózatot, amelynek utána a használatáért még havi díjat is szedtek tőlük. Cserébe viszont megjelent a CNN, a sportcsatornák, az MTV, a külföldi mozicsatornák, az éjszakai pornóról nem is beszélve.
Ezeken a kábelcsatornákon kaptak helyet a városi televíziók is. A televíziózás egyik fénykoráról beszélünk. Az országos kereskedelmi adók (TV2, RTL) majd csak 1997-ben indulnak, ám az állami tévében olyan közéleti magazinműsorok mentek, mint a reggeli Napkelte vagy az Ablak, amelyek igazi televíziós sztárokat termeltek ki. Ők lettek a mérce. Minden helyi televíziós hozzájuk akart hasonlítani. Olyanok akartak lenni, mint Déri János, Horváth János, Bálint Gyuri bácsi, Feledy Péter és a többiek. A lelkesedés megvolt, a pénz és a tudás már kevésbé.
Aztán 1994-ben néhány városi televíziós megalakította a TV7-et, a város első és egyetlen magántelevízióját, amely csak és kizárólag piaci alapokon működött. Programját a helyi sportesemények közvetítése mellett magazinműsorok és napi híradó jelentette, és persze a kor elmaradhatatlan csatornatölteléke, a képújság. A TV7-hez az akkor hirtelen meggazdagodó, a rendszerváltás nyerteseinek nevezhető vállalkozókat nyert meg támogatóul mind Egerben, mind a városhatáron kívül. Motorja Nagy Attila volt, aki gyakorlatilag egymaga honosította meg a városban a televíziós kultúrát, és lényegében – kis jóindulattal szemlélve – a mai napig az általa lefektetett alapok mentén működik a városi televízió. Aztán Nagy Attila megpályázta a városi televízió vezetését és feltette a Helyi Televíziók Közösségének térképére Egert. Akkoriban a városban nem történhetett semmi fontos dolog, amin a VTV Eger stábja ne lett volna ott. Ezek az anyagok a város rendszerváltás utáni helytörténetének legfontosabb dokumentumai lennének, ha maradéktalanul megmaradtak volna. Ugyan Nagy Attila megpróbált archívumot készíteni S-VHS kazettákra, archiválni a fontos anyagokat, azonban a pénzszűke és az alapanyagok hiánya sokszor azt eredményezte, hogy az archívumra kellett rögzíteni az új anyagokat. Nem beszélve arról, hogy ezeknek az archívumoknak a kezelése később kaotikus és mostoha volt. A Bródy Sándor Könyvtár áldozatos munkájának köszönhetően néhány fontos anyag így is megmaradt az utókornak.
Ennyi év távlatából már világosan látszik, hogy az Egri Városi Televízió sem a propaganda funkcióját, sem a tájékoztatási funkcióját nem volt képes beteljesíteni (pusztába kiáltott szó volt), viszont a város krónikása, a helytörténet legfontosabb forrása lett. Itt mutatkoztak be a város életét meghatározó politikusok, művészek, közösségek, de szalagra kerültek a percemberkék agymenésein kívül – az országban talán elsőként – a városi közgyűlések közvetítései is. Mára világos, hogy mire lehet jó és mire alkalmatlan a városi televízió.
De akkor tényleg hogyan tovább?
Most, hogy az orbáni propagandagyárak összeomlottak és kiderült, hogy az egész tákolmány aljas figurák hatalomtechnikai csipoláskodása volt csupán, maradt nekünk a felperzselt föld a média helyén. Ezt persze azonnal belakni próbálják a disztópikus Mad Max-világ figurái, de a demokratikus Eger nélkülözhetetlen kelléke, a szabad, semleges sajtó csak csírájában van jelen.
A magára maradt fideszes városvezetés előtt két út áll. Az egyik, hogy végrehajtja Orbán Viktor, a bukott miniszterelnök és a reanimált pártelnök utasítását, hogy fogukban tartva vigyék át a nemzeti-keresztény maszlagot a szebb jövőbe és legyenek mentsvárai, bujtatói és ápolói ennek a beteges gondolatnak, vagy a hisztis zsarnok bukását kihasználva elkezdenek egy demokratikus, kedves, európai Egert fabrikálni. Mindkét változatra vannak jelek.
Első lépésként a valódi nyilvánosság megteremtése lenne a legfontosabb. Ma lényegében semmilyen hiteles hírforrás nem létezik a városban. Amik vannak:
Független, ám erőforráshiányos portálok (Egri Ügyek, Egri Szín…), amelyek eszközök nélkül képtelenek betölteni ezt a funkciót, ezért kénytelenek a kirívó visszásságokra koncentrálva watchdog-szerepbe kényszerülni.
A Fidesz-média törmelékei, amelyek dörgölőznek a helyi hatalomhoz és felajánlkoznak propagandistának, verőlegénynek és minden olyan aljadék melóra, amit az előző rendszerben végeztek.
Bozótharcosok. Jó részük a póráz nélkül maradt propagandisták, akik a Facebookon tolják rutinból a gyűlöletet, trollkodnak és élik ki frusztrációjukat. Csak azért lehetnek tényezők, mert nincs olyan hiteles hírforrás, ami érdektelenné tenné őket, és visszanyomná őket abba a buborékba, ahová valók.
Szélsőséges arcok vérgőzös baromkodásai, mániáik számonkérése a normális embereken. Suttyócsoportok összeesküvés- és álhírbarlangjai. Na jó, ez velejárója a liberális demokráciának. Futóbolondok rulez! Nem kell bemenni olyan színházba, ahol abuzálják a nézőt, és akkor minden rendben van, ha a négy fal között csinálják.
Közszereplők magyarpéterkedései. Magyar Péter úgy szántotta fel a nyilvánosságot, hogy egymaga lenyomta a Fidesz teljes szétrohadt agitprop gépezetét. Pedig abban olyan nagyágyú digitális harcosok voltak, mint pl. Egerben a besorozott egyetemi rektorasszony és megannyi NER-kegyenc, akiket kiküldtek az esőbe trágyát lapátolni. Aztán lett, ami lett. Ebből sokan levonták a következtetést, hogy nem csapatban kell gólt rúgni, hanem szólózni érdemes. A csapat csak lehúz.
Vágner Ákos polgármester például arcélt villantott, amikor lassan több kommunikációs unterman mozgatja őt a nyilvánosságban, mint ahány újságíró dolgozik a városban. Leplezetlenül nem bízik az általa kontrollált „hivatalos” médiumok, pl. a városi tévé hatékonyságában. De Domán Dániel (ellenzék) is inkább a kezébe vette a kommunikációt, és egyszemélyes nyilvánosságként teszi közzé a narratíváit, mert más platformja nemigen létezik. Pál György (ellenzék) short-videókban nyomul. És így tovább...
A közszereplőkön kívül a kulturális élet szereplői, intézményei is kénytelenek a közösségi média rapszodikus algoritmusára bízni a kommunikációjukat, mert nem létezik ma Egerben nagy elérésű, hiteles médiaplatform.
Soha ennyien nem olvastak és írtak újságot
Amióta ezt a cikket olvassa a nyájas olvasó, Egerben több tucat hírt publikáltak, és több ezren olvasták azokat. Ezek nagy része persze olyan, hogy „itt ülök a dugóban”, „találtunk egy kulcsot”, „hogy merték levágni a füvet?!”, „Miért nem vágják már le a füvet?!” stb. És vannak nagyon is komoly közírói teljesítmények, amikor egy-egy egri értekezik a közügyeinkről, a kulturális történésekről stb. Ezek jó része is beleszorul az algoritmus buborékába.
A helyi sajtó jövője
A nyomtatott lapok nagy része a vonósnégyesek, az opera, a könyvek és a súlylökés sorsára jut. A közönségnek csupán egy szűk elitje kíváncsi rá, ám a társadalom azt gondolja, hogy ezek olyan értékek, amelyeket meg kell mentenie, ezért közpénzből eltartja őket. Nemsokára a nyomtatott lapokat csupán a szellemi elit fogja olvasni. Ebből aztán az következik, hogy pl. a Heves Megyei Hírlap feltámasztása is illuzórikus. A Fidesz csak előrehozta a pusztulást pár évtizeddel, de a média paradigmaváltása sokkal mélyebb folyamatok eredménye.
A helyi sajtó útkeresése világtendencia. Sok helyen a „civil újságírás” közösségi fazonírozásában látják a megoldást. Alighanem Egerben is ez lenne a járható út. A városi médiaközpont lehetne az a semleges egység (nem intézmény, nem városi cég, inkább alapítvány, amibe a politikának beleszólása nem, de garantált finanszírozási kötelezettsége lenne), ami összefogja és ellátja a sajtófeladatokat, a „közszolgálati média” funkcióját, a civil újságírás koordinálását. Ő szerkeszthetné a városi portált, ami Eger kiegyensúlyozott sajtója lehetne, függetlenségét szakmai kuratórium biztosítaná. Nincs ebben semmi újdonság, csupán a hatalomnak kellene lemondania egy-két vélt előnyről, amelyekről pont mostanság derült ki, hogy délibábok.
A néhai Városi Televízió lehetne ennek a bázisa, lehetne az egyetem médiaszakosainak a gyakorlóterepe, a helyi civil újságírás mentorközpontja és annak a szerkesztőségnek a székhelye, amely ellátja a közszolgálati portál „kapuőri” funkcióit.
A médiaközpont helytörténeti-dokumentációs funkcióját a könyvtár alá rendelve lehetne megvalósítani. A közgyűlések közvetítései, a portréinterjúk, az eseményrögzítés, egy heti magazin összeállítása a portál számára mind ezt a célt szolgálhatná, hogy az audiovizuális emlékezet megmaradjon.
Ceterum censeo, az egri városi televíziónak jelenlegi formájában vége. Az átalakítás, a hatalomtól való függetlenítés elodázhatatlan. Minden más út csak arra lenne bizonyíték, hogy Eger egy kis spéttel, de tovább halad a szellemi szakadékba vezető orbáni úton. Ha a polgármester azt gondolja, hogy ebbe a médiavákuumba most neki kellene benyomulnia, akkor hiába veszi magát körbe a város legjobb sajtósaival, a végeredmény kiszámítható. A jó sajtósok nem fognak egybites propagandát tolni, tehát a politikai nyereség elhanyagolható, ha meg azt tolják, akkor a Fideszen edzett nép fogja körberöhögni, a politikai bukás meg garantált.
Marad az önkorlátozás. Jobb, ha Kalmár Péter, az első szabad közgyűlés kitűnő képviselőjének örök bonmot-ja lebeg a hatalom szeme előtt, mint az „Eger üdve” bullshit: „A hatalom önkorlátozása, nem az ön korlátozása.”
