Kitartanak a kórházvédők
2008.07.15.00:00
A kórházvédők tájékoztatóján Szabó Pál elmondta, a XXI. századhoz méltatlan eszközökkel és stílussal akar egy tőkés cég bérfoglalást végrehajtani városunkban.
Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta, július 1-jén a Dobó téren bejelentették, hogy győztek a HospInvest Zrt.-vel szemben. Az elnök asszony hozzátette, a cég több pontban is megszegte a szerződést, ezért felszólította Sós Tamást, azonnal bontsa fel a HospInvest-tel kötött megállapodást. Amenyibben ennek nem tesz eleget, megteszik a szükséges lépéseket. Dr. Mánya Kristóf kiemelte, a cég részéről elhangzanak számok arra vonatkozóan, hogy hányan írták már alá az általuk kínált munkaszerződést. Tudomásuk van arról, hogy ezek az emberek, nem a kórház aktív dolgozói, hanem gyesen, külföldön lévő kollégáik. Hozzátette, az intézményben dolgozó 32 főorvos közül 6-7 írta alá a szerződést. A többieknek még 1-2 nap áll rendelkezésükre. A kórházvédők által kiadott Kórházvédő kiáltás című körlevelükben megfogalmazzák, hogy a HospInvest Zrt. ellentmondást nem tűrő megjelenése, működési stílusa, szóhasználata, arroganciája a félelemkeltés összes jegyét magán viselte. A dolgozókat félelemkeltő kórházellenőriztetési akcióval próbálják jobb belátásra bírni, mely a fasiszta és kommunista módszerekhez hasonlítható.