Hódmezővásárhely üzent Egernek is

Ne szépítsük, laposra verték a Fideszt Hódmezővásárhelyen, Lázár János kistafírungozott hűbérbirtokán. Az ellenzék által egységesen támogatott polgármesterjelölt győzelme azért is figyelemre méltó, mert volt ott minden, ami a Fidesz-Magyarországot jelképezi. Ígérgetés, fenyegetés, megfigyelőkamera, balos ellen-ál-jelölt, Orbán simogatás, kufárkodó plébános meg a zsarnokság megannyi kelléke. 1990-óta a jobboldal vitte Vásárhelyt és ez ma sem történt másképp, csak most éppen egy demokratikus, européer jobboldali kapott 58%-nyi szavazatot, mögötte a baloldal támogatóival Gyurcsától az LMP-ig, szemben a korrupt ancient regime képviselőjének 42%-val. De mit üzent a költő?
 
 

Hódmezővásárhely üzent Egernek is

Ne szépítsük, laposra verték a Fideszt Hódmezővásárhelyen, Lázár János kistafírungozott hűbérbirtokán. Az ellenzék által egységesen támogatott polgármesterjelölt győzelme azért is figyelemre méltó, mert volt ott minden, ami a Fidesz-Magyarországot jelképezi. Ígérgetés, fenyegetés, megfigyelőkamera, balos ellen-ál-jelölt, Orbán simogatás, kufárkodó plébános meg a zsarnokság megannyi kelléke. 1990-óta a jobboldal vitte Vásárhelyt és ez ma sem történt másképp, csak most éppen egy demokratikus, européer jobboldali kapott 58%-nyi szavazatot, mögötte a baloldal támogatóival Gyurcsától az LMP-ig, szemben a korrupt ancient regime képviselőjének 42%-val. De mit üzent a költő?
 
 
 
 
 

Hódmezővásárhely üzent Egernek is

Ne szépítsük, laposra verték a Fideszt Hódmezővásárhelyen, Lázár János kistafírungozott hűbérbirtokán. Az ellenzék által egységesen támogatott polgármesterjelölt győzelme azért is figyelemre méltó, mert volt ott minden, ami a Fidesz-Magyarországot jelképezi. Ígérgetés, fenyegetés, megfigyelőkamera, balos ellen-ál-jelölt, Orbán simogatás, kufárkodó plébános meg a zsarnokság megannyi kelléke. 1990-óta a jobboldal vitte Vásárhelyt és ez ma sem történt másképp, csak most éppen egy demokratikus, européer jobboldali kapott 58%-nyi szavazatot, mögötte a baloldal támogatóival Gyurcsától az LMP-ig, szemben a korrupt ancient regime képviselőjének 42%-val. De mit üzent a költő?

Az egri helyzet

 

FIDESZ

 

    Eger az a város, ahol szinte tized százalékra hozzák a választók az országos átlagot. Ennyire karakter nélküli település kevés létezik. Ha a jobboldal, akkor a jobboldal, ha a bal, akkor a bal. Sőt, 1990-ben egyenesen a liberálisok győztek Egerben. Persze azóta szétverte azt a kicsinyke világias karaktert is a gerrymandering, a Fidesz első választási csalása, amellyel a körzeteket igényeinek megfelelően átszabta, így a billegő választókerületekhez elmaradott, kiszolgáltatott térségeket csatolt, ahol a szavazatszerzés tekintéllyel és pénzzel könnyebben működhet.

    Egerben ma Nyitrai Zsolt a Fidesz képviselője, és mint ilyen, a párt totális hatalomgyakorlási struktúrájában a körzet teljhatalmú politikai irányítója. Orbán Viktor akaratának tolmácsolója. Ő fog kezet, ad át utat, díjat. A vazallusi rendszerben neki jelent Habis László egri polgármester, de a térség választott vezetőit is ő számoltatja el. Mivel a Fideszben mindenki függelmi viszonyban létezik, ezért a rettegve-rajongás jellemzi legjobban a Nyitraihoz fűződő kapcsolatokat. A rajongás ma már kevésbé.

    Nyitrai Zsoltról egyébként érdemes tudni, hogy bár Lázárhoz hasonlatosan nyegle és cinikus, soha nem volt senki táskahordozója, igazából egy igazi elsőgenerációs Fidelitas tenyész prototípus. Soha nem dolgozott, csak a bizánci típusú kamarilla politika terepén nevelkedett. Machiavellista, de kétségkívül mérsékelt fideszesnek számít, a párt szélsőjobbra tolódásával nem tart demonstratívan lépést, nyomokban európai értékeket képvisel. A kormánypárti figurákra jellemző botrányos megnyilvánulásairól nincsen tudomásunk. Normálisabb világban valószínűleg normálisabb ember lenne.


JOBBIK


Az ellenzéki oldalon a szóba jöhető jelöltek közül Egerben Mirkóczki Ádám, a Jobbik jelöltje a legképességesebb. Mirkóczki azon kevés jobbikosok egyike, akik a párt újnyilas, gárdás tobzódásai alatt sem nagyon exponálták magukat a szélsőségek mellett. Természetesen hozta a kötelező köröket (halálbüntetés, meleg para stb.), de így is a néppártosodó, múltjával szakítani akaró Jobbik egyik leghitelesebb arca. Felkészült politikus.

 

DK-MSZP


Azzal, hogy Korózs Lajos, az MSZP egyik leghitelesebb balos arca hátat fordított Egernek és inkább az országos listát választotta a Parlamentbe jutáshoz, belesétált a mai magyar politikusok legnagyobb csapdájába. Azt gondolja, hogy egy politikus hátországa a pártja és nem a választói. Ez egyébként nem alaptalan gondolat a jelenlegi helyzetben, de hosszútávon egy politikus erejét csak a mögötte felsorakozó választók sokasága jelentheti. A pártjában is ez jelenthet valódi tekintélyt a jövőben. A volt államtitkár félreállása (egy ilyen kaliberű szocialista politikust akarata ellenére nem lehet félreállítani) megnyitotta az utat a DK előtt, hogy ők jelöljenek a választókörzetbe valakit. Így esett meg, hogy egy teljesen előkészítetlen jelölttel, Kertészné Kormos Noémivel indul a baloldal Egerben. Nyilvánvaló, hogy nem végezték el a házifeladatukat. Alibi jelöltjük fricska a baloldalnak, a liberálisoknak és a nyugatos egri polgárságnak.

 

LMP


Az LMP Komlósi Csabát, a felkészült filozófust küldi harcba. Komlósi elkötelezett ökopárti, önkormányzati képviselőként egyedüli értékelhető ellenzéki képviselő az egri közgyűlésben. Az LMP politikai kacskaringóiban nem exponálta magát, reálpolitikus. Alkalmassága a parlamenti képviselői szerepre elvitathatatlan, támogatottsága csekély.

 

Kétfarkú, Momentum


A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Egerben is indít jelöltet, Várady Zoltán kapitányt, aki a hajózható Eger patak megteremtésén dolgozik. Természetesen az Örökélet (+20év) és az Ingyen Sör bevezetése mellett. Az MKKP, ha nem rendeződnek a dolgok, akkor az egyik, ha nem az egyetlen menekülőpárt lesz. Azaz, ha valaki szavazni akar és üzenni a politikának, hogy kösz, ezt így ne, akkor annak jó választás lehet a Kétfarkú. Ezzel igazi veszélyt jelent a Momentumra, vagy az LMP-re, amelyek szintén a menekülőpárti státuszra játszanak. Azzal a különbséggel, hogy a választók valószínűleg jobb érzéssel szavaznak egy viccpártra, mint egy magukat komolyan vevő komolytalan, vagy kiszámíthatatlan formációra.

 

Mi következik ebből?


Orbán rémálma, hogy mindenki összefog ellene. Hódmezővásárhely bebizonyította, hogy ez mennyire nem alaptalan. A Fidesz arra alapozza a hatalmát, hogy a szavazóbázisát megtartja, mozgósítja, az ellenzéket megosztja, elbizonytalanítja. A bizonytalanokat pedig távol tartja úgy, hogy reménytelenséget közvetít a megszállt médiumokon keresztül. Ez a modell bukott meg Vásárhelyen.


A Fidesz modell bárhol megbukhat, ugyanis ez nem politikai tartalomra, hanem manipulációra, propagandára és az ehhez szükséges erőforrások uralmára alapozott hatalomgyakorlási technika, amely csak addig működik, amíg az illúzió fenntartható. Márki-Zay Péter nem azért nyert Hódmezővásárhelyen, mert jobb programmal indult, hanem azért, mert elég sokan átláttak a szitán és elegük lett a hazugságok szövevényéből, a kontraszelektált idióták kioktatásaiból, az abnormalitás, a korrupció és a lopás normává tételéből. Ráadásul úgy, hogy még a nemzetre, a kereszténységre, meg a nemlétező külső ellenségre hivatkozás hamisságát is naponta az arcukba tolták.


Ez a helyzet országosan, így Egerben is. A megoldás is hasonló: teljes egység.


Az országgyűlési választásnak azonban egészen más a tétje. Nem várható el egy jobbikostól, hogy egy szocialistára szavazzon, vagy egy DK-stól, hogy a Jobbik napokban demokratizálódott jelöltjét segítse kormányra. Ha kormányozni akarnak az urak, akkor nyilván nem számíthatnak egymás szavazataira. Ha azonban Orbán rendszerének a leváltását kínálják, igazságtételt és új választásokat záros határidőn belül, akkor ehhez érdemes összeállni. Vásárhely azt is bebizonyította, hogy a választók nem hülyék, képesek felismerni a kamu jelöltet (ott egy ál-balos volt MSZP-st), világos célokkal megszólíthatóak, és akkor nagy tömegben elmennek szavazni.


Orbán csapdába került. Ha mozgósít, akkor elviszi a rendszerváltókat is, ha lapít, akkor átengedi a kommunikációs teret az ellenzéknek. Tegnaptól veszélyes lett némethszilárddal locsolni az ellenzéket, mert az csak olaj tűzre. Lehet, hogy ez volt az a nap, amikortól minden rosszul sül majd el a Fidesznek, amikortól minden fideszes úgy érezheti, hogy nagyon ciki ehhez a közösséghez tartozni, mert az utca embere megszálló, fosztogató hatalomnak tekinti őt.


Ebből aztán az következik, hogy ha sikerül a rendszerváltó programban megállapodni, akkor Egerben a legesélyesebb jelölt, a jobbikos Mirkóczki Ádám tűnik most annak, egységes támogatásával sikerülhet legyőzni Nyitrai Zsoltot. Akit egyébként Orbán Viktor szíves közlése szerint nehezebb eladni, mint egy mosógépet.

 

 
 
  • 1torzsokistvan2018március04.17:48ÚjVálasz

    Zoli az elemzésedet elég jónak találom, ugyanakkor alaposabb is lehettél volna. Van rá ugyebár okunk, hogy elvárjuk ne intézd el ilyen sommásan a DK jelöltjét, Noémit. Csak a fáradtságba került volna, amit most megspóroltál, hogy megismerkedj vele, és legyenek róla bővebb információid. Még pótolhatod.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!