Füvesítés lépésről lépésre: ezekre feltétlen figyeljen!

A füvesítés tipikusan tavaszi elfoglaltság, sőt, van, aki már március elején belekezd (ami Magyarország fele szerint tavasz (március elsejétől, a másik fele szerint pont nem, március huszonegyedikétől). Ez persze igencsak évfüggő is: amikor fagyok várhatóak és vannak akár április közepén is, akkor nem érdemes március elején nekiállni a zöldítésnek. De a tavasz, mint alapvető gondolat, jó. Hiszen télen minek magokat szórni (legfeljebb eleségnek az éhes madaraknak), nyáron pedig a nagy meleg az, ami nem kedvez a füvesítésnek: a kibújó fűszálak nem szeretik a forró napsugarakat és a csírázás is kb. fél gőzzel halad csak.
 
Gondolkodjunk előre!

Bizonyos dolgokat nem jó halasztgatni (a szemét ki- / levitele), másokat azonban nagyon is érdemes átgondolni, megfontolni, hogy később jobb eredményt érjünk el. A füvesítés, bár elsőre nagyon egyszerűnek tűnik, ezt sokan szinte művészet szintjére tudták eljuttatni. A Profibarkács webáruház szerint a megfelelő előkészületeken is múlik a füvesítés sikere.

Néhány kérdés, amelyeknek mindenképp érdemes utánajárni:

- Milyen típusú fűmagot válasszunk?

- Milyen gondozást igényelnek az egyes fűfajták, illetve a kiválasztott?

- Ezekkel nagyban összefügg, hogy mire füvesítünk: naponta focizó, hempergő, játszó gyerekeknek vagy japánkert jellegű esztétikai csodát szeretnénk. Az előbbire a sport- és golffűfajták ideálisak, az utóbbira pedig egy díszfű lehet a legjobb megoldás.

- Milyen a kert fekvése? Szűrt napfény, árnyékos, egész nap napos? Sok kertbe más típusú fű lesz az ideális.

Tereprendezés és vízelvezetés

A pázsit nem egy könnyű dolog, amikor a vízről van szó: sem a túl nagy szárazság, sem a túl nagy vízbőség nem lesz megfelelő. Tehát az öntözőrendszer mellett szükség van a vízelvezetésre is. Sor kell, hogy kerüljön a nagyobb gyökerek és kövek eltávolítására, 20-30 cm mélyen kapálásra vagy felásásra, szerves trágya elhelyezésére, míg a fűmagokat kb. 1 cm mélyen érdemes elhelyezni. Egy talajlazító, gyepszellőztető gép csodákra képes és rengeteg időt megspórolhatunk velük.

Fűmagvetés

Ha nincs ebben nagy gyakorlatunk, érdemes felosztani a területet, például kötéllel, spárgával 5x5 négyzetméteres részekre, minden ilyenre 1 kg fűmagra van szükség. A magokat szélmentes időszakban tegyük le. A gereblye segít, hogy 1-2 cm-es mélységbe jussanak le a magok. Igyekezzünk ne letaposni a kis, zsenge füveket: 6-8 cm-es magasságban pedig kezdhetünk is az első fűnyírással.

Fűgondozás

Azzal, hogy kikeltek a füvek, persze még nem lesz Buckingham Palota kerti pázsitunk. Nem szabad elfeledkezni a gondozásról sem, a vegetációs időszakban nitrogéntartalmú műtrágyával gondozzuk a növényeket. Ezt azonban hagyjuk abba nyár végén. A nyírásra lehet, hogy egy fűkasza, fűszegélynyíró, fűnyíró vagy épp egy fűnyíró traktor a legalkalmasabb, ez is a kerttől függ.

Ha pedig a gyomoktól szabadulnánk meg, akkor a legjobb megoldás a nagyon sűrű fű ültetése, így a gyomoknak esélyük sem lesz.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!