A hülyeség márpedig kelendő – bikicsunáj-őrület
Vannak jó énekesek és vannak rosszak – gondoljuk mi. De a sztárság ettől jóval bonyolultabb (vagy egyszerűbb). Manapság elég egy zavart önképű, bugyuta, de kedves kis balfék, aki amúgy az édesapja szerint zseni, mert hallásból megtanul angolul. És persze bátor, mert ki is mer állni. De hogy ezt az a bizonyos csatorna jól kisüti, és mi meg is kajáljuk, több mint elkeserítő. De hát primitív közönségnek primitív produkció kell.
Ha valaki annyira hülye, hogy már értelmezni sem tudja a hülyeség fogalmát, az egy dolog. Viszont az, hogy a kereső 167000 találatot dob ki, ha beütöm a bűvös szót: bikicsunáj, és az egyik legismertebb videó megosztó oldalon is már több, mint egymillióan kattintottak Szarka László valamelyik linkjére, már-már elgondolkodtató. És az, hogy nem tudok egy légtérben meglenni , legyen az bármilyen átlagos hely – mondjuk nem a bazilika, de értjük – 10 percnél tovább anélkül, hogy ne hallanám a Big in Japan magyarosított verzióját, szinte dühít. De már nem csak maga a szó, hanem az, hogy mennyit és milyen nyitott szájjal csámcsogunk ezen. Örvendünk, hogy lám, nálunk is vannak hülyébbek, és még meg is mutatják mindezt nekünk, hadd nevessünk.
Az országos kereskedelmi csatornák manapság már nem titkoltan abból indulnak ki, hogy azok, akik őket nézik, nem sokkal értelmesebbek azoknál, akiket néznek. Vagyis, a nézettség növeléséhez pókevő, a kamerák előtt fő műsoridőben faszverő celebek kellenek, vagy az olcsóbb, önjelölt antitalentumok, akik még 40 évesen is abból táplálkoznak, hogy a dédi szerint ők az utca legszebb legényei/ leányai. Sírni lehet ezen, de felesleges. Csak így lábjegyzetben megjegyezném, hogy azt is el tudom képzelni, hogy a Tv2 ezt a figurát nem találta, hanem a műsor előtt tudatosan kereste gondolván a várható nagyobb nézettségre, továbbá a Bikicsunáj csengőhangok letöltésére, a nagyobb reklámbevételekre.
A butábbakat, szerencsétlenebbeket mindig is szeretni fogjuk. A tehetségesekkel már nem feltétlen ez a helyzet, sokszor nem állhatjuk őket. Ez a srác meg ellesz egy darabig. Hívják majd délelőtti műsorokba, diszkóba, házi bulikba. Aztán majd lecseng. S szerencsétlen egyszer csak azon kapja magát, hogy a kocsmában a zenegép előtt nosztalgiázva dúdolja magában a legnagyobb slágereit (Kis: Gád gév rákenroll csu jú; Gánszenrózisz: Svít csád o máj stb.).
Bikicsunájok vannak mindenhol. A politikában, az iskolában, a médiában stb. S az, hogy mennyire is lesznek ők azok, az attól is függ, hogy mi hányszor dúdoljuk utánuk a félrenyögött és korcsul átköltött soraikat.





Most éppen ő van soron. Az emberek nevettek már Szalacsin, PolgárJenőn. Egy világ röhögött Ken Lee-n. Nekünk most Bikicsunájunk van. Szerintem nem kell ebbe többet gondolni, mint ami. Dühösnek lenni meg végképp kár ezért. Majd leCSENG.
Igazad van! Ezek mind a Józsi baráton, a Mónika és Győzike Show-n nevelkedtek. Hisz ez áramlik a Tv-ből. Egyesek azt hiszik ilyen a normális ember, és aki nem így gondolja, az Marslakó! A butítás kell a népnek!