5 év után újra csomópont tanulmány
Eger Önkormányzata 82 millió 804 ezer Ft összegű támogatást nyert el az „Eger intermodális közösségi közlekedési központ létesítése” című (KÖZOP-5.5.0-09-2010-0012 azonosítószámú) projekt keretében. Az összeget egy részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére használhatja fel a város. A tervezésre kiírt közbeszerzési eljárást a PRO URBE Kft.-KÖZLEKEDÉS Kft.-TERRA STUDIO Kft. konzorcium nyerte el, akikkel az önkormányzat februárban kötött szerződést. A tanulmánynak 2013 november végéig kell elkészülnie. Célja az, hogy a remélt több milliárd Ft-os közlekedésfejlesztési beruházás megvalósítása előtt feltárja a legjobb fejlesztési lehetőségeket és műszaki megoldásokat.
A munka során a tanulmány írói folyamatosan együttműködnek a MÁV és a VOLÁN szakembereivel, szoros kapcsolatot tartanak civil szervezetekkel és az egri lakossággal is. A tervezési folyamat jelen szakaszában közösségi közlekedési és közúti forgalomszámlálások valamint ún. telefonos home interjúk zajlanak. Ezeknek a megkereséseknek a célja az, hogy felmérjék az egriek utazási igényeit, hiszen a közlekedési fejlesztéshez alapvetően szükségesek ezek az információk. A kérdezőbiztosok munkája április végéig tart, telefonon keresik meg az egrieket, és egy előzetesen összeállított kérdőív alapján a közlekedési szokásokról és igényekről érdeklődnek. A valós helyzetértékelés és a valós lakossági utazási igények megismerése érdekében kérünk minden egri polgárt, hogy segítse ezt a munkát! A Pro Urbe Kft. jelenleg zajló felméréséhez később forgalomszámlálás is kapcsolódik.
A megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után a város pályázhat a tervezésre, majd az elkészült terveket engedélyeztetni kell. Ha ez is megvan, a MÁV-on és a Volán társaságon a sor, hogy forrásokat teremtsen a pályaudvar átépítésére, valamint még további pályázatok is szükségesek. A 2014-2020-as időszakra vonatkozóan új uniós támogatási rendszer, új prioritások és új eljárásrend várható, ez kedvező lehet az Intermodális csomópont létesítése szempontjából.
Háttér információ:
A városépítészeti javaslat szerint a vasútállomás területén a vasúti funkciók racionalizálásával új közlekedésfejlesztési területek szabadíthatóak fel. A jó közösségi közlekedési ellátottság és a városszerkezetileg – közlekedéshálózatilag kedvező pozíció a „déli kapu” térségét Eger legjelentősebb fejlesztési csomópontjává emelheti.
A városközpontban elhelyezkedő autóbusz-pályaudvar beszorítottsága és méretei miatt hosszú távon nem képes kielégíteni a forgalmi és utas kényelmi elvárásokat. A közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának egyik lényeges eleme, a vasútállomás és az autóbusz-végállomás közötti közvetlen kapcsolat hiányzik.
Az új közlekedési csomópont lehetőséget teremt arra, hogy az egyes közlekedési ágazatok a vasút, a közúti tömegközlekedés illetve gépkocsi közlekedés, valamint a városi kerékpár hálózat kapcsolódása létrejöjjön.
Szín komment:
Érdekesség, hogy a megbízott cég az előző városvezetés alatt már készített egy előmegvalósíthatósági tanulmányt.


