Édesapám kárpitos, édesanyám betanított munkás volt, az Agria Bútorgyárban dolgoztak. Én is ott dolgoztam egészen sokáig, 17 évig. Először betanított munkás voltam, aztán faszobrász lettem, majd minőségellenőr - emlékszik vissza István. Forró a délután, épp most ért véget az aznapi munka. Az Alice Csodaországban című Lewis Caroll darab készülő díszletei között ülünk. Mindenhol a főszereplő, Járó Zsuzsa színésznő üvöltő Alice - arca díszíti a felületet. István 1989 nyara óta dolgozik a Gárdonyi Géza Színház festőműhelyében. A díszlettervező makettjét csapatmunkával valósítják meg a díszletfestők. A kreativitást kordába zárja a csapatmunka. Létezik az alkotásnak egy olyan színtere, ahol az ember egyedül van, és a szelleme szabadon garázdálkodhat.
Mióta élek mindig rajzolgattam, farigcsáltam köveket, fákat. Ebben őrizheti az ember a gyerekkorát. István szerint az alkotás, a világra való érzékenység, egyszerre alkati dolog és szükséglet is. Gimnazistaként saját bevallása szerint amatőr szinten, autodidakta módon foglalkozott a képzőművészettel. Akkoriban működött Egerben egy úgynevezett FIAK klub, mely a Zeneiskola alatti pincehelyiségben adott lehetőséget a kreativitásra a fiatal alkotóknak. Numan István sok időt töltött azon a helyen. Azóta a képeit láthatták már az egriek a Művészetek Házában, illetve a Templom Galériában is. István a szó legnemesebb értelmében egy rejtőzködő széplélek, aki képei mellé mankóként verseket, idézeteket helyez, vagy épp képeit helyezi a szövegek mellé.
Erős vonzódás van bennem az irodalom iránt, legyen az költészet vagy dráma - világít rá a képek és szövegek közötti összefüggésre az alkotó. Numan Istvánnal lehet beszélgetni szépirodalomról, természettudományról, sőt még vallástörténetről is, de leginkább a magyar irodalomban érzi otthon magát.
Kifejezetten szeretem a női írókat, mivel abból, amit a nők az írásaikban tudósítanak, én sokkal többet tudok meg a világ másik feléről – vallja be kissé szégyenlősen. Aki szeret olvasni, sokszor írni is szeret. Így van ez István esetében is. Akár az ihletről is szólhatnának Numan István következő sorai:
„ … Csodáld a csodát!
hisz kapcsolatok hómezőin lezuhanva
nem-tudható-erők által eljut hozzád,
rendbe tenni kopárságod termeit!
jól értsd: hozzád! „
Mint minden diáknak, korábban nekem is születtek verseim - szerénykedik. Öt és fél éven keresztül írtam egy Álomnaplót, és a színpadi műfajokkal is próbálkoztam. Versei közül néhány megjelent az egykori Poszt című kulturális lapban, és egy tanulmánya is napvilágot látott a Művészet című folyóiratban. Numan István ennek ellenére elsősorban a fióknak ír. Ez az ember ízig-vérig egri, ami abból is kitűnik, hogy képtelen elmenni innen, bár volt mikor nem így gondolta.
Az ember azért körülnézne, sok mindenben kipróbálná magát. Amikor arról faggatom, hogy számára milyen élmény Eger, és jelent-e valamilyen különös életérzést egrinek lenni, akkor felemás érzelmek jelennek meg az arcán.
Itt születtem, itt élek, épp ezért úgy érzem, hogy joggal alkothatok kritikát erről a városról, amolyan „érted haragszom, nem ellened” hozzáállással. Miközben ezeket a szavakat mondja, látni rajta, hogy számtalanszor megvédte már magában Egert.
A barátaimmal azt szoktuk mondani, hogy Eger egy szép ékszerdoboz, ami többnyire üres és poros. Úgy véli, hogy sokkal több szellemi életnek, nyüzsgésnek is teret adhatna városunk. Numan István 55 éve él és alkot Egerben, 19 éve festi a Gárdonyi Géza Színház díszleteit...
Kevesen ismerik.