Egri fiatalok! Csinálunk nektek jót!

Nehéz nem észrevenni, hogy az egri fiatalság sehogyan sem akar vénemberként viselkedni. Pedig az milyen jó is lenne. A március 15-i ünnepséget a templomban kezdeni, szentmisével, mint 1848-ban, abban a polgári forradalomban, aztán meg szépen tízre otthon lenni csendben, ájtatosan, mellőzve a szabadosságnak még csak a gondolatát is. Ehelyett kötelességtudatból járnak haza, meg a régi haverokkal összefutni, akik szintén csak látogatóba jöttek. Jót röhögnek, meg bosszankodnak a helytelenség miatt. Mert Egerben nincs helyük.

    Ellehetetlenítették az Egált, kinyírták a Jaffát, rárontottak a frissen nyílt Zöld Pecsétre, hogy ronda(!), csírájában fojtották el a Dohánygyár ideáját és a Bíboros is csak azért úszta meg, mert ott már komoly botrány nézett ki. A város és vezetése meg a fiataloknál már csak a botrányt utálja jobban. Pontosabban az az igazság, hogy a fiatalok létét is botrányként éli meg, nem szíveli pimaszságukat, harsányságukat, tiszteletlenségüket. Az üldöztetésüknek ez az egyszerű prózai oka: zavarnak. Ha szépen, illendően viselkednének, akkor maradhatnának.

   Csakhogy Eger vonzereje mellett már csak megtartóereje csökkent drasztikusabban. Nincs család, aki ne „vesztette” volna el valamely gyerekét a ki- és elvándorlási lázban. A főutcán végigmenve vénember korzót látunk. Alig jön szembe egy-egy üde, fiatal arc. Felismerte a politika is, hogy a százráncú köpönyege alól rothadó, áporodott visszeres pata lóg ki, ami nem csak, hogy atléta énképének árt, de még a megfutamodásban sem segít, az meg előbb-utóbb pofonhoz vezet.

   „Vettem neked struccot!” – mondja Bohus, Chytilová filmjében az Örökségben, amikor ki akarja engesztelni kedvesét. Képtelen ötlet, teljes meg nem értése a helyzetnek. Akár csak az egri városvezetés reakciója. Ha nem boldogok a fiataljaink, akkor boldogítani kell őket. Mert a világnak ezen a fertályán a hatalom nem boldogulni hagyja az embereket, hanem boldogítani akarja őket, már csak a saját jófejsége okán is. Úgyhogy csináltak nekik például Ifi pontot, ahol szépen, rendezetten lehet a szabadidőt eltölteni társasjátékozva, netezgetve, felügyelve.

   Meg aztán van egy feltörekvő Fideszes nómenklatúra is, akik szoktak bulikat szervezni. Megértették hamar az idők szavát, hogy annál sokkal jobb pénzt kapni a közösből egy-egy partyra, mint végignézni, hogy a saját pénzükből szervezett bulikat hogyan veri szét a rendőrség a lakók bejelentésére. Így aztán röpködnek a közpénz-milliók az ifjúság szórakoztatására abból a bukszából, amiből 30 ezret sem kaphat egy amatőr zenekar próbahely bérlésre egy évben. Persze ez nem kultúra, főleg nem minőség, hanem szimplán biznisz, egy kicsit bebiztosítva bukás ellen az egriek pénzéből. Nemcsak hogy semmit nem old meg, de újabb problémákat generál. Például ellehetetleníti azokat, akik nem kegyencként képzelik az életüket, hanem vállalkozóklént.

   A probléma olyan súlyú, hogy a politikusok is beszálltak. Az ellenzéki jelölt harciasan, a kormánypárti bulizósabban. 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!