Ethnofil – lemezbemutató, jubileum az Urániában  

Hétből hatan egriek az Ethnofil zenekarban. A középiskolás banda négy fővel indult még 2008-ban, pont tíz évvel ezelőtt. Kocsis Levente basszusgitározott, Okos Gergely dobolt, Simon Ádám hegedült és Weil András billentyűzött. Az első lemezükön Okos Viola énekesként már vendégeskedett néhány dalban. Aztán csatlakozott a zenekarhoz Örsi András (scratch, sampler) és Moldván Zsolt perkákkal. Aztán az egyetemi évek alatt a próbák és a fővárosi lét okán Budapestre tették át a székhelyüket, ahol Zahár Fanni (fuvola, szaxafon) is beszállt a bandába.
 
A zenekar első lemeze a Fülön csíp 2011-ben jelent meg. Rá egy évre megnyerték az ország akkori legrangosabb tehetségkutatóját, az A38-on rendezett Talentométert.

2014-ben megjelenik a Kókuszmúzeum című albumuk, aminek borítóját Ipacs Géza tervezte és például Parti Nagy Lajos is szerepel rajta, amint egyik írását olvassa fel az Ethnofil zenéjére. A Kókuszmúzeum megjelenését követő időszakban a zenekar sokat turnézik külföldön. Franciaország, Hollandia, Németország mellett rendszeresen fellépnek Erdélyben, Szerbiában. A budapesti klubélet rendszeres fellépőivé válnak.

Az Ethnofil érdeklődése, bár továbbra is hangsúlyosan a népzene-világzene határozza meg az alapmotívumokat, egyre inkább a progresszív, elektronikával átszőtt, összetettebb hangzásvilág felé fordul.

Harmadik nagylemezük, a THE EDGE, amelyet a kétútközi Graefl kastélyban vettek fel zajos sikert aratott. Az A38 hajón tartott lemezbemutató mind a szakma, mind a közönség részéről pozitív visszhangot kapott. A zenekar, hogy teljessé tegye a koncertélményt, Világosi Csaba fényművész segítségével alakította ki a show alatti vizuális hatást.

2018. december 29-én az Uránia rendezvényközpontban lesz a szokásos hazai lemezbemutató koncert, hiszen a zenekar mindegyik lemezét szülővárosában, decemberben mutatja be egri barátainak, ismerőseinek, hajdani tanárainak. Az, hogy egy mozivászonnyi vizuál dobja fel az estet még rátesz egy lapáttal, az amúgy is nagyszerű Ethnofil élményre.

A zenekar tagjai egyébként nem lettek hivatásos zenészek. Villamosmérnök, bölcsész, közgazdász, rajztanár, tanító a rendes képzettségük, foglalkozásuk.

Diamond Minds

A koncertet az Egri Ifjúsági Zenei Program és az Uránia közös rendezvénysorozatában, az „ITTHON VAGYUNK, FÖL- FÖLDOBOTT KŐ PARTY” keretében rendezik. Ennek lényege, hogy karácsonyra a világ minden tájáról hazajönnek, hogy szeretteikkel legyenek a messze tanuló, dolgozó egri fiatalok. Ilyenkor van alkalom arra, hogy összejöjjenek, találkozzanak egymással és az itthon maradottakkal.  Az Ethnofil is közéjük tartozik. Ilyenkor van itthon a zenekar.

ELŐVÉTELBEN JEGYEK ITT. (1500 Ft)

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!