A Várkonyi Mátyás és Béres Attila által szerzett történelmi musicallel Egerben, Gárdonyi és az Egri csillagok szülőföldjén nem lehet nagyot bukni, kivéve abban az esetben, ha botrányosan rossz a rendezés és a színészi játék. Erről szó sem volt tegnap este. Persze apró bakikat és néhány kiváltképp rossz – vagy legyünk udvariasak, kevésbé szalonképes – énekhangot észre lehetett venni úgy is, hogy nem kellett kritikusi szemmel azt keresni, de egy könnyed, szórakoztató, egri szíveket és hazafias érzelmeket forró kemencében melengető néhány órát tölthettünk a várban felállított színpad előtt.
A már mindenki által ismert regényt Moravecz Levente rendező úgy vitte színpadra, hogy az árulás és csalás, a hős egri nők legendája, Dobó István mitikus alakja és az egri várvédők heroikus virtusa úgy jelenjen meg a színpadon, hogy azt az összes egri, így évszázadokkal  az emlékezetes esemény után is magáénak tudhassa. A közönség – többek között – együtt szorított Bornemisszának, hogy megszöktesse a galád Jumurdzsáktól Vicuskáját, és egyként hördült fel, mikor a török verte a várban felállított „vár” ajtaját.

A színészek hozták a kicsit átlag felettit. Voltak kimondottan üdítő alakítások, de néhány szereplőnek akadtak nagyon gyenge pillanatai is, főleg akkor, ha énekelni kellett. A cigány Sárközi szerepében Rácz János nagyon magas színvonalon mutatta be azt, amit amúgy is jól tud, és amit már többször láthattunk tőle a Gárdonyi Géza Színházban is. A cigányok keserű humorát és megbocsájtható megélhetési „okoskodásait” kiváltképp hitelesen, lendületesen és jól mutatta be. Kelemen Csaba kiállásával és orgánumával tipikus ideája lehet a mai ember által elképzelt Dobó Istvánnak. Nagy Lóránt és Kascsák Dóra jól mutattak, mint a felnőtt Bornemissza és Cecey Éva (Vicuska). Hüse Csaba énekhangja és tehetsége nagyobb szerepet is megérdemelt volna, mint az áruló Hegedüs István alakja. Tunyogi Péter, mint Jumurdzsák az elején egy kicsit furán mutatott, de jelenetről-jelenetre látható volt, hogy egyre jobban megtalálta magát a szerepben, s ezt a közönség is érezte. Sata Árpád az öreg Cecey szerepében annyit mutatott, amennyit tőle elvárnak, sőt, az asztal szélén táncolva egyszerre mulattatta és ijesztgette a nézőket. Blaskó Balázs Szolimán szultánja hozta a közepes átlagot, viszont Saárossy Kinga (Ceceyné) énekhangja többször messze volt a fület gyönyörködtetőtől, amely egy musicalben nem túl előnyös. Szilágyi Olga (Izabella királyné), Kincses Károly (Török Bálint), Vókó János (Gábor pap) kisebb szerepüket jól megoldották.

Az Egri Vitézlő Oskola és a Végeknek Tüköri hagyományőrző egyesület tagjai által korhű jelmezekben bemutatott csatajelenetek üde színfoltjai voltak a darabnak, mindenképp hitelesebbé tették a látottakat. De a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes koreográfiái is egy gondosan megrendezett és begyakorolt képet adtak.

Összességében a látványos, olykor már kicsit túlcifrázott előadás – különösen a tűzijáték miatt – tetszett a közönségnek. Az emberek állva tapsolták a szereplőket. De ez a taps szólt Gárdonyinak, Dobó Istvánnak, Bornemisszának, a várnak és Egernek is. Ezt jól használták ki a szervezők és a darab színészei.