Nem szánalomra, hanem megértésre van szükség
Az autizmus világnapja alkalmából szervezett programsorozat zárásaként szombaton este szentmisét és koncertet rendeztek a gyöngyösi ferences templomban. Az eseményen részt vett Horváth László országgyűlési képviselő, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott is, aki a mise előtt az Autista Segítő Központ (ASK) gondozottjainak szerény ajándékkal kedveskedett.
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott központban Kis Erzsébet intézményvezető és Fr. Szabó Ferenc József OFM lelki igazgató kalauzolta a vendégeket. Mint elhangzott, a központ közel hatvan családnak tud segítséget nyújtani, de sajnos nagyon hosszú a várólista. Ahhoz, hogy az autista gyerekek biztonságban érezzék magukat, az egész napjukat meg kell tölteni tartalommal, elfoglaltsággal.
Horváth László szavai szerint minden embernek meg kell ismernie és el kell fogadnia önmagát. Az autistáknak nem szánalomra vagy alamizsnára, hanem megértésre és segítségre van szükségük. Fontos, hogy minden élet ki tudjon teljesedni. Jó hír, hogy a magyar kormány 2 milliárd forintot biztosít az Új Széchenyi Terv keretében az autizmussal élő emberek életminőségének javítását célzó hálózat kiépítésére, továbbá az autisták és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására. Büszkék lehetünk arra, hogy a gyöngyösi központ az egyedüli az országban, amely több tagintézmény együttes, egymásra építő munkájával segít az autizmussal élő gyermekeken és fiatalokon, illetve az őket nevelő családokon oktatással, bentlakásos gondozással, lakóotthoni ellátással, az autizmussal élő felnőttek foglalkoztatásának megszervezésével. A kormánymegbízott DVD-lejátszót és mini HIFI-tornyot vitt ajándékba a központ gondozottjainak.
Az ASK a pénteken kezdődött világnapi program keretében egyebek mellett szakmai és nyílt napot rendezett, előadásokkal és intézménybemutatással várták az érdeklődőket. A megemlékezés szombaton délelőtt a Mátraházáról Kékestetőre vezető „kék sétával” folytatódott. Este a szentmise és a jótékonysági koncert után a nemzetközi „Ragyogj kékben” mozgalomhoz csatlakozva „kékbe öltözött” a ferences templom és a rendház épülete.





