Már tudjuk, kik költöznek Egerbe!
2014.07.21.00:00
A tavalyi év sikerei után, az Önkormányzat ismét meghirdette a "Költözz Egerbe" pályázatot, amelynek eredményhirdetésére ma az Egri Vár Dobó-bástya konferenciatermében tartott Sajtótájékoztatón került sor. Habis László, Eger polgármestere személyesen közölte a hírt a fiatal színészpárral a sajtó munkatársai előtt. A két komáromi díjazott ujjongva fogadta az örömhírt, közel 30 jelentkező közül választották ki őket az 1 perces bemutatkozó videójuk, és a casting alapján. A győztes videót Tar Renáta és Majorfalvi Bálint küldte be, akik elmondták, hogy nem szalaszthatták el ezt remek lehetőséget.
Az akcióra olyan párok, vagy jóbarátok jelentkezését várták, akik jól ismerik a média világát, és nyitott, vidám személyiségüket meg merik mutatni másoknak is, valamint nem rettennek meg a marketinges feladatok ellátásától sem.
A fiatal nyertesek számos értékes nyereményben részesülnek az egriek vendégszeretetének jóvoltából. Az ingyenes elszállásolás csak a kezdet, a rengeteg ingyenes belépő, vacsorameghívások és kulturális programok mellett, a maximális élményekért 100 ezer forint értékű pénzjutalmat is kapnak, a szuvenírekre, a borokra és amire csak szeretnék. A pályázatot elnyerő fiatalok augusztus 6-a és augusztus 20-a között válthatják be a két hetes nyaralásukat és kezdhetik meg a barangolásukat a hangulatos városban. A kikapcsolódás és a sok élmény gyűjtése mellett csak egyetlen egy feladatuk van, hogy rögzítsék nyaralásuk legélvezetesebb pillanatait és ezt osszák meg a nagyközönséggel, akár videó- írott anyag, vagy képek formájában. A győztesekkel bárki találkozhat az egri strandon, valamint az idei Végvári Vigasságokon bemutatásra kerülő ostromon.