A megyében is kiadták a jelképes 150 ezredik Széchenyi kártyát
2011.11.24.00:00
A Széchenyi Kártya Program egy újabb állomáshoz érkezett; kilenc évvel az első kártya kibocsátása után immár a 150 ezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya is forgalomba került. A KA-VOSZ Zrt. a VOSZ szervezetével és a Kamarával együttműködve novemberben az összes megyébe ellátogat a Széchenyi Kártya jubileuma és a Program kibővülése kapcsán.
Az elmúlt 9 év során megtízszereződött a napi igénylők száma, mára mintegy 208 ezer igénylést, 150 ezer kiadott kártyát regisztráltak a VOSZ, a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint a KA-VOSZ mintegy 300 kijelölt irodáiban. A Demján Sándor által megálmodott ötlet sikerét mutatja, hogy ma már a Széchenyi Kártya Program keretein belül percenként 1 millió forint hitel kerül a kis- és középvállalatokhoz, segítve mindennapi működésüket. Eddig mintegy 954 milliárd forint hitel került kihelyezésre.
Heves megyében eddig közel 6 ezer vállalkozó jutott a kártyához, a regisztrált ügyfelek száma pedig megközelíti a 7,5 ezret. A megyében a kihelyezett hitelállomány túllépte a 32 milliárd forintos értéket.
Az agrárium régi kérése teljesült szeptember 1-jétől azzal, hogy a KA-VOSZ Zrt. a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával - a Széchenyi Kártya Program agráriumra való kiterjesztéseként - elindította az Agrár Széchenyi Kártya konstrukciót. Az Agrár Széchenyi Kártyával új időszámítás kezdődhet az agrárszektorban, a hitelkonstrukció bevezetése elősegítheti, hogy a mezőgazdaság újra a magyar gazdaság húzóágazatává válhasson.

Jubileumi Kártyát átvevő vállalkozások
150 ezredik Széchenyi Kártyát átvevők:
• HIRCSASZ Kft. (Átadó: Erste Bank Hungary Zrt.)
A gyöngyösi székhelyű cég műszaki cikk kiskereskedelemmel foglalkozik
• Knaurek Light&Sound System Kft. (Átadó: UniCredit Bank Hungary Zrt.)
A Gyöngyösön működő cég fő tevékenysége a villanyszerelés.
• Minitoys Kft. (Átadó: Magyarországi Volksbank Zrt.)
A cég játék kis-és nagykereskedelemmel foglalkozik.
• S-2004 Bt. (Átadó: MKB Bank Zrt.)
A 15 főt foglalkoztató vállalkozás állateledel kis-és nagykereskedelmével foglalkozik 2004 óta.
• Conto Cordia Kft. (Átadó: Takarék-Szövetkezeti Hitelintézet)
Az adótanácsadással és könyveléssel foglalkozó cég 1997-ben alakult és jelenleg 3 főt foglalkoztat.
• BAKKHOSZ Bt. (Átadó: OTP Bank Nyrt.)
A cég díszüveges borok palackozásával foglalkozik.
Első Agrár Széchenyi Kártyát átvevő:
• Plantán Kft. (Átadó: OTP Bank Nyrt.)
A céget, melynek fő tevékenysége a növénytermesztés, 1992-ben alapították. Jelenleg 2 főt foglalkoztat.