Számukra a helytörténet az a vízilabdasport történetével volt egyenlő. Így eshetett meg, hogy a helytörténeti múzeumunk a hajdani megyeháza börtönében kialakított kiállítási tér áldozatául esett annak, hogy az aranytestű vízilabdázók Egerben világraszóló sikereit bemutassák. Például, hogy az egri olimpikonok milyen ruhában utaztak a melbourne-i olimpiára.

Megszűnt a Helytörténeti Múzeum, lett helyette sportmúzeum. Persze, hogy senki nem látogatja. Ugyanakkor generációk nőnek fel anélkül, hogy tudnák, hogy Egernek lényegében két története van, az egyik a török korig, a másik a török kor után, sőt, a török kor alatt sem állt meg az élet, arról meg szinte alig tudunk valamit.

Az biztos, hogy a ma általunk ismert Eger története lényegében az európai keresztes hadak által felszabadított város teljes újjáépítésével, pontosabban felépítésével kezdődött. Minden, amit ma látunk, az a XVII. századtól épült. A vár látható része még fiatalabb, ha Dobó térről felnézünk, akkor egyetlen néhány évtizednél idősebb követ sem láthatunk. Persze, ahogy Eger története nem a vízilabda története, úgy a város története nem egyenlő a vár történetével. Ma már a vár jelentéktelenebb a város életében, mint akár a Stühmer cukrászda. Ennek persze semmi jelentősége nincs, mert ezek a dolgok gyökeresen megváltoznak az idők során. Ezen változások együttesen jelentik a történelmünket.

A 19-edik, a 20-adik századi, sőt a 21-edik századi történések, túl azon, hogy helyenként szórakoztatóan izgalmasak, nagyon jól mutatják, hogy a város hogyan fejlődött napjainkig. Egy helytörténeti múzeumban be lehetne mutatni, hogy milyen volt Eger, amikor a Hitler tér (mai Szarvas tér) a zsidó gettó sarkán adott otthont egy laktanyának, amikor vörös csillag „ékesítette” a líceum tetejét, miért nőtt ki Lenin a hűtőgépből a Lenin úton, Makrisz Agamemnon szobra képében. Hogyan épült fel a „csebokszári” és hogyan pusztult el a zsinagóga, miért rossz a Rossz templom, mitől szép és különleges a „nagybuszmeg”, vagy akár a „centrum”. Hogy nézett ki egy tipikus lakótelepi lakás anno, vagy egy parasztbarokk ház belülről. Milyen nyelven beszéltek az egriek, akik németek, rácok, szlovákok, zsidók, magyarok voltak?

Ezeket mind illene megmutatni, hogy a látogatók megértsék, hogy milyen hátterű városba érkeztek, az itt élők identitása pedig ne valami regényes, sosemvolt, múltba révedő ostobaságon alapuljon, hanem azon a valóságon, amit ismernünk lenne érdemes.

A helytörténeti múzeum nem csak az itt élő emberek mindennapjait mutathatná be, hanem a borainkat, ételeinket, táj-szavainkat, a gyáraink produktumait, iskoláink híres diákjait, és persze a sportolók sikereit is.

Egy kicsit ennek a gondolatnak próbál megfelelni az Egri Újságíró Egylet. A SzövegTörzs projekt, amelynek keretében egy ingyenes podkaszt stúdiót működtetünk, most egy új podkaszttal jelentkezik, Badacsonyiné Bohus Gabriellával, a város legendás idegenvezetőjével elindult a Summa, az Egri hangséták nem csak egrieknek műsor.

Hallgassák, írjanak, kérdezzenek, válaszoljanak, örüljenek, vagy háborogjanak. Nem, a történelmet nem a győztesek írják, a történelem ténytudomány. Általában.