Integrás sikerek
2008.07.08.00:00
Az idén Hódmezővásárhely adott otthont július 5-6-án az Országos Béka-Delfin – 8 - 10 éves korosztály – Úszó Seregszemlének.
A fiatal korosztály bajnokságán több, mint 40 egyesület, közel 600 fiatal úszópalántája mérte össze tudását. Az egri Integra Agria SE színeiben 11 sportoló több egyéni számban és két váltóban képviselte a várost.
A megmérettetésen versenyszámonként, átlagosan 60 – 70 versenyző állt rajtkőre, de volt 100 fő feletti részvételű szám is.
Az Integrások a sűrű mezőnyben derekasan helytálltak: három VII., egy IX. hely mellett sikerült mindenkinek egyéni legjobb időeredményét úsznia.
Pohl Anette és Sallai Bea edzők különösen annak örültek, hogy versenyzőik a szabályokat pontosan betartva teljesítették versenyszámukat. A versenybíróság számonként több versenyzőt is kizárt szabálytalan rajt, forduló vagy technika miatt.
Jellemző volt - és sajnos az Integrásokat hátráltató – az az eset, amikor a szomszéd pályán úszó versenyző a gyorsváltó során átúszott a mieink pályájára. De az egri versenyző csak egy pillanatra került zavarba, és megállás nélkül folytatta a versenyt.
A fiatal reménységek most nyári vakációt kaptak, de szeptembertől elkezdődik az őszi versenyekre való felkészülés, ahol - az edzők és szülők véleménye alapján - rutint és újabb sikerélményt szerezhetnek.
Eredmények:
Szeivolt Melinda: 50 m gyorsúszás 43:05 (34 .hely 72 indulóból), 50 m mellúszás 54.01
(20. hely 56 indulóból),100 m gyorsúszás 1:42.34 (32. hely 52 indulóból)
Dudás Anna: 50 m gyorsúszás 50.2 (67. hely 72 indulóból), 50 m hátúszás 59.4 (56. hely 62 indulóból)
Rompos Dóra: 50 m gyorsúszás 48. (59. hely 72 indulóból), 50 m hátúszás 51.9 (40. hely 62 indulóból)
Váradi Dávid: 50 m gyorsúszás 46.37 (77 hely 109 indulóból), 50 m mellúszás 51.53
(13. hely 71 indulóból)
Dudás Bence: 100 m gyorsúszás 1:33.48. (86. hely 90-ből), 50 m pillangóúszás 47.46
(65. hely 73 indulóból)
Váradi Tamás: 100 m mellúszás 1:44.83. (42. hely 63 indulóból), 100 m hátúszás 1:40.79
(58. hely 64 indulóból)
Mirkóczki Áron: 100 m mellúszás 1:37,48. (14. hely 63 indulóból), 200 m vegyesúszás 3:21.60 (54. hely 62 indulóból)
Kripkó Ádám: 100 m mellúszás 1:38,81. (7 .hely 63 indulóból)
Holló Balázs: 100 m gyorsúszás 1:17.84 (9. hely 91 indulóból), 50 m pillangóúszás 38.51.
(7. hely 51 indulóból)
Gledura Benjamin: 50 pillangóúszás 44.21 (23 .hely 51 indulóból)100 m hátúszás 1:28.22
(7. hely 66 indulóból)
4 x 50 m gyorsváltó – Tomozi Bálint, Kripkó Ádám, Mirkóczki Áron, Holló Balázs – 2:33.87 (24. hely 28 indulóból)
4 x 50 m vegyesváltó – Gledura Benjamin, Kripkó Ádám, Holló Balázs, Mirkóczki Áron – 2:44.18 (11. hely 28 indulóból)