Egri ezüstérem a Triál Országos Bajnokságon

A biketriál szakág éves seregszemléjét ezúttal is Borsodnádasdon, a Mátéhegyi Ökoparkban rendezték.  Az elitek 26 colos kategóriájában állhatott ismét dobogóra az egri Leskó József, a nemzetközi mezőny élvonalában triálozó Hegedűs László, magyar bajnok mellett. A helyi fiatalember elégedett volt a tavaly óta átépített borsodnádasdi pályával, de ezúttal is az idővel gyűlt meg a baja, néhány szekció teljesítése kapkodósra sikeredett. Mindent egybevetve jól sikerült Leskó számára a bajnokság, ahol több egri szurkoló is drukkolt neki.
 
Leskó trükkjeiről rengeteg videó kering a neten. Választottunk egyet, amin ismerős utcákat és tereket hódít meg, Lajkó Félix zenéjére: 

Leskó József 2011081112 from Sütő László on Vimeo.

A II. Borsodnádasdi Triál OB-ra összesen 29-en neveztek, a legnépesebb mezőnyt a seniorok alkották 10 fővel. A versenyzők szerint nehéz pálya a borsodnádasdi, a kizárólag természetes anyagokból -sziklákból, farönkökből- készített akadályok próbára tették a bringamágusok fizikumát és idegeit.

Az elitek 20' és 26'-os kategóriájában is Hegedűs László – Hege lett a legjobb, ezzel újabb papírforma eredmény született a magyar bajnokságon. A Borsodnádasdon már tavaly is aranyérmeket szerző sportoló úgy látta, fejlődött a pálya, a bővítések és átalakulások a versenyzők érdekeit szolgálták. Hege legközelebb egy Franciaországban rendezendő világkupa futamon indul, azt mondja, a Mátéhegyi Ökopark szekciói remekül segítették a felkészülését. 

II. Borsodnádasdi Triál OB eredmények: 
Kezdő: 1. Horváth Patrik, 2. Kovács Péter
Kadét: 1. Pocsai Richárd.
Junior '26: 1. Odus Roland, 2. Babus Péter, 3. Csereklye Ábrahám
Senior: 1. Nagy Dániel, 2. Horgos Máté, 3. Takács Zoltán
Elit ’20: 1. Hegedűs László, 2. Majoros János, 3. Major Dániel Ernő
Elit ’26: 1. Hegedűs László, 2. Leskó József, 3. Horgos Attila
 
    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!