Ünnepség után demonstráció
Délután 100-150 tiltakozó gyűlt össze a Megyeháza előtt. 1956. évfordulóján, mint ahogy Szíki Károly nevezte, az "árulás háza" előtt azért tiltakoztak, mert a szocialista frakció és Sós Tamás az egriek tiltakozása ellenére idegen kézbe adja a kórházat.
Szíki elmondta, az ország egész területén meghallották hívó szavukat, ezért tiltakozó autós konvoj indult el Egerbe (Pécsről, Debrecenből, Békéscsabáról, Nyíregyházáról), majd együtt mentek Budapestre a Felvonulási térre.
A Himnusz és a "Boldogasszony anyánk" eléneklése után a jelenlévők elmondták a Miatyánkot. Szíki Károly átadta a szót dr. Pócs Alfrédnak, aki összefoglalta a kórház ügyével kapcsolatos történéseket, és kiemelte érvényes másodfokú ítélet van arra, hogy érvénytelen a megyei önkormányzat és a HospInvest Zrt. által megkötött szerződés, a bírósági tárgyalás valószínűleg november 17-én lesz Balassagyarmaton.




