Folytatódik a Kvaterka
„A Városunk az otthonunk, az otthonunk a városunk!” mottóval folytatódik a lokálpatrióták által szervezett szerda délutáni, kötetlen beszélgetések sorozata, amelyeken közérdekű témákról, meghívott szakemberek segítségével próbálnak meg válaszokat keresni a kérdésekre.
Az egriekben rengeteg tehetség tapasztalat van, amit a közösség hasznára lehet, ezeket mindannyiunk előnyére lehet fordítani, fogalmazott Habis László polgármester, az Egri Lokálpatrióta Egylet elnöke, a tegnap délutáni tájékoztatón.
A találkozókat a nagy érdeklődésre való tekintettel ezentúl az Érsek udvarban található Keresztény Ifjúsági Klubban tartják.
A közeljövő legfontosabb témái is szóba kerültek a tájékoztatón, ahol az első előadó Dr. Vas Miklós, nyugalmazott Tanszékvezető Főiskolai docens a kisebbségek oktatásban elfoglalt helyéről, szerepéről, lehetőségeiről beszélt. A témában kifejtette, hogy az asszimiláció speciális programok nélkül nem valósítható meg. A romák helyzetét olyan tényezők rontják, mint a szegényes szó- és fogalomkincs, a sikerélmény hiánya, a motiválatlanság. Szemléletváltásra van szükség, de ezt rossz módszerekkel nem lehet megoldani. A tanári segítséggel megvalósuló képességfejlesztés, cselekvésre ösztönzés komoly tanári feledatokat és felkészültséget igényel. A romák esetében a problémákat komplex módon kell kezelni, a munkakultúrába kell integrálni őket.
Az Egylet programjai:
1. 2009. október 21. Téma: Oktatás és szegregáció. Előadó: Dr. Vas Miklós, ny. Tanszékvezető Főiskolai docens.
2. 2009. november o4. Téma: Az egri kórház szakmai fejlesztése. Előadó: Dr. Misz Mihály főorvos
3. 2009. november 18. Téma: Kerekes Band, siker Egerből. Előadó: Fehér Zsombor együttes vezető
4. 2009. december o2. Téma: Szőlő-bor, hogyan tovább Eger? Előadó: Dr. Gál Lajos, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanács Titkára.



