A BL című előadás Borlai Gergely ütőhangszeres – olykor tán improvizációra is épülő – zenéjéből és Ladányi Andrea koreográfiájából áll. S az emberi érzékek, testünk ritmusai peregnek dobon és táncparketten két zseniális művész egymásra találása során.

Ladányi lágy koppantásaival indul a párbeszéd. De a kezdeti lágy hangjátékok, visszafogott mozdulatok szép lassan elszabadulnak. Az első rész érzelmi csúcspontja, amikor Ladányi Borlai dobverő mozdulatait a dobok mögött táncolta el olyan elementáris erővel, energiával és pattogással, mint ahogy az ütők találkoztak a dobbőrrel. S közben a színpad előtt elhelyezett sötétített üvegre vetítve jelentek meg a táncmozdulatok.

A dobok beterítik a színpadot. De a táncosnő kiválóan használja a teret, és lép be olykor a dobok közé, sőt, olykor pakolgatja is azokat.

Ladányi Andrea a zenei párbeszédek során nagyon sokszínű. A csetlő-botló bábfigurától egészen a könyörtelen domináig – ami sokkal jobban áll neki egyébként – megjelenik. Borlai mereven ülve mindvégig követi tekintetével. Az érzelmek tág skáláján mozog. Lágyan csal ritmusokat, keményít, püföl, majd talál egymásra Ladányival oly módon, amelyhez az emberi bizalom legmagasabb foka szükségeltetik. Ugyanis a produkció zárásaként Ladányi felöltözve Borlai másának beül a dobok elé ütőkkel a kezében, és elkezd dobolni. Majd a dobos beül mögé, és megfogja a táncosnő kezeit, és együtt kezdenek el dobolni. Kezdetben lassan, egy-két ütemet megtalálva, majd féktelenül, teljes sebességen pörögve. S amit Borlai üt a Ladányi Andrea kezében szorongatott ütőkkel, az mind a táncosnő testében rezeg, ami újfent egy különös módja kettejük találkozásának.

Pattanásig feszülő érzelmek és ritmusok. Hihetetlen egymásra találás, sokféle találkozása zenének és táncnak, férfinak és nőnek, művésznek és közönségnek. Ilyen találkozásokra mindig vevő lesz a műértő közönség. Tán az egri is.