Egri Szín: Kik az oktatóitok, és milyen óráitok vannak?
Szőts Orsi: Ez igencsak csalamádé.(mosolyog)Érkeznek hozzánk tanárok az EKF kettes számú gyakorló iskolájából, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetemről is. Színészmesterséget, bábszínészetet, éneket, hangképzést, mozgást, táncot, bábmozgatást, beszédtechnikát is tanulunk.
Egri Szín: A Gárdonyi Géza Színházból is vannak oktatóitok?
Ivanics Tamás: Lengyel Pál, igazgatónk úgy gondolja, hogy félévente érdemes színészmesterség tanárt váltani, hogy minél többféle játékstílussal megismerkedjünk. Először Nagy András, az egri színházból tanította nekünk a mesterséget, aztán Budapestről jött Sípos Imre a Magyar Színházból. Jelenleg a Madách társulatából jár hozzánk Szente Vajk.
Egri Szín: Melyek a legnagyobb különbségek az élő színészet és a bábművészet között?
Ivanics Tamás: Az utóbbiban meg kellett tanulnunk, sőt még most is ezt tanuljuk, hogyan vigyünk életet egy bábba. A saját gesztusainkat is át kell neki adnunk, és persze minden érzelmünket.
Bencze Móni: Szerintem a bábszínészet egyel több, mint a színészet. Ezt most nem nagymellénnyel mondom, de a színész még plusz megtanul bábozni. Ez két külön szakma összegyúrva. Bábos színésznek hívom magam.
Ivanics Tamás: Nagy igazság, hogy aki jó színész, abból lehet jó bábos. De fordítva nem működik.
Kovács Bálint: Egy a szakma, viszont az érzelmi láttatást korlátozza le. Egy báb soha nem fog tudni grimaszolni. Itt nincs más csak a mozgás, csak a hang. Én nem gondolom, hogy több lenne, mint a színészet. A kettő szerintem egy szinten van.
Szőts Orsi: Érdekes ez a libikóka. Nekünk bábosokként talán kevesebb lehetőségünk van a kegyes hazugságokra. Mert ha nem őszintén születnek meg az érzelmek, akkor kitűnnek a hangszínben, a színészben így nem lesz hihető. Ha az ember azt választja, hogy színész vagy bábszínész lesz, akkor ne hazudjon.
Kovács Bálint: Az oktatásunk lényege az, hogy ne kelljen a kettő között választanunk.
Egri Szín: Van-e olyan élményetek, amit szívesen megosztanátok az Egri Szín olvasóival?
Ivanics Tamás: (Mindenki nevet) Bálinttal játszunk a Hamucipőkében, én vagyok az apa, ő a fiam, a herceg. Az én feladatom, hogy, amikor Hamupipőke elhagyja a cipőjét a lépcsőn, azt a királyfi kezébe nyomjam. Ez úgy történt, hogy Hamupipőke ott kapálódzik a lépcsőn, miközben beleragadt a szurokba, majd rohan kifelé, a királyfi lehajol, a cipő meg sehol. Egyik kollégánk a műhelyben felejtette. Bálint jól kivágta magát: eljátszotta, hogy a cipő az ott ragadt, nem tudja felvenni. Egyszemélyes sorfalt állt, hogy nehogy bárki hozzá férjen szerelme féltett topánjához. Hittek neki.(Nevetés)
Soós Gyöngyvér: Itt is látszik az, hogy ez mennyire csapatmunka. Fontos, hogy az emberek együtt pulzáljanak, mert a gyerek őszinte közönség, és a legjobb játszótárs.