„A színház él…” - hangsúlyozta Szeleczki János alpolgármester köszöntőjében.  Az alpolgármester a Líceum udvarán rendezett Agria Nyári Játékok nyítóelőadásán kiemelte a színjátszás jelentőségét, Eger idegenforgalmi- és kulturális életében betöltött szerepét, és méltatta a szervezők érdemeit.
A „Nyári Játékok” kínálatát böngészve rögtön az a kérdés fogalmazódik meg, hogy vajon mit jelent Don Quijote örökérvényű története, erkölcsi, lelki tisztaságot hirdető példázata a feszültségektől és állandó kulturális ingerektől terhes mai világban. Az idei produkciók között talán ez a legemblematikusabb mű, és nem tudjuk, hogy szórakozni, vagy elmélyülni akarunk. A nyár kellős közepén, talán mindkettő jól jön, s ehhez idézzük meg a dicső ábrándokat. A színpadi mű kerettörténete, a Sevillában börtönbe vetett Cervantes, a „becsületes adószedő” szánandó sztorija, ami az idő és a felvonás előrehaladtával, a búsképű lovag szívfacsaró históriájává fajul.
 

A zenés változat stilizálja az amúgy is groteszk, ma már mesébe illő karaktereket, megkettőzi, sőt megháromszorozza a szerepeket, hiszen a tolvajok, gyilkosok, szajhák színészek lesznek. Az inkvizíció pincebörtönében átlényegülnek szerepekké, így lesz Cervantesből adószedőből író, aztán Alonso Quijano, majd a Jegercsik Csaba féle Don Quijote. Közben szépséges dalokkal és nem kevésbé vonzó színészekkel találkozunk. A dalok, a musicalek receptje alapján belekapaszkodnak a pillanatba, kicsit megáll a produkció is.

Az előadás talán legnagyobb erénye, a túlzásokat nélkülöző mégis magávalragadó látvány. A filmváltozatot idéző díszlet, a világítás, a kosztümök és a táncok kötötték le a figyelmet leginkább. A harcokat ügyesen imitálják a térben, roppant látványosak a színpadi elemek, a kellékek.
Az itt kissé közhelyesnek ható vezérgondolatok, az igazság, a hit rettenthetetlen ereje, nem ráznak meg annyira, mint mondjuk egy ifjúsági előadáson.

Az életünk nem foroghat másként, mint álmok és vágyak körül, ez a rideg valóság. Ne olyannak képzeljük el az életet amilyen, hanem olyannak, amilyen lehetne, meséli Cervantes.
Don Quijote erkölcsi példázata kiállta az idők próbáját, de nem biztos, hogy megtalálja méltó helyét „szétkulturált” korunkban. A végkicsengés sem egyértelmű, de La Mancha lovagja nem halhat meg, gyermeki lelke tovább él a dalainkban, sőt mindannyiunkban.