Már elérhető a moderal.hu weboldal

A tesztüzem után élesre váltott a moderálás a gyűlöletbeszéd elleni harcban, amit az Egri Újságíró Egylet Egyesület kezdeményezett. A weblap a programgazdák szerint a „párbeszéd földjére”kalauzol, ahol az eszmecserét nem lehetetleníti el a gyűlölködő, agresszív stílus. A moderáló újságírók ugyanakkor „csak” javaslatokat fogalmaznak meg és nem kötelező szövegváltozatokat, viszont minden vizsgált esetben jelölik, hol és milyen típusú a probléma. Igyekeznek magyarázattal is szolgálni arra vonatkozóan, hogy az adott szövegrészlet milyen csoportot és milyen módon sért.
 
Arra a kérdésre, hogy mi szükség a programra, Weil Zoltán projektvezető a következők szerint reagált: „Ugyan a gyűlöletbeszéd már büntetőjogi kategória, ám ennek visszatartó erejével eddig nem igazán találkoztunk, sőt az utóbbi időben egyre erősebb és elterjedtebb a fősodorban is. Bizonyos médiumokban egyre elfogadottabb az etnikumok elleni gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltés. Az országos méreteket öltött problémára mi egy lokális ám nem elszigetelt választ kívánunk adni, amely sikeressége esetén adaptálható bárhol.” A programhoz már tucatnyi médium és újságíró csatlakozott, mivel a moderal.hu csupán egy mintát kínál, egy filozófiát közvetít, a cél, hogy minél több blog, szerkesztőség és fórum átvegye ezeket a szerkesztési elveket.
 
    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!