A Gyakorló Iskola III. korcsoportos fiú röplabda csapatának fényes sikerei
Országos Mini Kupát nyertek, Diákolimpiai döntőbe is bejutottak
2010.06.08.00:00
A tanév, illetve bajnoki évad végéhez közeledve az egri Eszterházy Gyakorlóiskola – Szent-Györgyi DSE III. kcs-os fiú röplabdásai a legjelentősebb versenyeken is kiválóan teljesítettek.
Elsőként június 6-án, Szegeden rendezték meg a 97-es vagy később született játékosokból álló csapatok számára Magyar Röplabda Szövetség által kiírt Országos Mini Kupát. A kategória kupájának elhódításáért 11 klub vagy iskolai csapat vette fel a küzdelmet, beleértve a legjelentősebb utánpótlásképző egyesületek (Kecskemét, Kaposvár.....) fiataljait is. Az egri fiúk kedvező előjelekkel várhatták a küzdelmeket, hisz a tavasz során több jelentős felkészülési versenyen is torna győztesként hagyhatták el a pályát.
Legutóbbi sikerként egy hete megnyerték a Diákolimpia Nyíregyházán megrendezett országos elődöntőjét, így kvalifikálva magukat a másfél hét múlva sorra kerülő pécsi Diákolimpiai Országos Döntőjére.
Az Országos Mini Kupa megnyerésére készülő egri fiúk az első labdamenetektől kezdve magabiztosan játszottak. A csoportmérkőzések során legyőzték a Kalocsát és a fővárosi Runkil SE-t, majd a négy közé kerülésért a Kecskeméti Sportiskola, a döntőbe jutáshoz pedig a Kaposvári Sportiskola csapatán át vezetett az út. A másik ág elődöntőjében a sümegi fiatalok legyőzték a torna végére kissé elfáradó kunhegyesieket, így a maratoni nap zárásaként következhetett az ellenük játszott finálé.
A döntő az egri fiúk fizikális fölényét hozta, a technikailag szintén jól képzett sümegiek csak időnként tudták felvenni a harcot a jelentősen nagyobb ütőerőt és hatékony sáncmunkát bemutató ellenfelükkel szemben. A diadalt a döntőig sok-sok pontot eredményező felugrásos nyitások nagyobb arányú elhibázása sem veszélyeztette, így beteljesedett a várva várt kupa-elsőség.
A tornán több csapattársa remek teljesítménye mellett játékáért különdíjban részesült Ráki Patrik.
Szintén örvendetes hír iskolánk számára, hogy az Országos Mini Kupa 99-es születésű játékosainak versengésében is sikerült érmet szerezni a Gyakorlóiskolás fiúknak, bár mindezt jóval nagyobb izgalmak közepette sikerült elérni. A négycsapatos csoportjukban második helyen záró egriek a másik csoport győztese elleni elődöntőt elveszítették, ugyanakkor a bronzmeccset 1:1-es játszmaarányt követően 25:23-ra megnyerték a Gödöllő ellen. A bronzmeccs elején mutatott játékkal akár fényesebb éremszerzés is elérhető lett volna, de az összkép alapján hullámzó teljesítménnyel megszerzett harmadik helyezés is remek sikernek könyvelhető el.
A kicsik mezőnyében egri részről Varga Amadé részesült külön elismerésben.
Végeredmény (97-es vagy később születettek):
1. Egri Eszterházy Gyakorlóiskola – Szent-Györgyi DSE
2. Sümeg
3. Kaposvár
4. Kunhegyes
…….
11. Kalocsa
Az aranyérmes egriek névsora: Nagy Bendegúz, Ráki Dániel, Ráki Patrik, Mező Adrián, Pál Dominik, Somogyi László, Kókai Csanád, Petz Barnabás
Végeredmény (99-es születésűek):
1. Dág
2. Kunhegyes
3. Egri Eszterházy Gyakorlóiskola – Szent-Györgyi DSE
…….
8. Dunaferr
A bronzérmes egriek névsora: Kánya Máté, Kovács Martin, Stáber Alex, Varga Amadé, Várhelyi Áron, Nagy Bálint, Sipos Dávid, Soós Gábor
Testnevelő-edző: Vincze Tamás

Az írást küldte: Potsay Csaba