Idén már 10 éves a zenekar. Azért turnéztatok sokat, mert jubiláltok, vagy az eddigi évek során is ennyi koncertetek volt?

Csongor Bálint: Minden évben ennyi, sőt amikor magunk megyünk, tehát nem viszünk más zenekart magunkkal, mint most a Road-ot, akkor előfordul, hogy több buli is van, csak nincs akkora kommunikáció körülötte, nincs az a nagy sajtóvisszhang. Tavasszal és ősszel mindig körbejárjuk az országot, plusz nyáron fesztiválozunk, Budapesten is van két-három buli egy évben, amelyek körül mindig nagy a felhajtás. Megyünk külföldre is: egy hetet mindig Romániában vagyunk, ilyenkor minden nap koncertezünk, és egy pár napot Szerbiában vagy Bulgáriában, esetleg Nyugat-Európában. Már régen voltunk, de ez is be szokott jönni.

A jubileumi év alkalmából készültök egy új kiadvánnyal is.

Csongor Bálint: Igen. Volt egy remekül sikerült bulink a PeCsában idén februárban, azt rögzítettük pár kamerával, illetve elővettünk régebbi anyagokat, amiket a 10 év alatt forgattunk: stúdiózás, demózás, házibuli, amikor még 19 évesek vagyunk, illetve készültek interjúk a zenekar tagjaival, és egy-két nagy nevet is megkérdeztünk a szakmából, hogy mi a véleménye a Subscribe-ról. Majdnem hetven ember szólal meg, például Hajós András vagy a Quimbyből Kiss Tibi. Szinte mindenki – aki számít ebben a szakmában – mond egy-két mondatot, úgyhogy szerintem színes és érdekes az erről készült fél órás kis filmecske. Tehát ez egy dvd kiadvány, amihez mellékelünk egy kislemezt is, amin végül két elég hosszú dal lett. Két nyolc perces szám, plusz még a Kölyköd voltam című Edda átirat is rákerült, így közel fél órás lett a kislemez, ami már majdnem egy nagylemez hosszúságú. De itt igazából ez a maxi a melléklet annak ellenére, hogy többet foglalkoztunk vele, mint magával a dvd-vel.

Az Eddától miért a Kölyköd voltam? Nyáron játszottatok az MTV Icon-on, ott titeket is felkértek egy-egy Edda dal feldolgozására. Ti választottátok ki, hogy melyiket vagy kijelölték?

Csongor Bálint: Ha már az Edda volt a feladat, ragaszkodtunk ahhoz, hogy a Kölyköd voltam legyen a mi dalunk. A másik két számot, amit átírtunk, a szervezők választották. Volt egy medley is, egy mix, abban benne volt az összes nagyobb Edda sláger, a másik pedig a Minden sarkon álltam már.

Mindhármat a magatok hangzására formáltátok?

Csongor Bálint: A medley-n kívül igen. A  mixet eljátszottuk egy az egyben, plusz hozzátettünk még egy kis Queent, a We will rock you-t, mert a Kör közepén állok zenéje tulajdonképpen ugyanarra épít, ugyanazok a hangok. Ezt mi tisztelgésnek szántuk, bár visszanézve egy kis fricskának is tűnhetett, hogy úgymond „lebuktattuk” a zenekart. A Kölyköd voltam azóta is megy a bulikon, szoktuk játszani, hogyha követelik. Ez sokszor előfordul, most pedig, hogyha rajta lesz a kislemezen, a Found Shape in Contradictions-on, akkor szerintem állandó műsorszám lesz majd egy ideig.

A zenekar mellett mással is foglalkoztok a hétköznapokon?

Csongor Bálint: Igen. Miklós szervezi a zenekart, neki teljesen ez tölti ki a napjait, én mellette a 24 (Kettőnégy) című műsort csinálom Tamással együtt, Athis egy stúdióban dolgozik, ahol felvettük a kislemezt és az eddigi lemezeinket, a dobosunk, Attila dobot tanít. Máté az egyetlen, akinek ”rendes” munkája van, ő programmegoldó mérnök egy cégnél, és rendesen bejár dolgozni nap mint nap.

A 24-et is jó ideje csináljátok. Ezt a műsort hézagpótlónak szánjátok a magyar zenei életben?

Csongor Bálint: Amikor ezt kitaláltuk Tamással úgy indult, hogy jól berúgattuk a zenészeket, és így csináltunk velük interjút. A bulik után mindig vannak nagy öltözős party-k, amikor szoktak olyan dolgok történni, amiket senki nem szokott leadni sehol. Mi úgy gondoltuk, hogy ezt bevállaljuk, s ebből készítünk egy ivós rock&roll műsort. Aztán később, mikor nagyobb zenekarokkal is tudtunk interjúkat készíteni, akkor már az volt a koncepció, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, amelyek érdekesek, és tényleg foglalkoztatják az embereket, nem pedig a szokásos: „Honnan jött a név? Mikor várható a következő lemez?”… Ez egy szórakoztató műsornak indult, ami két évig nagyon jól is ment. Egy ideig nem is volt rá lehetőség, hogy el tudjunk készíteni egy műsort, de most újra megy egy másik portálon.

Ezt a tíz évet mennyire érezted rögösnek? Te mennyivel később csatlakoztál a bandához a tényleges indulás óta?

Csongor Bálint: Gyakorlatilag a gimnáziumi feldolgozós, Tankcsapdát, Jimmy Hendrix-et játszós időszakból maradtam ki. Amikor én csatlakoztam, onnantól datálhatjuk végülis a zenekar létezését, azóta vagyunk Subscribe. Azóta játszunk saját dalokat. Az utat egyáltalán nem éreztem rögösnek, végig folyamatosan fejlődtünk a tíz év alatt, nagy akadályokba eddig nem ütköztünk. Nyilván volt egy-kettő, de a tíz év végig folyamatosan felfelé ívelt. Nagyon sokat dolgoztunk ezért, de ezt szeretjük csinálni, úgyhogy soha nem volt nyűg.

Az első pár év szokásos módon tehetségkutatókkal és demókkal telt?

Csongor Bálint: 2001-ben megnyertük a szolnoki Denevér tehetségkutatót, s ezzel együtt egy hét stúdióidőt, ami alatt fel is vettünk egy egész lemeznyi anyagot, amit aztán nem tartottunk annyira jónak, hogy ki is adjuk. Inkább kiválogattuk a legjobb számokat, s ebből készült az első komolyabb demónk. 2003-ban kezdtük el az első lemez felvételeit, amit aztán több okból kifolyólag sem sikerült befejezni abban az évben - a stúdió tönkrement, mi megbetegedtünk a Mátéval -, úgyhogy 2004-ben fejeztük be a dalokat, s ekkor jött ki az első lemez. Maximalisták vagyunk mind hangzásügyileg, mind amennyire jónak ítéljük a számokat. A lemez egy nagy összegzése volt a korábbi öt évnek, s rá is került kettő vagy három szám az előző demós időszakokból. Ezután megint három év telt el, mire megjelent a következő lemez, s megint ott tartunk, hogy eltelt két év, s „csak” két számmal rukkoltunk elő. Szerintem nem is jön ki a nagylemez egy év múlva sem, mert sok idő, mire eljutunk odáig, hogy egy szám készen legyen nálunk. Az egész folyamatnak a struktúrája, a dalírás egész máshogy megy a Subscribe-nál, mint más zenekaroknál.

Miben különbözik?

Csongor Bálint: Három nótaírónk van: Miklós, Athis és én. Athissal általában kész számokat írunk, feljátsszuk a laptopra, a dobot is hozzárakjuk, átküldjük a többieknek, akik aztán elhozzák a próbára, s megpróbáljuk megtanulni. Amikor mindenki tudja a számot – ez viszonylag hamar megy -, akkor kész a nóta, s elkezdjük darabokra szedni, és mindenki hozzáteszi az ötletét. Ez az a rész, ami eltarthat akár fél évig is. A kész dal a végén gyakran teljesen más lesz. Nagyon ritka, hogy megmarad az eredeti ötlet, ahogy valakinek az agyából kipattant. Egy példám van rá, például a Blue Mescaline szinte változatlan. Ez az én agyamból pattant ki, erre nagyon büszke is vagyok. Miklós általában témákat szokott hozni, hangulatokat, amihez mindenki hozzáad a próbán, s ebből születik egy nóta, ami mindig változik. A mostani két új dalnál egy teljesen új munkamódszert alkalmaztunk: elmentünk Tamás nyaralójába a Balatonra, levittük az összes hangszert, cuccot, dobot, gépeket. 3 napot töltöttünk ott, és a 3 nap alatt teljesen megírtunk 2 számot. Felkeltünk 11-kor, este 11-ig pedig ment a jammelés. Felvettük, amit játszottunk, majd éjszaka ráénekeltük Mátéval. Ez teljesen más munkafolyamat. Kiszakadtunk a megszokott környezetből, hiszen a Balatonon csak együtt voltunk, semmi más nem számított. Nem kellett figyelni, csak egymásra és a zenére, ami meghozta a gyümölcsét, úgyhogy szerintem a következő lemez anyagát mindenképpen így fogjuk megírni. Egész más, mikor az ember ott van a városban, egész héten csinál valamit, a csütörtöki nap pedig próbanap. 4 óráig lent vagyunk a próbateremben, s utána még benne van a görcs az emberben, hogy 24-et kell vágni vagy forgatni, vagy ezt-azt még meg kell csinálni. Nagyon sok zenekar választja ezt a fajta munkamódszert, és nagyon jól működik.

Olyan ez egy kicsit, mintha közben táborozna is egyet a zenekar.

Csongor Bálint: Pontosan.  Szerintem ez a Subscribe esszenciája, ez az a munkafolyamat, ami igazán működik. Borozgatunk a teraszon, aztán hoppá, van egy jó téma, menjünk be! Bemegyünk és megnézzük. Nagyon jó!

Ti heten vagytok a színpadon, ez nem megszokott dolog. Jobbára 3-4 tagúak a zenekarok.  Nem nehéz ennyi embernek összehangolódnia?

Csongor Bálint: Az a szerencse, hogy annyira nem. Ugyan mindenki máshonnan jön, de mi gyerekkori barátok vagyunk, hasonló az ízlésünk nem csak zeneileg, hanem más művészetekben is. Hasonló a beállítottságunk, és ezt a zenében is nagyon jól tudjuk kamatoztatni. Az a jó a Subscribe-ban, hogy abszolút nincsen határok közé szorítva, bármit meg lehet csinálni, mindenki ki tudja élni magát a zenekarban. Gördülékenyen tud menni az egész, csak a kis részletekre figyelve nagyon hosszúvá tud nyúlni egy munkafolyamat.

Az is jellemző rátok, hogy különféle, például népzenei elemeket raktok a dalaitokba.

Csongor Bálint: Két népzenei motívum van az előző lemezen, az egyik a Nyárfás című betét. Volt egy kiállás a The Tremens című számban, amire nem tudtam mit énekelni. Mókából elkezdtem rá énekelni ezt a népdalt, amiről tudni kell, hogy valós magyar népdal, vagyis az első két sora mindenképpen. Én ezt az első két sort ismertem, a „Nekem lámpást adott az Úr a kezembe Pesten” című Jancsó-filmben hallottam, ahogy ott dalolásznak benne. Megtetszett, s hozzáírtam még dallamot és szöveget is – amivel később egy lány megnyert egy népdalversenyt. Végül a népdal köré épült az egész történet. A másik, a Use Her Friendly, a nyuszifüles szám. Voltunk egy hangversenyen a barátnőmmel, ahol két zongorista egy Kodály-népdalátiratot játszott. A fő motívum nagyon megtetszett, meg is jegyeztem, és otthon le is szedtem gitáron. A próbán eljátszottuk zúzva és bejött! Az egész arra épül, a funky-ból kikerekedik a szám csúcspontján maga a népdal. Ott nem a szöveg a lényeg, hanem maga a zene, hogy hogyan lehet egy magyar népdalt funkyba átoltani. Sokszor jellemző a dalainkra, hogy ami köré zeneileg épül az egész szám, maga a motívum csak a közepén vagy a végén bontakozik ki. Például a Humidol című számunkban, ahol a „fekete bika pata kopog a patika pepita kövén” hallható. Rájöttem arra, hogyha eljátsszunk gitáron vagy dobbal ritmikailag egy magyar verset, annak nagyon őrült, tekervényes ritmikái lehetnek. Elmondtam a többieknek, Attila ledobolta, elgitároztuk, s az egész számra végig el lehet mondani ezt a mondókát, így ez a dal a mondókára épül. Szerintem ez óriási!

A lemezborítóitok grafikáján mindig nagy hangsúly van. Miért kapott ez kiemelt szerepet?

Csongor Bálint: Fontos számunkra, hogy a borító is tükrözze az adott lemez hangulatát, témáját. A második album grafikáját már egy képzőművész hölgy rajzolta meg, a webdizájnerünk pedig összerakta. Nagyon fontos a borító, esetünkben ez egy plusz művészeti dolog, amit hozzá tudunk tenni. Adott a zene, a szövegek, a videóklip és a borító. Így alkot ez egy egészet, úgyhogy ezért lehet, hogy elég jó lemezeladásaink vannak, most is van már 80-100 előrendelésünk a kislemez/dvd-ből, pedig még meg sem jelent.

Legendás még az is, hogy a színpadon különösen intenzívek vagytok. Mi az a plusz, amivel ti többet nyújtotok másoknál? Számíthat az, hogy ti többen vagytok a színpadon?

Csongor Bálint: Szerintem az, hogy hét barát van a színpadon és nagyon imádjuk egymást, lejön az egészből. A másik ok pedig az lehet, hogy Magyarországon nőttünk fel, nem nagyon jutottunk el a nagy kedvenceinknek a koncertjeire. Én sem, mert vagy még pici voltam, vagy nem is jöttek el azok a zenekarok, akiket igazán szerettem, még csak az országhatár közelében sem voltak. Maradt az, hogy otthon hallgattuk a zenét, ugráltunk a szobában fel-le, ágyról szekrényre, szekrényről ágyra. Most ugyanaz van, ugyanazokat csináljuk, csak több ember előtt. Megmaradt a gyerekkori lelkesedés, hogy: hú de jó ez a szám, de élvezzük az egészet, buli van!

Minden spontán történik, amit láthatunk a színpadon?

Csongor Bálint: Abszolút. Semmi nincs megtervezve. Rengetegszer mondták belső emberek, hogy jó lenne azért valamilyen koreográfia néha, mert pontosan emiatt a rendezetlenség miatt volt sok sérülés, bokatörés. Mindig szétverjük egymást, mert nem tudjuk, ki merre fog repülni éppen, sokszor karambolozunk, mert általában kicsik a helyek. De az ember megőrül, ahogy meghallja a muzsikát! Persze nem mindig ugyanannyira, nincs mindig ugyanakkora intenzitás, de tényleg jellemző a zenekarra. A rockzene erről szól!

Ugyanebben a felállásban van egy tribute zenekarotok is. Teljesen lefedi a Subscribe tagjait?

Csongor Bálint: Ebben nincs benne Máté és a billentyűsünk, Zoli. Ennyi a különbség. A Rage Against the Machine mindannyiunk gyerekkori kedvence. Tamás ötlete volt, mikor feloszlott a RATM, hogy csináljunk egy tribute zenekart, mert milyen jó lenne a zenéjüket játszani. Gyakorlatilag ezzel tudtuk „befuttatni” a Subscribe-ot, mert addig bárhova mentünk játszani, nem ismert minket senki. Egyáltalán nem is tudtunk addig lekötni bulikat, mert nem hallottak rólunk. Az első bulinak nagy visszhangja lett a Szigeten, s később mindig úgy mentünk zenélni, mint RATM tribute. Előtte vagy utána mindig játszottunk 20 percet a Subscribe-bal, és az emberek rájöttek, hogy ez jó. Így sikerült befuttatni magunkat, hogy saját magunk előzenekara voltunk.

A mai napig vannak RATM tribute koncertek?

Csongor Bálint: Persze, csak már sokkal ritkább. 4-5 buli van egy évben, már eseményszámba megy, ha csináljuk.

Ti hogyan tartjátok a kapcsolatot a közönségetekkel?

Csongor Bálint: Általában a fesztiválok szólnak erről - szinte az összesen játszunk -, ott azért lehet mulatozni. Ott szoktak nagy, közös, össznépi ivások lenni a srácokkal. Szeretjük velük tartani a kapcsolatot, nagyon jó velük szórakozni. Nagyon jó érzés, hogy ennyien szeretnek minket. Emlékszem, hogy mikor ennyi idős voltam, és szerettem egy zenekart, mekkora lett volna, ha ilyen közel lehetett volna hozzájuk kerülni! Semmi jónak nem vagyunk az elrontói, nagyon szívesen megiszunk bármit, bárkivel!